Bizarr kívánságok a luxushotelben, prostikat futtató taxisofőrnő és társkereső celebek – interjú Kordos Szabolccsal

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Újságíró vagyok, nem író. Egyszer próbáltam meg fikciót írni, 20 percig tartott. Nagyon nyomorúságos 20 perc volt” – mondja magáról a 9 részes, 15 újranyomást és 70 000 példányt megért Hungary-sorozat szerzője. Kordos Szabolcs alaposan elmerült a kívül csillogó luxushotelek, a maffiatagokat is szállító taxisok, a pszichológus emberismeretét felülmúló vendéglátósok és a biztonsági őrként is helytálló stewardok bekebelezően érdekes szubkultúrájában. A szerző a Díványnak szemezgetett a legérdekesebb anekdoták közül, és elsőnek beszélt ősszel megjelenő új könyvéről.

A szerző korlenyomatként definiálja saját, nagy sikerű sorozatát, mely többek között a luxushotelek, a taxisofőrök, az éttermek, a szórakozóhelyek, a reptéri dolgozók és a celebek lebilincselően izgalmas világába enged betekintést az olvasónak.

 „Egy könyv közel 60 megszólaló történeteire, tapasztalataira épül, melyekből minden közegről kirajzolódik egy kép.

20-30 évvel később, ha valaki kezébe veszi ezeket a könyveket, az vagy elcsodálkozik majd, hogy mentek korábban a dolgok, vagy azt mondja: nahát, semmi sem változott” – magyarázza az író, hozzáfűzve: „nem tekintem ezeket botránykönyveknek, bulvárnak csak annyiban, hogy persze a rendhagyóbb történetek közül választottam. Leginkább ismeretterjesztés egy másik világról, melynek megismerése után talán empatikusabbak leszünk, máshogy viszonyulunk annak tagjaihoz.”

Amikor megpofozták a luxushotel recepciósát

„Sokat beszélgettem a luxushotelek szűk és zárt világának tagjaival, akiktől megtudtam:

  • milyen vaskos könyveket, úgynevezett ridert küldenek a szállodákba egy-egy sztár érkezése előtt, hogy mit akar a szobában látni, és mit tilt ki onnan,
  • hogy rendelte a vendég ezüsttálcán a kokaint,
  • hogy kevertek le hatalmas pofont a recepciós lánynak,
  • hogy hozattak egyetlen estére, egy vacsora kedvéért Libanonból séfet, hogy a vendég kívánságainak maradéktalanul eleget tudjanak tenni,
  • hogy a vendég kívánsága mindenekfelett, annak határa anyagiakban csak a csillagos ég lehet, jogilag pedig a törvényi keretek, amelyeket olykor a legillusztrisabb vendégek is hajlamosak rugalmasan kezelni.”
Szinte nincs teljesíthetetlen kívánság
Fotó: Alexander Spatari / Getty Images Hungary

Amikor tényleg a taxiban szült egy nő

„Egy este kimentem Ferihegy mellé a taxidrosztra, és megszólítottam egy sofőrt. Nem sokkal később egy motorháztetőn ültem, körülöttem 30 taxisofőr lelkesen sztorizott – meséli a leleményes és kíváncsi újságíró. „Így tudtam, meg…

  • hogy milyen a maffiatagokat szállítani,
  • hogy szült meg egy nő filmbe illő módon a taxiban,
  • hogy mit gondol a szakmáról az, aki 60 éve taxizik,
  • hogy 10 évet ült a taxisofőr hölgy, aki korábban madame-ként prostituáltakat futtatott.
Lelkesen meséltek különleges világukról
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

A sztároknak sem könnyű

„A legtöbb sztár életében van egy pont, amikor elhiszi, hogy neki mindent lehet” – meséli tapasztalatait összegezve a celebvilágot jól ismerő író

„Aki viszont túl sokáig bennragad ebben, az saját magát kaszálja el.

Ugyanakkor egy sztárnak kérget is kell magára növesztenie, hogy lepattanjanak róla a támadások, tudja szűrni a látszatbarátokat, a kínálkozó szexuális lehetőségeket. Aki nem növeszt kérget, előbb-utóbb bajba kerül.”

Ismerkedni kifejezetten nehéz. 

„Volt már a sztárok között is, aki társkereső oldalon próbálkozott, de fotóját látva olyan csalónak nézték, aki a híresség képével él éppen vissza.

