Már a Velencei-tó partján is élvezhetjük a levendula csodáját

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A levendula illatának és olajának jótékony hatását minden évszakban, otthon is élvezhetjük, de ha magunk szedjük, az az igazi élmény.

Aki odavan a levenduláért, biztosan találkozott már a lehetőséggel, hogy a Balaton melletti lila mezőkön saját maga szedje csokorba a virágokat. Ha te is a levendularajongók táborát gyarapítod, de nem szeretnél egészen a Balatonig utazni, ne keseredj el! A fővároshoz kicsit közelebb eső Velencei-tó mellett, a Gárdonyi Levendula családias környezetben fogadja a látogatóit. Igen, tudom, hogy még nincs levendulaszezon, de érdemes előre gondolkodni, mert be kell jelentkezni, és előfordul, hogy gyorsan betelnek az időpontok. Nyiri Zsuzsa a levendulás kert kis kézműves boltjában fogadott egy kellemes beszélgetésre.

Hobbiként indult

A bolt jelenleg sajnos nem üzemel, de ilyenkor nem is várható, hogy az átlagturista erre sétálgatna, már csak azért sem, mert egy kis mellékutcában bújik meg, nem hirdeti hivalkodóan magát. Zsuzsáék Budapestről költöztek Gárdonyba 3 gyermekükkel, és ahogy elmondta, a férjével közös építész tervező vállalkozásuk mellett a levendulázás csupán hobbiként indult, a maguk örömére telepítették a növényeket.

Levendula minden formában
Fotó: Jakab Viktória

Már negyedik éve fogadnak látogatókat

Az 1000 négyzetméteres kertbe 600 tő francia levendula került, és nyáron már a látogatókat is várja, szép rendezett sorokban. Idén tartották a negyedik levendulaszüretet, és rendszeresen visszatérő vendégeik érkeznek még az ország távolabbi részeiből is. Persze ilyenkor összekötik más programokkal, akár egy strandolással, vadaspark- vagy rönkvárlátogatással. Sajnos a szüretelők számán látszott idén, hogy a Velencei-tó vonzereje kissé megcsappant az alacsony vízállás miatt, de máskor is volt már kevés víz a tóban, így bízunk benne, hogy ez csupán átmeneti állapot.

A helyi közösségre is hatással van

De nem csak turisták érkeznek a kertbe. A közösségi oldalon és weboldalukon meghirdetett levendulaszüret igazi közösségformáló esemény, amit a helyiek is szívesen látogatnak. Ilyenkor szerveznek kézműves-foglalkozásokat, koszorú- és levendulababa-készítést. Kifejezetten erre a célra, helyi kézműves által, újrahasznosított papírból készült kosárkákba gyűjthetjük az illatos levendulát. Ezek épp olyan masszívak, mint a vesszőkosarak, és igazi provence-i élményt nyújtanak. Mindezt családias keretek között, hisz a kert mérete sem engedi, hogy egyszerre nagy tömeg legyen jelen. 

Levendula minden formában

Zsuzsa kreativitását dicséri, hogy szüret idején alkalmunk nyílik levendulaszörpöt kóstolni, és a csokor mellett egyéb formában is magunkkal vihetjük a nyár illatát. A saját illóolajon kívül levendulavíz, kézműves szappanok, kerámiaillatosítók és szappantartók, levendulazsákok és egyéb szépségek sorakoznak a polcokon. A levendulazsákok igen jól jönnek, ha nem vagyunk nagy varrótündérek, mert a harisnyába csavart virágcsokor a polcon nem túl dekoratív, akármennyire is illatos. 

A csomagolás is természetbarát
Fotó: Gárdonyi Levendula / _

Saját olaj kerül a levendulás szappanokba

A kézműves szappanok készítését már az első időkben elkezdte, és mivel a szülei vegyészek, így volt hozzáértő segítsége. Viszont ahhoz, hogy ezeket mások is élvezhessék, hosszú engedélyeztetési procedúrán keresztül vezetett az út. Nem is gondoltam volna, hogy minden egyes szappant külön kell engedélyeztetni még akkor is, ha összetételükben nem, csak formájukban különböznek.

Környezettudatos vállalkozás

Megtudtam, hogy csak természetes anyagok kerülnek a szappanjaiba, igazi natúrkozmetikumok. Mivel fontos számára a környezetvédelem, a csomagolás is környezetbarát módon, papírdobozokkal vagy egyedi, grafikus által tervezett csomagolópapírral van megoldva. Újra felhasználható üvegekbe töltik az illóolajat és a levendulavizet, a karácsonyi összeállításokat pedig papírdobozba vagy újrahasznosított papírból fonott kosárkákba, tartókba csomagolják. A saját illóolajjal készült koktélszappanok és illatviaszok teljesen hulladékmentesen, kis üvegekbe kerültek. A zero waste szemlélet fontos Zsuzsa számára, így amellett, hogy erre figyelmet fordít a vállalkozásában, aktívan támogat minden zero waste eseményt, felhívást és vásárt.

Helyi kézművesek összefogása

Az idők során szoros közreműködés alakult ki helyi termelők, kézművesek és a levenduláskert között. Helyi termelő repceolaja kerül a szappanba, helyi kézműves készíti maradék anyagokból a levendulazsákokat és a cuki állatos, gyerkőcöknek is adható levendulapárnákat, és szintén helyi kosárfonó készíti újrahasznosított papírból a levendulaszedő kosárkákat, levendulavíz-tartókat.

Az illatviaszba saját olaj kerül
Fotó: Gárdonyi Levendula / _

Minőségi kézműves termékek

Bár még mindig inkább hobbi, nagyszerű, hogy ilyen környezettudatos hozzáállással egy ennyire természetközeli és szemléletformáló vállalkozást tudott kialakítani. Minden termékükön látszik a gondos odafigyelés és alázat, ami magával hozza a magas minőséget is. Büszkeséggel tölt el, ha ilyen színvonalas magyar vállalkozással találkozom. Szerencsére egyre többen fedezik fel a minőségi hazai kézműves termékeket.

Segítenek a gyerekek

A levenduláskert az egész család számára nyújt elfoglaltságot. Sokat segítenek Zsuzsa gyermekei is, különösen 18 éves nagylánya. Az őszi-téli időszakban, amikor a növények nem igényelnek túl nagy figyelmet, a délutánok a szappankészítés jegyében telnek. Nem unatkoznak, hisz össze kell állítani a webshopban leadott rendeléseket, és a már előre megrendelt karácsonyi csomagokat. Volt, aki már nyáron bejelentkezett, hogy mikor szeretne jönni a karácsonyi ajándékba szánt összeállításokért, mert tavaly is azt adta, és nagy sikere volt.

A kert hatással van az egész családra

Ahogy a Gárdonyi Levendula oldalán is ír róla, a levendula jótékony hatásai az egész családon meglátszanak, sokkal nyugodtabbak a gyerekek, Zsuzsa és férje is kevésbé stresszesek, mióta a mindennapjaik része ez a csodálatos növény. Ha nem is tehetjük meg, bár szeretnénk, hogy saját levendulaültetvényünkön élvezzük az illatát, szerencsére gondoskodnak róla, hogy mi se maradjunk ki az élményből.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.