A pestis öröksége: még ma is kihat az emberi szervezetre a rettegett betegség

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A fekete halál a 14. század közepén söpört végig Észak-Afrikán, a Közel-Keleten, Közép-Ázsián és Európában. Hatalmas pusztítást végezve, válogatás nélkül és kíméletlenül gyilkolt, Európa lakosságának 30-60 százaléka veszett oda. A katasztrófa még ma is érezteti hatását az emberi populáció életében.

A pestis néven is ismert járványnak három fő változata van: a szeptikémiás, a tüdőpestis és a mirigyláz, vagyis a bubópestis. Az első a vért fertőzi meg baktériumokkal, a második a tüdőt, a harmadik pedig a mirigyeket támadja meg. Mindhárom halálosnak bizonyul, hacsak nem kezelik időben.

Természetesen egy olyan világban, ahol nem voltak antibiotikumok, és még csak nem is értették pontosan, hogyan terjednek a betegségek, a halálozási arány pusztítónak bizonyult. Európában több mint 50 millió ember halálát okozta a bubópestis. Ma már tudjuk, hogy a betegség kórokozója a Yersinia pestisbaktérium, amely általában kisemlősökben és bolhákban található. És bár azt hihetnénk, hogy a fekete halál már a múlté, a modern korban is hatással van az emberekre.

A bubópestis biológiai öröksége

A Chicagói Egyetem, a párizsi Pasteur Intézet és a kanadai Ontario állambeli McMaster Egyetem kutatói nemrégiben egy megdöbbentő felfedezést jelentettek be, amely teljesen átírta, ahogyan a bubópestis és az emberi genom történetét látjuk.

A pestisdoktorok a 17. századtól hosszú viaszos köpenyt, valamint madárcsőrre emlékeztető maszkot hordtak. Mindkettőnek az volt a célja, hogy minél kevésbé érintkezzenek a halottakkal és az őket körülvevő fertőző levegővel
Fotó: ChamilleWhite / Getty Images Hungary

A tudósok szerint a bubópestis olyan nagy hatással volt az emberi immunrendszerre, hogy még ma is érezteti hatását.

A génnek különböző változatai léteznek, vannak, amelyek jól működnek, mások semennyire sem, és az ember mindkét szülőjétől örököl egy-egy példányt belőlük. Azok voltak a szerencsések, akik apjuktól is, anyjuktól is a gén jól működő verzióját kapták meg. Ezt a változatot adták tovább utódaiknak a túlélők, a gyerekek az unokáknak, így a hasznos génmutáció gyorsan elterjedt.

„Két-három nemzedék alatt tízszázalékos változást látunk, ez az eddig ismert legerőteljesebb szelekciós esemény az emberi evolúcióban” – magyarázta Hendrik Poinar, a McMaster Egyetem evolúciógenetikusa.

Pestistúlélők leszármazottai vagyunk

A pestissel szemben jól védő génmutáció még ma is gyakoribb, mint a fekete halál előtti időkben. A kutatók ugyanakkor azt is felfedezték, hogy éppen azok a gének, amelyek segítettek a középkor emberének túlélni a pestist, ma számos más betegséghez járulnak hozzá. Ilyen betegség a lupusz, a Crohn-betegség és a reumatoid artritisz. A közös nevező ezen betegségekben, hogy mind autoimmun betegségek, vagyis fennállásakor az immunrendszer önmagát támadja meg.

Hendrik Poinar, a McMaster antropológiaprofesszora így kommentálta ezt a felfedezést: „A hiperaktív immunrendszer a múltban nagyszerű lehetett, de a mai környezetben talán nem annyira hasznos.”

Autoimmun betegségek a 21. században

Az autoimmun betegségek előfordulása a II. világháborút követő években kezdett emelkedni világszerte. Napjainkban több mint 100 autoimmun betegségről tudunk, ezek közül a legismertebb az 1-es típusú diabétesz, amelynek megjelenéséhez a hasnyálmirigy inzulint előállító sejtjeinek pusztulása vezet.

A szakemberek jelentős áttörésként értékelték ezt a kutatást. Ugyanakkor nehéz tagadni a felfedezéssel kapcsolatos furcsa iróniát is. Elvégre elképesztő felismerni, hogy ugyanaz a gén, amely egy generációnak segített elkerülni a fekete halált, most krónikusan beteggé teszi az utódokat.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.