Más a lájkolói közül mazsolázgatva partnerhegyeket vadászott magának össze, de azok között is akadtak, akik visszaéltek a röpke és meglehetősen felszínes »ismeretséggel«. Az egyik csaló a hírességet minden fellépésére követve megjelent, és tett róla, hogy ott észrevegyék. Egy idő után annyira hozzátartozott a hírességhez, hogy elhitette a külvilággal, neki dolgozik, majd milliókat csalt ki a nevében soha meg nem valósuló produkciókra hivatkozva. Végül börtönben végezte” – tudjuk meg Kordos Szabolcstól.  

A sztároknak sem könnyű… Getty Images Hungary
Fotó: Dimitri Otis

„Ebből is könyvet fog írni?”

„Mindenki szívesen beszél a szakmájáról. Munkával töltjük életünk legnagyobb részét, mégis ritkán kérdeznek bennünket róla: a kollégák benne élnek, a család meg általában már unja a sztorikat.

Megszólalóim még a stiklikről is boldogan meséltek, én pedig élvezettel hallgattam őket.

Egy könyv legalább 60 megszólalóval készült. Minden kötet esetében volt egy meghatározó alak, aki az elején kinyitotta a kaput, és végig kulcsfigura maradt. Ők szélesebb betekintést nyújtottak a világukba, felfedték a hierarchiát, az általános szabályokat. Minden könyv adott egy-egy barátságot is, ami megmaradt, bár azóta, ha étterembe vagy szállodába járok, néha félelmet keltek, azt kérdezik: jaj, most akkor ebből is könyvet fog írni?” – meséli élményeit az író, aki úgy szimpatizál szereplőivel, mintha nem is hús-vér emberek, hanem saját kitalált alakjai, fiktív szülöttei lennének.

A szerző saját felvételén, sorozata egyik kedvenc kötetével

„Az első könyv után már könnyű volt a megszólalókat is megtalálni, sokan maguktól jelentkeztek, azt akarták, az ő történetük is kapjon helyet a könyvben! A vendéglátós könyvhöz egy este feltettem egy posztot, miszerint megszólalókat keresek. Lefeküdtem aludni, és mire reggel felkeltem, 80 név és telefonszám várt” – emlékszik vissza örömmel Kordos Szabolcs.

Tömegben íródó magányos műfaj

„Szemben az írói sztereotípiákkal, éjjel nem tudok írni, de hajnali ötkor szívesen dolgozom. Ha nincs 3-4 órám írni, nem is érdemes belevágni, mert idő, míg az ember belehelyezkedik a hangulatba. 

Onnantól már nem flow, hanem hátsó kérdése az egész”

– neveti el magát a sikersorozat szerzője. „Annak ellenére, hogy ez egy magányos műfaj, mindig is szerettem emberek között, kávézókban írni, figyelni közben a nyüzsgést, a mozgást, az életet körülöttem. 

Egyedül dolgozni nem szeretek, szükségem van arra, hogy ventiláljak a gondolataimról, és azzal már rendeztem is őket.

Írásaimat barátaimon és a környezetemben lévőkön tesztelem, vannak köztük szakmabeliek és civilek is, akiktől nagyon értékes visszajelzéseket kapok. A kritikát kifejezetten jól viselem. Ha valaki utálja, amit írok, nekem akkor is öröm, hogy elolvasta  árulja el Kordos Szabolcs.

A téma az utcán hever…

Nem is hever, inkább sorakozik.

Budapest épületei titkaikról mesélnek
Fotó: Peter Zelei Images / Getty Images Hungary

Kordos Szabolcs azt mondja, a Hungary-sorozat rengeteg új témalehetőséget rejt magában, különböző hivatások képviselői érdekesebbnél érdekesebb világokba csábítják: „a könyvelők, az ügyvédek vagy akár a tanárok szubkultúrájába való betekintés is nagyon izgalmas lenne, de a Hungary-sorozatot most egy időre elengedem” – mesél a lehetséges jövőről. A Dívány olvasói elsőként tudhatják meg, hogy a szerző őszre egy olyan sztorikönyv megjelentetését tervezi, amely Budapest épületeinek és tereinek titkaiba avatja beaz olvasót. „Mindennap elsétálunk épületek előtt, és bele se gondolunk, hogy azok milyen hihetetlen emberi történeteket rejtenek. Ezen szeretnék változtatni. A könyv elolvasása után reményeim szerint egy kicsit mindenki másként néz majd a városára.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.