Kiderült: ez történik, ha drasztikusan lecsökkented a közösségimédia-használatot

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kanadai kutatók megvizsgálták, milyen hatással jár a fiatalok szellemi egészségére, ha a felére csökkentik a Facebook, az Instagram, a TikTok és egyéb közösségimédia-felületek böngészésével töltött időt.

Az Ottawai Egyetem és a Kelet-Ontariói Gyermekkórház Kutató Intézete által végzett négyhetes vizsgálathoz 220 fő 17 és 25 év közötti résztvevőt toboroztak, akik saját bevallásuk szerint legalább napi két órát vagy annál többet használják a közösségi médiát. Az alanyok, akik a kísérlet kezdetén kitöltöttek egy részletes kérdőívet saját mentális egészségükről, szorongásaikról és önképükről, az első héten ugyanannyit lógtak a közösségi médián, mint korábban, a következő három hétben azonban a csoport fele már csak napi maximum egy órát használhatta az említett appokat, internetes felületeket. A résztvevők másik felét – a kontrollcsoportot – a továbbiakban sem érte semmilyen korlátozás.

Az eredmények azt mutatták, hogy a felére (vagy még annál is jobban) lecsökkentett közösségimédia-jelenlét kifejezetten pozitívan hat a fiatalok önértékelésére: az első csoport tagjainál a három hét alatt látványos javulás mutatkozott saját külsejük és testalkatuk elfogadását illetően, míg a kontrollcsoportnál semmilyen hasonló változás nem jelentkezett. Az első csoportba tartozó fiatalok kevésbé vallották magukat stresszesnek és letörtnek a kísérlet végeztével, mint amikor belevágtak abba – számolt be a Daily Mail.

Akár napi 6-8 órát is lógnak a közösségi médián a fiatalok
Fotó: Peter Cade / Getty Images Hungary

„A fiatalok átlagosan hat-nyolc órát töltenek naponta a különböző közösségimédia-felületeken, ahol több ezer fotóval találkoznak” – nyilatkozta a kutatás vezetője, dr. Gary Goldfield. – „A sztárokról, modellekről, ünnepelt személyiségekről szóló posztok könnyen negatív érzéseket kelthetnek bennük, úgy gondolják, ők sosem fognak olyan jól kinézni, akkora sikereket elérni, sosem tudnak majd olyan luxust megengedhetni maguknak, mint az általuk követetett hírességek. Ez nagyon könnyen lerombolja a tizenévesek, fiatal felnőttek önbecsülését, szorongást és depressziót szül.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.