Az emberiség a történelem kezdete óta fogyaszt alkoholos italokat, a ma ismert sör és bor azonban csak jóval később került a képbe: feltalálásuk előtt a legősibb ital a méz erjesztésével létrehozott mézsör volt, melyet az ókori népek, a vikingek és a középkori Európa lakói is imádtak.
A legősibb szeszes italnak tekintett mézsör magyar elnevezése ellenére sem a borok, sem a sörök családjába nem tartozik, előállítása – vízzel összekevert mézet erjedni hagyunk – pedig rendkívül egyszerűnek számít, minden bizonnyal ezért készítették már jóval azelőtt, hogy felfedezték volna a szőlő és a gabona hasonló célokra való felhasználásának módszerét. Valószínű, hogy a mézsör felfedezése a véletlennek köszönhető: esővíz hullott a mézesbödönbe, mely ezután sokáig állt a napon, és amikor szemügyre vették, furcsa változást figyeltek meg rajta.
A mézsör népszerűségéhez a méz könnyű hozzáférhetősége is jelentősen hozzájárult, az italt szinte az összes ókori kultúra ismerte: Kínában 9000 évvel ezelőtti mézsörös agyagedényt, Indiában pedig 4000 éves feljegyzéseket találtak az ital készítéséről a régészek, de a rómaiak is őriztek írásos mézsörrecepteket a Kr. e. 1. században. A mézsör az ősi etiópi kultúrában is fontos szerepet játszott, a kora középkori Walesben pedig gyógyászati célokra alkalmazták – leghíresebb fogyasztói azonban kétségtelenül a vikingek voltak.
A mézsör volt a legősibb ital
Az északi harcos népek nagyszabású ünnepeiken, vallásos rituáléik során hihetetlen mennyiségben pusztították a mézsört, melyet ivókürtből fogyasztottak. A marhaszarvból készült kürt trükkös módon segíti a minél gyorsabb lerészegedést: ha letesszük, formája miatt a benne lévő ital kifolyik, ezért minél gyorsabban ki kell üríteni a tartalmát, ha szeretnénk szabaddá tenni a kezeinket. A szigorú szabály szerint az összejövetelek alkalmával először az uralkodó ihatott a szent italból, majd a többieket egymás után, társadalmi rangjuknak megfelelő sorrendben szolgálták ki.
A mézsör megjelenik a 8. és 11. század között keletkezett híres óangol hőseposzban, a Beowulfban is, melynek alapkonfliktusa szerint Hroðgar dán király lakomacsarnokába – ahol az uralkodó mézsörrel fűtött hatalmas mulatozást csap éppen népével – betör Grendel, a szörny, és megöli, illetve felfalja Hroðgar több harcosát. Beowulf, az ifjú svéd hős végez Grendellel, a király pedig hálából hatalmas lakomát tart a tiszteletére, természetesen mézsörrel jócskán meglocsolva.
Afrodiziákumként is szolgált
A mézsör a középkori Európában is rendkívüli népszerűségnek örvendett, legfontosabb előállítóinak a kolostorok lakói számítottak: a szerzetesek gyakran foglalkoztak méhészkedéssel szabadidejükben, és jóval nagyobb mennyiségű mézet termeltek, mint amit el tudtak volna fogyasztani, ezért különböző egyéb felhasználási módok után néztek. A mézsör mellett a bor és a sajt számítottak a kolostorok legfontosabb termékeinek, egyes kolostorokban az odalátogató turisták ma is megkóstolhatják a „házi termést”.
A népszerű italt a társadalom minden rétege szívesen fogyasztotta, az egyszerű parasztoktól az uralkodókig – I. Erzsébet angol királynő még saját receptet is írt kedvenc mézsörtípusa (mely a modern fogyasztók számára túlságosan édesnek tűnhet) elkészítéséhez. Az sem véletlen, hogy – mint fentebb említettük – sokan gyógyászati célokra is használták a mézsört: a méz antioxidáns, baktériumölő és gyulladáscsökkentő hatása jól ismert, segíti a véralvadást, gyorsítja a gyógyulási időt és hozzájárul a duzzanatok apadásához.
Mindezek mellett a mézet és a mézsört az ókorban és a középkorban kiváló afrodiziákumnak is tartották, ezért a középkori és újkori Európában gyakran mézet, illetve egy hónapra elegendő mennyiségű mézsört ajándékoztak a friss házasoknak – ebből a szokásból ered a ma is ismert „mézeshetek” kifejezés.
Ismét divatba jön a legősibb ital?
A világ legősibb itala az utóbbi néhány évtizedben ismét visszatért a köztudatba: a mézsör (angolul mead) – melynek alkoholtartalma 3,5 százaléktól egészen 18 százalékig terjedhet – ugyan a legtöbb kocsmából még hiányzik, világszerte egyre több kisüzemi gyártó, kézműves termelő próbálkozik betörni vele a piacra, és egyre szélesebb közönség fedezi fel (újra) magának. Számos helyi változata is létezik az italnak, például a német Honigwein, a francia Hydromel, a mexikói Balché, vagy a Madagaszkár szigetén honos Toaka, emellett gyártanak borral és sörrel kevert változatokat, illetve gyógynövényekkel, fűszerekkel aromatizált verziót, ún. Metheglint is.
