Hogyan teljesedhethetett ki szexuálisan az ember egy olyan bigott és szigorú törvények által irányított világban, mint a középkor? Nos, nagy adag leleménnyel, majd azt követő vezekléssel.
A középkorral foglalkozó történészek meglepő és érdekes részleteket tártak fel a középkori emberek szexuális életéről, amelyet – mint szinte minden területet – vallási törvényekkel igyekeztek kordában tartani. Még ma is fellelhetők néhány egyházban ezek elemei, mint például a házasság előtti szexuális élet tilalma, az önkielégítés szégyenteljes mivolta, vagy hogy a párok csak gyereknemzés céljából szeretkezhetnek egymással. Csakhogy egyvalamiről már a középkorban is megfeledkeztek az egyházatyák: az ilyen elemi, mélyről jövő ösztönöket nem lehet csak úgy elfojtani.
Hol legyen a légyott?
Természetes, hogy ha bűntudattal is, de az emberek időről időre áthágták a szabályokat, és ehhez sokszor nem a legildomosabb helyeket találták meg. A középkori falvakban ritkaságnak számított, ha egy házaspár nem egy légtérben alszik a család többi tagjával, de még a kastélyok hálótermeiben is jelen voltak a szolgák, amikor az urak nyugovóra tértek.
Ha nem csöndben, takaró alá bújva, esetleg a gyerekük mellett fekve szerettek volna egymáséi lenni, akkor bizony más helyszínt kellett keresni a szerelmi légyottra. Sokan mezőkön, sikátorokban vagy akár temetőben is engedtek vágyaiknak. Ruth Mazo Karras történész szerint pedig gyakran épp a templom adott otthont a vággyal teli pároknak: „A templom biztonságos, száraz és a nap nagy részében kihalt volt, akkoriban épp olyan funkciót töltött be, mint később egy autó hátsó ülése.”
A középkori egyház nem szerette a szexet
A középkorban különféle vallási törvényekkel és kiáltványokkal találkozhatunk, amelyek korlátozni próbálták, hogy mikor, hogyan és kivel lehet szexelni – hol böjti időszakokkal, hol szex utáni böjt kiszabásával.
Például nem volt szabad nemi életet élni vasárnap, mert az volt az Úr napja, de csütörtökön és pénteken sem, amelyek úrvacsorára készülő napok voltak.
Három hosszú absztinencia is volt: a nagyböjt időszaka, amely 47–62 napig tarthatott; karácsony előtt, ami legalább 35 napot ölelt fel; és pünkösd ünnepe körül, amelynek terjedelme 40 és 60 nap között változhat. Ezenkívül bizonyos szentek ünnepe szintén nem számított szexre alkalmas napnak. Lényeges volt az is, hogy szexuális életet csak házasságban lehet élni, és oly módon, ami nem gátolja a fogantatást. Épp ezért tiltották az önkielégítést vagy az orális örömszerzést.
Mi jár az önkielégítésért?
A kora középkorban népszerű művek voltak a bűnbánati zsoltárok, amelyek az egyházi szabályokat és az azok megszegéséért végzendő vezeklést rögzítik. A sok különféle bűn közepette feljegyezték a szexuális gyakorlatokkal kapcsolatosakat is. Egy hetedik századi ír vezeklő például betiltotta az orális és az anális szexet, továbbá az önkielégítést és az állatokkal való fajtalankodást is. Ez utóbbiért 10-15 évig tartó szigorú böjt volt a büntetés.
Az önkielégítés már bocsánatosabb bűnnek számított: 4 napos húsmentes böjttel sújtották azt, aki „önmagával volt parázna”.
Egyes feljegyzésekben viszont már 40 napos böjttel vagy önostorozással kellett vezekelnie annak, aki a szexuális vágyakat ilyen módon próbálta levezetni. Az orális szex volt a legrosszabb; ha valakiről bebizonyosodott, hogy így kényeztetett valakit, élete végéig stigmatizálták. A szigorú szabályok még azt is megszabták, milyen pózokban lehetnek egymáséi a párok, mindezt azon az alapon, melyik pozíció okoz legkevesebb örömet – a misszionárius nyert.
A szexet egy férfi által a nőn végrehajtott cselekedetnek tekintették, ahol a férfi dominál, a nő a passzív befogadó. A nőket a szex elszenvedőinek tekintették a középkorban, mégis vágytól túlfűtött lényeknek tartották őket, akik a mágiától sem riadtak vissza, hogy kísértésbe vigyék az ártatlan férfiakat. Ezért például azt javasolták a férfiaknak, hogy ne nézzenek a hölgyekre, és a nők se a férfiak szemébe, mert a „látássugarak” hatására elcsábulhatnak.
Az első lejegyzett szexuális vágyálom
A 12. századtól kezdve enyhültek a szabályok és a vezeklési formák. Talán így történhetett meg, hogy valaki papírra vetette egyik szexuálisan túlfűtött álmát. Anthony Kaldellis szerint az egyik legkorábbi leírásunk a „nedves álomról” Hysmine és Hysminias című regényéből származik, amelyet Eumathios Makrembolites írt a 12. században.
A főhős, Hysminias leírja benne, hol csókolta és simogatta partnerét.
„Fájdalmas szorongást éreztem, különös módon remegtem; nem láttam tisztán, a lelkem elgyengült, és az erőm teljesen elhagyott. A levegőt kapkodva szedtem, szívem hevesebben vert, és édes gyötrelem öntötte el tagjaimat, szinte csiklandozva. Kimondhatatlan, semmihez sem hasonlítható szenvedély vette át az irányítást felettem. Ezután – Eros által – megtapasztaltam azt, amit korábban soha.”
