Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Telefonkártya, nem SIM-kártya: a két dolog nem is lehetne eltérőbb egymástól. Ha a kilencvenes évek gyermeke vagy, biztosan használtál ilyesmit utcai fülkékben, hogy végre ne hallja apa meg anya, miről beszélsz telefonon…
A tantusz már a régmúlté, ahogyan nagyjából az utcai nyilvános telefonkészülékek is. Volt azonban, nem is olyan régen, egy olyan tárgy, amely szinte forradalmasította azt, ahogyan ezeket a készülékeket használtuk, egyben gyűjtői darabbá is vált. Igen, a telefonkártyáról van szó!
Erre volt jó a telefonkártya
A mobiltelefonok világa előtt előfordulhatott, hogy az utcáról kellett telefonálnod, de természetesen onnan nem volt mivel. Ezt az igényt akkoriban a nyilvános telefonfülkék elégítették ki, felszerelve vaskos telefonkönyvekkel. Ezek használatához természetesen megfelelő mennyiségben kellett rendelkezned a telefonkészülék elfogadta érmékkel – vagy későbbi hősünkkel, a telefonkártyával!
Ez egy olvasható csippel felszerelt kártya volt, amely tulajdonképpen a feltöltőkártyák megfelelőjeként működött: addig beszélhettél, amíg volt rajta egység, avagy forint.
Mivel akkoriban az átlagembernek vajmi kevés fogalma volt még a csipek működéséről, igyekeztünk meghekkelni a kártyákat, hátha sikerül kihoznunk belőlük többet is, mint a maximum. Ezt persze akkor tette meg az ember, ha már csak csekély érték volt rajtuk: nekem rémlik a celluxszal leragasztós és az átlátszó körömlakkal lekenős trükk is, de valószínűleg egyik sem működött, mivel nem emlékszem arra, hogy sikerült volna szert tennem egy örökké tartó telefonkártyára valaha is…
Fénykorukban rengeteg fogyott belőlük
A plasztiklapok a kilencvenes években jelentek meg, majd ahogyan ellepték az országot a kártyás telefonok, lassan ezek forgalma is óriás méretet öltött. Hamar rájött a gyártó Matáv arra is, hogy gyűjtőket is megcélozhat a kártyákkal: voltak különleges sorozatok, egyes jeles napokra kiadott darabok, saját szolgáltatásaikat népszerűsítő dizájnnal készített plasztikok és hirdetőknek eladott felülettel forgalmazott telefonkártyák is.
Kezdetben még bizonyos számú egységet, majd később bizonyos pénzösszeget lehetett ezekről lebeszélni:
vészhelyzet mellett arra is alkalmasak voltak, hogy ha úgy szerettünk volna beszélgetni valakivel, hogy nem hallgatja végig azt az egész család meg még esetleg az ikervonalunk is, akkor lecammogtunk egy fülkéhez, és szabadabban beszélhettünk.
A mobiltelefonok azonban átvették helyüket
A telefonkártyáknak a gyűjtők szívében máig van helye, a gyártásban azonban 2009-ben véget ért történetük. Korábban a Matáv utódjának, a T-Comnak, majd a Telekomnak a honlapján katalógus is megtalálható volt az összes kiadott kártyadizájnnal, mára ennek azonban se híre, se hamva. Ahogyan a mobiltelefonok átvették az utcai készülékek helyét, úgy koptak ki a használatból a telefonkártyák is, hiszen a gyűjtői érték kevés volt életben tartásukhoz. Aki valaha telefonált velük vagy gyűjtötte őket, biztosan nem felejti el ezt a korszakot.
