Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Azt mindannyian tudjuk, hogy eleink egészen máshogy álltak hozzá a halottakhoz, ahogyan mi ma tesszük – de hogy gyógyszerként fogyasztották is őket, az azért legtöbbünk fantáziáján túlmutat…
A kannibalizmus kérdése közel sem olyan fekete-fehér, mint amilyennek elsőre látszik, legalábbis abban az esetben, ha tudjuk, hogy a 16–17. században tudósok, papok és főurak egyaránt olyan gyógyszereket fogyasztottak, amelyek előállításához holttesteket használtak fel. Csont, vér vagy zsír, egyre megy: fejfájástól az epilepsziáig számos állapot javítására felhasználták ezeket a bizarr összetevőket.
Így lett halottból gyógyszer
A gyakorlatnak kis számú ellenzője ugyan volt, ám ez nem tudta megállítani a holttest-kereskedelmet, amely segített ellátni a különleges gyógyszereket előállító tudósokat. Múmiákat, koponyákat loptak, vagy sírokat ástak ki, hogy testekhez jussanak, melyeket különféle módokon használtak fel a bizarr gyógyszerek előállítására.
A következő gyógyszerek készültek holttestek felhasználásával:
- A múmiákból belső vérzést elállító tinktúrákat készítettek.
- A koponyacsontból őrölt por a fejet érintő panaszok ellenszereként került használatba: csokoládéval vagy alkohollal keverték el a csontport ehhez.
- Az emberi zsírt külsőleges használatra vetették be: a kötszereket ezzel itatták át, és köszvény ellen is alkalmazták.
- A vért pedig a lehető legfrissebben használták fel a vitalitás fokozására.
Mindez persze meglehetősen furcsa eredményekkel is járhatott.
A friss vért felhasználni szándékozók kivégzéseken álltak minél közelebb a hóhérhoz, hogy a kifröccsenő vért csészébe fogják fel,
de begyűjtötték még az eltemetett koponyák fölött növekvő mohát is, hogy epilepsziát és orrvérzést gyógyítsanak vele. Létezett recept vérlekvárra is, ha valaki nem akarta nyersen fogyasztani azt: a bizarr felhasználási lehetőségek sora végtelen.
Nem a titkos összetevő okozta a hatást
A kérdés jogos: vajon volt-e bármi haszna ezeknek a bizarr terápiáknak? A vérző orrba tuszkolt moha tamponálhatta a testrészt, a Király cseppjei néven ismert alkoholos csontpor esetében pedig az alkohol segíthetett kicsit enyhíteni a fájdalmakat, de valós gyógyító hatást nehezen válthattak ki ezek a különleges összetevők.
Annak okát, ha valaki kicsit jobban érezte magát attól, hogy ezeket alkalmazták nála, inkább a mágikus gondolkodásban érdemes keresni, hiszen
ekkoriban még a vérkeringés működését sem értették teljesen a tudósok sem.
Ugyanakkor ez a bizarr gyakorlat egy máig virágzó, habár az orvostudomány által elutasított módszer, a homeopátia alapjait hozta létre. A hasonló hasonlót gyógyít elve alapján ha a fej fájt, akkor a fejből származó részeket használták fel, ha pedig valakinek vérrel kapcsolatos volt a problémája, vért fogyasztott.
Erőt ad a fura gyógyszer?
Volt még egy oka annak, hogy a holtak testéből származó összetevőket keresték a gyógyszerek készítésére: hittek abban, hogy a másik ember lelkének egy része is elfogyasztható ezzel, erőt adva a betegségben szenvedőnek.
A régiek hite szerint a lelket a vér szállította, ezért volt fontos vérrel gyógyítani – időnként fiatal férfiak, míg máskor fiatal szüzek vére volt a legjobb szer.
Az egyéb testrészek pedig az elhunyt erejét segítettek átadni másnak a hiedelem szerint. A koncepció nem is volt újszerű, mivel már a római gladiátorok vérét is elfogyasztották annak érdekében, hogy az erőt adjon nekik.
Mindezek ismeretében érdekes, hogy két csoportot ezekben az időkben elítéltek holttestek elfogyasztásához kapcsolódó gyakorlatok miatt, tudniillik az őslakos amerikaiak kannibalizmusa mellett még a katolikus keresztényeket is megszólták. Az utóbbi talán igényel egy kis magyarázatot: a katolikus mise során az ostyát – eredetileg kenyeret – és a bort a szertartást celebráló pap Krisztus testévé és vérévé változtatja át szimbolikusan, ezt vélték egyesek kannibalizmusnak. Michel de Montaigne 16. századi esszéjében ugyanakkor józanabb hangot ütött meg, kifejtve, hogy a brazil kannibalizmus semmiben sem különb, mint az európai gyógykannibalizmus.
Az orvoslás máig használ szerveket
A furcsa gyakorlat a 18. században aztán lassan teljesen kiveszett, de ez nem azt jelenti, hogy ma már egyáltalán nem használjuk fel egy másik ember testét gyógyítás céljára. Elég a plazma- vagy vértranszfúzióra, esetleg a szervátültetésre gondolni: ráadásul a szerveknek mind a mai napig létezik feketepiaca is. A szervátültetés vagy a transzfúzió ugyanakkor tudományosan alátámasztott alapokon gyakorolt módszer, ellentétben a koponyacsontzúzással vagy a vérlekvárral.
