Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az összeérintett, kör alakot formázó mutató- és hüvelykujjal és a többi ujj kinyújtásával mutatott oké kézjel évezredek óta jelen van a nyugati kultúrában, de vajon hogyan nyerte el mai jelentését, miért tekintik egyesek rasszista gesztusnak, és miért nem ajánlott Brazíliában bárkinek is felmutatnunk? Mai Szimbólumvadászunkban ezekre (is) keressük a választ.
Szeretetet és tökéletességet is kifejezett az ismert kézjel
A modern nyugati kultúrában az „oké”, „príma”, „minden rendben” kifejezésére használt kézjel az ókori görögöktől származik, akik már a Kr. e. 5. században alkalmazták, azonban teljesen más jelentéssel: Hellász lakói az egymás iránti szerelmüket fejezték ki ezzel a gesztussal, a két összeérő ujj ugyanis a csókolózó ajkakra hasonlított szerintük. Nápolyban és Dél-Itáliában ma is gyakran mutatnak fel hasonló kézjelet az esküvőkön a párok; a buddhisták és a hindu vallás hívei ellenben a belső tökéletesség szimbólumának tartják a gesztust, ezért látható számos Buddha-szobor „leokézó” kézmozdulattal.
A Római Birodalomban már használták a kézjelet a maihoz hasonló értelmében, beleegyezést kifejezve vele – a leírások szerint az 1. században élt híres szónok, Marcus Fabius Quintilianus mutatta fel az „oké jelet”, amikor helyesnek talált egy gondolatot. Konkrét mai jelentésével azonban csak a 19. századi Amerikában ruházták fel, amikor társították a világ leghíresebb kétbetűs szócskájával.
A rövid betűszó, az O.K., vagyis „okay”, magyarosan „oké” eredete egy 1839-ben megjelent humoros hangvételű újságcikkre vezethető vissza, melynek szerzője az „all correct”, vagyis „minden rendben”, „minden helyes” kifejezés rövidítéseként alkalmazta, szándékos helyesírási hibával, az a helyett o-t, a c helyett pedig k-t írva. Széles körben azonban Martin Van Buren elnök következő évi újraválasztási kampányának köszönhetően terjedt el a híres szócska: a politikust gyakran illették szülővárosa, a New York állambeli Kinderhook után „Old Kinderhook” becenévvel, ennek „O.K.” rövidítése pedig szinte az összes választási plakáton, röpiraton szerepelt, sőt, még „O.K. Klubok” is alakultak országszerte (az igyekezet dacára Van Buren veszített az urnáknál).
Nem sokkal később már az ismert kézjel is társult a rövid, frappáns szócskához, aminek oka, hogy a mutató- és a hüvelykujj által formázott kör az O betűre, míg a maradék három, felmutatott ujj a K-ra emlékeztet. Ettől kezdve a nyugati kultúrák többségében egyértelműen a „rendben van” jelentéssel ismert a gesztus – népszerű például a főztjét vizsgáló szakács figurája, amint felmutatja az oké jelet –, a világ egyes pontjain azonban teljesen más értelmezésekkel is találkozhatunk.
Brazíliában nem oké az oké
Japánban például a „pénz” szinonimája a kézjel, Franciaországban a „nulla”, „értéktelen” kifejezője, Brazíliában pedig csúnya sértést jelent, ezért is volt kínos, amikor Richard Nixon amerikai elnök az 1970-es évek elején a dél-amerikai országba látogatva gyakran mutogatta az „oké gesztust”, a helyiek legnagyobb döbbenetére és felháborodására. Az utóbbi években az Egyesült Államokban a kézjelet egyesek rasszista gesztusként feketelistára tették, és óva intenek a használatától, miután a fehér felsőbbrendűséget hirdető és egyéb szélsőjobboldali mozgalmak tagjai elkezdték kisajátítani azt maguknak.
A szomorú jelenség oka egy félreértelmezett, valójában viccnek szánt poszt volt a 4chan közösségi fórumon, melynek szerzője arról elmélkedett, hogy a kézjelben az ujjak valójában nem az O és a K, hanem a W és a P betűket, azaz a „White Power” („fehér hatalom”) rövidítését formázzák. A poszt 2019-es megjelenését követően egyre többen kezdték – az irónia fogalmát nem ismerve – ebben az értelemben használni a korábban teljesen ártalmatlan gesztust, ezért az amerikai Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League) ma már a Ku-Klux-Klan által használt égő kereszthez vagy a náci horogkereszthez hasonlóan a gyűlöletkelő szimbólumok közé sorolja. Az „oké” tehát egyre kevésbé oké.
