10 furcsa szilveszteri szokás a nagyvilágból

Olvasási idő kb. 4 perc

Konfetti, virsli, éjfélkor tűzijáték és pezsgő – idehaza ezek a szilveszter elengedhetetlen kellékei, a világ egyéb pontjain azonban más, olykor furcsának ható hagyományokkal ünneplik az év utolsó estéjét. A legkülönösebb szilveszteri szokásokból válogattunk néhányat.

Tányértörés a dánoknál

Dániában gyakran az étkészlet bánja az újév eljövetelét, szilvesztereste ugyanis az emberek hagyományosan a földhöz vágják és széttörik az erre a célra összegyűjtött, többnyire már nem használt tányérokat. A nagy tányértörésre általában rokonaik és barátaik ajtaja előtt kerül sor – a hiedelem szerint minél nagyobb halom széttört tányér halmozódik fel valakinek a küszöbe előtt, annál szerencsésebb lesz az illető a beköszöntő új évben. A dánoknál emellett hagyomány székekről leugrálni éjfélkor, ami az új évbe való átszökkenést jelképezi.

A nápolyiak az ablakon dobják ki a bútoraikat

Kicsit délebbre, Nápolyban ennél is bizarrabb tradíció dívik szilveszter éjszakáján: a délolaszok a lomtalanítás különös módját választva előszeretettel hajítják ki a régi, elhasznált bútordarabokat az ablakon, ezzel szimbolizálva a régi terhektől való megszabadulást és az újrakezdést. 

Velencében a csók dívik szilveszter éjjelén
Fotó: Barbara Zanon / Getty Images Hungary

Az olaszok emellett szívesen viselnek piros alsóneműt szilveszter éjjelén, mely a szerelmet és a termékenységet jelképezi, Velencében pedig tízezrek gyűlnek össze, hogy éjfélkor megcsókolják egymást a Szent Márk téren, ez ugyanis az egész elkövetkezendő évre szerencsét hoz a babona szerint.

A latin-amerikaiak is az alsóneműben hisznek

Az alsónemű színe a latin-amerikai kultúrában is fontosnak számít, ezért Mexikóban, Bolíviában és más országokban szintén ügyelnek rá a népek, milyen árnyalatban játszó bugyit húznak az év utolsó estéjén. A piros alsónemű az olaszokhoz hasonló jelentéssel bír, viselőjére reményei szerint rátalál a szerelem az új évben, a fehér a békét szimbolizálja, míg azok, akik sárga alsóneműben virrasztják át az éjszakát, azt szeretnék, ha tetemesebb pénz állna a házhoz.

A kerek dolgok kultusza

A Fülöp-szigetek lakói úgy hiszik, a kerek dolgok hoznak számukra szerencsét, bőséget és gazdagságot az új évben, ezért szilveszter éjszakáján igyekeznek minél több hasonló tárggyal körülvenni magukat, a pénzérméktől a szőlőszemekig.

12 szőlőszem – 12 harangkongás

Az említett szőlőszemek azonban a spanyoloknál élvezik a legnagyobb népszerűséget a szilveszteri időszakban: a hispán tradíció szerint éjfélkor a 12 harangkongás – amit napjainkban a tévé közvetít Madridból – mindegyikére egy-egy szőlőszemet kell a szájba venni, majd a harangozás befejeztével egyszerre lenyelni azokat. 

Vannak, akik sikeresen teljesítik a feladatot, míg mások félbeharapják a szemeket, az egyik felet lenyelik, és csak a másikat tartják a szájukban a harangozás végéig, így szabadítva fel helyet odabent.

A szokás állítólag 1909-ből ered, amikor a katalán Alicante városában a szokásosnál jóval nagyobbra sikerült az éves szőlőtermés, és a gazdáknak trükkös módszereket kellett találniuk, hogyan adjanak túl a felhalmozódott óriási mennyiségű gyümölcsön.

A spanyolok furcsa szokása a szőlőhöz kapcsolódik
Fotó: martin-dm / Getty Images Hungary

Az észtek jól teletömik magukat

Észtországban nem csak karácsonykor, szilveszterkor is a kiadós lakomázásé a főszerep: hagyományaik szerint szilvesztereste hét, kilenc vagy tizenkét alkalommal kell étkezni, ezek ugyanis szerencsés számok, és jólétet, bőséget hoznak az új esztendőre. Egyesek úgy tartják, a számok szimbolikusan azt jelentik, hogy az illető, aki hétszer, kilencszer vagy tizenkétszer eszik, ennyi embernek megfelelő erővel és sikerrel fog bírni az új évben.

A skótok furcsa szilveszteri szokása az ajtóban kezdődik

A skótok szintén a küszöbnek tulajdonítanak nagy jelentőséget, úgy hiszik, az egész elkövetkezendő éved alapvetően befolyásolja, hogy éjfél után ki lépi át először a házad, lakásod bejáratát. Ha egy magas, sötét hajú férfi az illető, aki ajándékokat is hoz – például kenyeret vagy whiskyt –, garantált, hogy sikeres és szerencsés leszel az új évben, a szőke vendégektől azonban érdemes óvakodni.

A törökök sóval hintik a ház bejáratát

Egy újabb nép fiai, akik a küszöbre esküdnek: Törökországban az emberek a hagyomány szerint éjfélkor sóval szórják meg és gránátalmákat helyeznek el a bejárati ajtók küszöbén, előbbi ugyanis békét és bőséget hoz számukra, míg utóbbit az anyagi sikerekkel kapcsolják össze. Az örök rivális görögök inkább a hagymát választják, és nem a küszöbre teszik, hanem az ajtóra magára akasztják fel, ez a növény ugyanis az újjászületést és a gyarapodást jelképezi náluk.

Buddhista templom Tokióban szilveszter éjjelén
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

108 harangszó Japánban

A japánok a nyugati kultúrákhoz hasonlóan december 31-én ünneplik szilveszter estéjét. és másnap az új év kezdetét, azonban nem elégszenek meg 12 harangkongással: a buddhista hagyomány szerint éjfélkor a templomok 108-szor kongatják meg a harangjaikat, mely szám a 108 emberi bűnt szimbolizálja.

Idézőjel ikon

A harangszó kiűzi a bűnöket az emberekből

és garantálja, hogy megtisztulva léphessenek át a következő esztendőbe.

Elégetik a régi fotókat Ecuadorban

Ecuadorban a népek gyakran papírral kibélelt madárijesztőket égetnek szilveszter éjfélkor, mivel úgy tartják, ezzel elégetik az elmúlt 365 napban történt bajokat, szerencsétlenségeket és nem viszik át őket az új évre. Hasonlóan, régi fényképeket is gyakran elégetnek a dél-amerikai ország lakói, melyek azokat a rossz emlékeket jelképezik, amiket az óévvel együtt maguk mögött hagynának.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.