A vörös szőnyeg mindent kibír - a legbizarrabb ruhák az Oscar-díj-átadón

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy díjkiosztó soha nem csak a díjakról szól. A show hónapokkal az esemény előtt kezdődik a ruhaköltemények megálmodásával. De van olyan álom, amely rémálommá fajul. Ráadásul, az életben egész máshogy mutat valami a munkahelyi menzán, mint a kifutón vagy a vörös szőnyegen, ezért bánjunk óvatosan a vörös szőnyegről vett öltözködési tippekkel!

Kíváncsi tekintetek milliói szegeződnek a celebekre az évnek ebben a szakaszában, vagy puszta érdeklődésből, vagy egy világjárvány, esetleg egy háború által kiváltott félelmek és szorongások előli figyelemelterelésből. Olykor még ötleteket is igyekszünk meríteni egy-egy eltalált színkombináció, merész formavilág vagy előnyös szabás esetében, de sokszor ajánlatosabb abból kiindulni, hogy mit NE próbáljunk ki belőle otthon, vagy legrosszabb esetben is CSAK otthon.

Haspánttrend

Mazsolázgatva a mögöttünk álló esztendő vörös szőnyeges eseményeinek legjellegzetesebb öltözékei között, néha bizony leesik az állunk. Olyan, mintha ezeknek a hölgyeknek is valamije le akarna esni, és fel kellene kötözni pántokkal. Legalábbis, ruhának kevésbé tekinthetőek ezek a szalaggyakorlatok, amik dominajelmezzé lényegülnek viselőjükön, miközben levéve, a szekrényben valószínűleg nem sokkal többek pár méter pántnál. Esetleg egy fekete szűk szoknya hozzá. Nem térd alá érő, hanem valahol ott kezdődő.

Óvatosan rekonstruáljuk ezeket a darabokat, és főleg arra vigyázzunk, milyen alkalomkor viseljük
Fotó: Getty Images

A tervezők inspirációi valahol a gyászstrandruha és a Pókember-lány verziója között lehettek. Persze, van az az alak, amin nagyon jól mutat, de lehet, hogy talán akkor sem érdemes vele kintebb jönni a hálószobánál.

Miközben dívik a dominatrend, mellette párhuzamosan lágyabb húrokat is pengetnek az érzelgősebb, romantikusabb világra vágyók szívéhez szólva. Itt nem csak a motívumvilág, a fazon is a romantikára hajaz.

Virágba borul a vörös szőnyeg
Fotó: Getty Images

A buján burjánzó tüllszoknya habcsók fazonja vagy a buggyos ujj, mind a királylányos álom esztétikáját idézik. Ez persze nem silányítja emészthetővé a művirágmennyiséget, amely a sarki kínai üzlet selyemvirágosztályát megszégyenítő választékot vonultat fel, de kétségtelenül üde és szemet gyönyörködtető változatosságot kínál a bikinifelsőkhöz felhúzott szűk hosszú szoknyák világában.

Kiegészítők

A természet mindig is a művészetek fő inspirációjaként szolgált, elég a szecesszióra gondolni vagy a fentebbi, virágkötészetileg is kihívást jelentő kompozíciókra. De a természet elemei máshogy is visszaköszönhetnek, például az ékszerekben.

Természet inspirálta ékszerköltemények
Fotó: Marc Piasecki / Getty Images Hungary

Nehéz megállapítani, hogy egy fejjel lefelé terjeszkedő fát mintáz-e vajon e látványos darab, vagy a két tüdőlebeny elevenedett meg 3D-ben aranyszínű változatban, mindenesetre, ha hasonló áttört bizsu kiegészítőben gondolkozunk, ne felejtsünk alá ruhát is venni. Ami a vörös szőnyegen megengedhető, és jól mutat, az máshol általában nem igen értelmezhető, például szülői értekezleten, nagybevásárláskor, de még egy üzleti vacsorán is alig. 

Lábbeli

Nehezéknek is alkalmas lehet
Fotó: Juan Naharro Gimenez / Getty Images Hungary

A viselet kiemelt része a lábbeli. Egy rosszul megválasztott cipő bekavarhat az egész megjelenésnek, más esetben egy üde választás kellően fel tud dobni egy lagymatagabb kompozíciót is. Nem pontosan tudom, ebben az esetben melyikről van szó az említett lehetőségek közül, netán valami komolyabb probléma van a háttérben, amiről nem tudunk, mindenesetre ezt a lábbelit az esős évszakban rizsföldeken tudom elképzelni, vagy valamilyen kerti munka elvégzésére nyári zápor után. Masszívabb anyagból készítve szeles időben nehezékként is szolgálhat vékony hölgyeken, és nem kell többé aggódni, hogy elfújja őket a szél.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.