II. Erzsébet temetése - élőben közvetítjük, kövesd velünk videón is

Olvasási idő kb. 4 perc

II. Erzsébet királynő temetése a világ legnézettebb eseménye lehet: kövesd velünk, az élő videót is megtalálod cikkünkbe ágyazva!

II. Erzsébet királynő temetése a világ legnézettebb eseménye lehet: kövesd velünk, az élő videót is megtalálod cikkünkbe ágyazva!

A temetés helyi idő szerint 11 órakor, azaz közép-európai idő szerint délben kezdődött. A lenti linken visszanézhető a temetés.

11:38 Indul közvetítésünk, a gyászmenet is hamarosan elhagyja a Westminster Hallt. A királyi család tagjai már a helyszínen vannak. Az elmúlt egy órában a temetésre meghívottak elfoglalták helyüket, és folyamatosan gyakorlatoztak a gyászmenetben részt vevő katonák és zenészek is. A tömeg időnként tapsolva követte figyelemmel az eseményeket. Az utolsó érkezők most foglalják el helyüket az apátságban.

11:40 A koporsóvivők most veszik vállukra II. Erzsébet királynő koporsóját, hogy a Westminster Hall előtti ágyútalpra vigyék. Emögött gyalogosan kíséri majd a királynőt az apátságra III. Károly és Kamilla, Anna hercegnő, András és Eduárd hercegek, valamint Vilmos walesi herceg és Katalin hercegné két nagyobb gyermekükkel, György herceggel és Sarolta hercegnővel. 

11:44 A koporsó az ágyútalpra került. 

A Big Ben összesen 96-szor szólal meg a temetés kezdetéig, tisztelegve a királynő megélt életévei előtt. 

11:47 Elindult a gyászmenet, tengerészgyalogosok vontatják az ágyútalpat, illetve hátulról is kísérik azt. Mögöttük a királyi család tagjai haladnak. Skót dudák kísérik a gyászmenetet.

11:50 A koporsót most is korona, jogar, országalma és koszorú díszíti. 

11:54 A menet megérkezett az apátsághoz.

11:58 II. Erzsébet királynő koporsóját az ágyútalpról az apátságba viszik.

12:00 Ugyanazok a fiatal katonák emelték vállukra, akik néhány napja a Westminster Hallba szállították a koporsót. Az apátság elcsendesült. 

A meghívottak állva fogadják a halott királynőt.

12:02 A koporsó mögött álló családtagok láthatóan megrendülve hallgatják a kezdő éneket.

12:04 András és Harry herceg valóban egyenruha nélkül, de kitüntetéseiket viselve érkeztek. 

12:07 A koporsó megérkezett az emelvényhez, hamarosan kezdődik a szertartás.

12:09 Megkezdődött a szertartás. 

Egy hosszú, szolgálatban töltött életért mond köszöntet David Hoyle, Westminster dékánja, a szertartás vezetője.

Felidézte, hogy ezen falak közt koronázták a királynőt, és itt is ment férjhez. 

12:13 Felemelő: a gyülekezet egy emberként énekli az első egyházi éneket.

12:16 Patricia Scotland, a Nemzetközösség főtitkára a Korinthusiaknak szóló első levélből olvas fel. A szövegrész a krisztusi feltámadás által eljövendő, minden hithű kereszténynek járó halál fölötti győzelemre emlékezteti a gyászolókat.

12:20 Judith Weir a temetésre komponált szerzeménye a 42. zsoltár szövegére csendül fel.

12:23 Liz Truss miniszterelnök János evangéliumából olvas föl. "Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És

ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.

 Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat" - hangzik el.

12:25 Az Úr az én pásztorom: a zsoltár Fülöp herceg és II. Erzsébet esküvőjén elhangzott, s most a királynő temetésén is.

12:28 Justin Welby Canterbury érsek beszél: visszaemlékszik arra, hogy II. Erzsébet 21 évesen megesküdött arra, hogy nemzetét szolgálja, s kevesen tartották be úgy ígéretüket, mint ő. Nem pozíciója vagy ambíciója miatt teljesítette be küldetését, hanem azért, mert hite erős volt. Welby visszaemlékezett arra, hogy 1953-as koronázását az apátság főoltáránál mondott csendes imájával kezdte. 

Erzsébet az érsek szerint Jézus példáját követte - nem azt kívánta, hogy szolgálják, hanem hogy szolgálhasson. A szolgálatra kész vezetők pedig ma is ritkaságszámba mennek.

Welby szerint az ilyen vezetőkre hosszan emlékeznek, nem úgy, mint a hatalmukba csimpaszkodó vezetőkre. 

12:32 A gyászoló királyi családdal kapcsolatosan az érsek kiemelte: olyanok, mint más családok világszerte, akik elvesztették egy tagjukat, nekik azonban ezzel a világ szeme előtt kell megküzdeniük. Visszautalt arra, amit a királynő a koronavírus miatti lezárások alatt adott tévébeszéde végén elmondott: mindannyian újra találkozni fogunk.

12:39 A könyörgések következnek, az első három könyörgésben hálát adott a közösség Erzsébet királynő életéért, imádkozott a család gyászának enyhüléséért, illetve magáért a királyi családért.

12:44 A királynő kötelességtudatáért is köszönetet mondtak, akárcsak a Nemzetközösséghez, illetve hitéért való hűségéért.

12:47 A gyülekezet a Miatyánkot imádkozza.

12:49 A gyülekezet a Love Divine himnuszt énekli, a szertartás végéhez közeledik.

12:52 A Canterbury érsek Isten kegyelmébe ajánlja II. Erzsébet királynő lelkét.

12:53 Sir James MacMillan a temetésre szerzett himnusza hangzik fel a záró áldást megelőzően.

12:56 A záró áldást Westminster dékánja mondja el.

12:57 A Last Post hívójel hangzik fel - a katonák számára ez jelzi, hogy napi szolgálatuk véget ért -, majd két perces csenddel kísért gyászszünet következik.

12:58 Néma csendben, állva tiszteleg a gyülekezet és az emberek is így tesznek London utcáin és országszerte. Sokan könnyek közt mondanak búcsút királynőjüknek.

13:00 Isten, óvd a királyt - csendül fel hetven év elteltével újra ekképp a himnusz. 

13:03 Sleep, dearie, sleep, azaz Aludj, kedves, aludj: Paul Burns a királynő skót dudása a néhai II. Erzsébet emlékére búcsúzik a dallammal.

13:06  A szertartás véget ért. A koporsó elhagyja az apátságot, lassú menetben a Wellington diadalívhez indul, ahonnan állami halottaskocsi szállítja majd Windsorba. itt utolsó gyászmenete után a Szent György kápolnában egy 800 fős szertartáson is elbúcsúznak tőle, majd szűk családja körében helyezik el a családi kriptába.

Köszönjük, hogy közvetítésünket figyelemmel kísértétek!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.