A gladiátorok igazi szupersztárok voltak, verejtékükért sorba álltak a nők

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Szabad polgárok is döntöttek úgy, hogy gladiátornak állnak, ami érthető, hiszen valódi kultusz épült köréjük.

Ettől persze nem kell őket irigyelni, életük ugyanis a legtöbb esetben nem volt túl hosszú, és egyszerűnek sem lehetett azt nevezni. A rocksztárokéhoz hasonló kultusz övezte ugyanakkor őket, annak minden bizarr velejárójával – az akciófigura csak egy volt ezek közül.

A londoni British Museum is őriz apró agyagfigurákat, amelyekkel a legkisebbek játszhattak otthonaikban gladiátorosat: 

a rómaiak egyszerre féltek tőlük és csodálták őket, elismerték ügyességüket és erejüket.

Voltak köztük olyanok is, akiket megfosztottak polgárjoguktól, a társadalom ranglétrájának legalsó fokán álltak – de vannak dolgok, amit a legtöbben nem tudunk róluk.

Innen ered a gladiátorkultúra

Soraikban először is nemcsak férfiak, hanem nők is voltak, igaz, kisebb számban. Mindennapjaik a brutalitás jegyében teltek, de ha igazán jók voltak ezen a téren, hírnévre tehettek szert. A gladiátorok bajvívásának eredete az etruszkokhoz köthető: kultúrájukban a nagy harcosok temetését ilyen harcokkal tették még emlékezetesebbé.

Idézőjel ikon

Hasonló harcok a görög hősök temetését is színesítették.

Az első római gladiátorcsatát Krisztus előtt 264-ben tartották: ekkor három pár harcos ütközött meg egymással. Az összecsapások népszerűsége hamar felívelt, a gazdag rómaiak pedig azért rendeztek gladiátorviadalokat, hogy a nép szórakoztatásáról gondoskodva növeljék népszerűségüket.

Az ókori gladiátorok emlékét máig megidézik az olaszok időről időre
Fotó: Alessandra Benedetti – Corbis / Getty Images Hungary

Ókori szupersztárok

Az amfiteátrumok hamarosan a gladiátorok viadalainak szimbólumaivá váltak: az első kőből emelt amfiteátrumot Krisztus előtt 29-ben építette meg Titus Statilius Taurus. 

Nem kellett ugyanakkor sok időnek eltelnie ahhoz, hogy minden római nagyvárosnak meglegyen a maga amfiteátruma, melyek közül természetesen a római Colosseum a legjelentősebb.

Az ötvenezres befogadóképességű amfiteátrumnak még tetőszerkezete is volt, melyet mechanikusan tudtak mozgatni, ha túl erősen sütött volna a nap a nézők fejére. Szenátorok, nők és mindenki mástól elszeparáltan még rabszolgák is megtekinthették is a gladiátorviadalokat – ezek elérhetősége volt az egyik legnagyobb vonzereje, ebből a fajta szórakozásból tényleg senki nem volt kizárva.

Bűnözők, rabszolgák, hadifoglyok voltak

A gladiátorok legtöbbször hadifoglyok vagy elítélt bűnözők voltak, de az is előfordult, hogy egy szabad polgár szegődött el valaki zászlaja alá. Voltak soraikban rabszolgák is, akiket lovakhoz hasonlóan adtak-vettek. A gladiátorokat alaposan kiképezték, megfelelő étrendet követtek, tulajdonképpen úgy vigyáztak rájuk, mint ma az élsportolókra. Nemcsak játékokon jelentek meg, de lakberendezési tárgyakon is, például lámpákon. A költők verseket írtak hozzájuk, a nők pedig filmsztárok helyett a gladiátorokért rajongtak.

Amikor egy előkelőbb római nő egy gladiátort választott érdeklődése tárgyául, annak elég egyértelmű oka volt: a legtöbbször szexuális kapcsolatba akart vele kerülni, amiért szép summát is fizetett akár a harcosnak, akár gazdájának. Erre már csak azért is szükség volt, mert a gladiátorok gazdái nem akarván, hogy a szex elvegye harcosaik erejét, egy nagy gyűrűt fűztek fitymájukra. Ezt el kellett távolíttatniuk ahhoz, hogy megkaphassanak egy nőt.

A legismertebb amfiteátrum, a római Colosseum
Fotó: Peter Harvey / Getty Images Hungary

Afrodiziákummá nemesült verejtékük

A fenti, szinte prostitúcióhoz hasonlatos kapcsolatnál társadalmilag elfogadottabb volt azért az, ha egy nő testőréül fogadott fel egy gladiátort. Ez persze nem a szokásos őrző-védő feladatot jelentette a legtöbb esetben, vagy legalábbis nem kizárólagosan…

Miután ennyire kapósak voltak szexuális partnerként, a gladiátorokkal kapcsolatosan újabb elképzelés alakult ki: e szerint verejtékük afrodiziákumként is működött. Az izzadságot olívaolajjal elkeverve használták együttlétekkor – bármennyire is bizarrnak tűnik ez a keverék, a gladiátorok szexuális teljesítményébe vetett hit mellett működhetett. A gladiátorok az ókor valódi rocksztárjai voltak, amint ez a tény is bizonyítja!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?