A demencia nem válogat: nagyobb kockázatot jelentő géneket találtak a sztárszínésznél

Olvasási idő kb. 3 perc

Chris Hemsworth ország-világ előtt felfedte, hogy két olyan génnel rendelkezik, amelyek miatt az átlagnál sokkal nagyobb az ő életében az Alzheimer-kór kockázata, de a neurológusok szerint ez nem feltétlenül ad okot aggodalomra.

A Vanity Fairnek adott interjújában a színész elmondta, hogy ez a felfedezés arra késztette, hogy jelentős változásokat eszközöljön az életében. Azt is elárulta, hogy a Disney felajánlotta neki, hogy kivágja a teszteredményeit az epizódból, de úgy döntött, vállalja, és ezzel is arra szeretné motiválni az embereket, hogy figyeljenek oda jobban az egészségükre.

Az esetet három neurológus is kommentálta.

A sztárszínész forgatás során értesült a hírről

A leleplezésre Hemsworth a National Geographic Limitless című, a Disney+-on sugárzott sorozatának egyik nemrégiben bemutatott epizódjában került sor, amely állítólag „lenyűgöző betekintést nyújt abba, hogyan szabadíthatjuk fel mindannyian testünk szuperképességeit, hogy leküzdjük a betegségeket, és jobban teljesítsünk, sőt még az öregedési folyamatot is képesek legyünk visszafordítani”.

Hemsworth a kamerák előtt tudta meg, hogy géntérképe előrevetíti a demencia betegségének magasabb kockázatát

Az ötödik, Memória című epizódban dr. Peter Attia elmondja az ausztrál színésznek, hogy az APOE4 gén két példánya van benne, egy az édesanyjától és egy az édesapjától. Attia szerint 

ez akár tízszer valószínűbbé teszi, hogy Alzheimer-kór alakul ki nála, mint egy átlagos embernél.

Hemsworth láthatóan komoran reagál a hírre, testbeszédéből látni, hogy mennyire feszülten figyel az orvos szavaira. Egy utána felvett vallomás során bevallotta, hogy ott és akkor „padlót fogott”.

Az információ nyilvánvalóan annyira érzékeny volt, hogy az orvos előbb felhívta a Limitless alkotóját, Darren Aronofskyt, hogy jelezze, inkább négyszemközt közölné a hírt a színésszel – mesélte Hemsworth.

Mit mondanak erről a genetikai vizsgálatról az orvosok 

Dr. Corinne Pettigrew, a Johns Hopkins Egyetem Alzheimer-kórt kutató központjának felvilágosításért és toborzásért felelős vezetője szerint az embereknek csak 2-3 százaléka rendelkezik a gén mindkét példányával, de ez még az ő esetükben sem jelenti azt, hogy garantáltan kialakul náluk a betegség. És ez igaz Hemsworthre is.

Mi ez az APOE gén?

Az Apolipoprotein E, vagyis az APOE génje mondja meg a szervezetnek, hogyan kell az azonos nevű fehérjét előállítani, amely segít a zsírok metabolizálásában és a koleszterin szervezetben történő szállítására. A génnek több változata, azaz allélja létezik: APOE2, APOE3 és APOE4.

Dr. Lawrence S. Honig, a Columbia Egyetem neurológiaprofesszora és az Alzheimer-kórral foglalkozó New York Állami Kiválósági Központ igazgatója szerint az APOE4 gén hordozza az Alzheimer-kór lehető legnagyobb kockázatát.

„Való igaz, hogy az egy vagy két APOE4-gyel rendelkezők esetében nő a kockázat, de ez nem meghatározó, ezért általában nem tartjuk hasznosnak a vizsgálatát, kivéve kutatási céllal” – mondta Honig a The Daily Beastnek. 

Mind Honig, mind a Mount Sinai Center for Cognitive Health igazgatója, Sam Gandy neurológiaprofesszor hangsúlyozza, hogy az Alzheimer-kóros betegek jó része – az egyharmadától a feléig terjedő tartományban – egyáltalán nem rendelkezik APOE4 génekkel.

„Nem mindenkinél alakul ki Alzheimer-kór, akinek két génpéldánya van” – mondja Gandy. „Vannak kivételes esetek, ahol a kockázat ellenére nem alakul ki a betegség, méghozzá az étrendnek és az életmódnak köszönhetően.”

Szintén fontos a gén legrosszabb hatásaival szembeni ellenálló képesség, amellyel egyesek, úgy tűnik, nagyobb mértékben rendelkeznek, mint mások. „Ők hordozhatják azt, amit mi ellenálló génnek nevezünk” – mondja Gandy. Mivel a betegség ennyire a genetikai adottságokhoz kötődik, Honig nem szívesen ajánlja, hogy bárki elvégezzen egy olyan tesztet, mint amilyet Hemsworth is csináltatott.

„A páciens nem sokat tud kezdeni ezzel az információval, hiszen nem tudja, hogy kialakul nála ez a betegség, vagy sem, és jelenleg nincs egyértelmű módszerünk az Alzheimer-kór megelőzésére.”

Pettigrew egyetért ezzel. Bár látott már olyan becsléseket, amelyek szerint a két APOE4 alléllal rendelkező betegek kockázata tízszer nagyobb, mint azoké, akik nem rendelkeznek vele, „jelenleg nem tudunk semmit tenni, ami biztosan megállítaná vagy megelőzné a demenciát”.

Hemsworth, a Marvel Thor franchise sztárja számára a hír, hogy két APOE4 allél hordozója, annál is inkább megrendítő volt, mivel nagyapja jelenleg is ezzel a gyógyíthatatlan betegséggel él.

„Nem vagyok benne biztos, hogy sok mindenre emlékszik-e egyáltalán, és összevissza ugrál a holland anyanyelve és az angol között, valami keveréknyelvet beszél, néha még új szavakat is alkot” – mondta a 39 éves férfi a Vanity Fairnek. Hemsworth azt mondja, a hír, és általában a sorozat arra késztette, hogy számot vessen az életmódjával, és visszább vegyen. Most azt tervezi, hogy befejezi a hátralévő szerződéseit, és egy darabig szabadságon lesz.

Mindent egybevetve az orvosok egyetértenek abban, hogy a pozitív életmódbeli változások, mint például a szívbarát étrend, a testmozgás és a rendszeres társas kapcsolatok segíthetnek elkerülni az Alzheimer-kór és más, demenciával kapcsolatos betegségek legrosszabb hatásait, még akkor is, ha a kockázat magasnak tűnik.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.