Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Friss kutatási eredmények is bizonyítják Kodály Zoltán Japántól Magyarországig híres módszerének alaptézisét, miszerint a gyermekek fejlődésére számtalan szempontból előnyösen hat a minél korábban indított zenei nevelés. Kodály szerint ezt már az anyaméhben sem túl korai megkezdeni. De hogy kezdődött mindez Kodálynál?
Az 1882-ben Kecskeméten született Kodály Zoltán édesapját, a vasút alkalmazottjaként, az ország különböző pontjaira helyezték, így kisfiát is változatos benyomások érték a különböző magyar településeken. A Galántán töltött gyerekkori évek, az ott élő falusiak kulturális, vallási és etnikai keveredése inspirálta zeneileg, például a Galántai táncok című zeneművét.
Édesanyja a három testvérnek gyakran énekelt és zongorázott, az apa, Frigyes, pedig kitűnően hegedült, így Kodály első kézből tapasztalhatta meg a zene korai közelségének előnyeit. Ezt ő maga így fogalmazta meg: „Én előbb énekeltem, mint beszéltem, s többet énekeltem, mint beszéltem.”
Ez később hitvallásának és módszerének egyik alapvetése lett, miszerint a gyermek zenei nevelése, születése előtt 9 hónappal kell, hogy elkezdődjék.
Amikor édesapja Nagyszombaton lett állomásfőnök, a gyermek Zoltán, az ottani neves iskolában egyszerre tanult meg hegedűn, brácsán, csellón és zongorán játszani, de igazi elhivatottságot a komponálás iránt érzett. Ennek köszönhetően első kompozícióit már 14 éves kora előtt megalkotta. A magyar népdal strófaszerkezete című bölcsészdoktoriját írta már, amikor kétszakos tanári oklevelét megszerezte, ahogyan ez idő tájt már kitűnő minősítésű zeneszerzői diplomája is a kezében volt. Később a Zeneakadémia tanára lett hosszú évtizedekre.
Kodály felismerte, hogy a zenei, szellemi, erkölcsi és testi nevelést együtt, egymásba fonódóan érdemes végezni, amely így a gyermek egészséges lelki fejlődésének is fontos záloga lesz. Koncepciójához tartozik a korai életkorban megkezdett iskolai énekoktatás fontosságának hangsúlyozása, a kórusmozgalom fellendítése, a szolmizálás széles körű oktatása is. Ma már újszerű kutatásokból azt is tudjuk, hogy a tanulási motiváció mellett sok más készség fejlesztésére is pozitív hatással van a gyermekkori zenei nevelés.
1950-ben útmutatásaival, módszerének terjesztésére, Kecskeméten létrejött az első ének-zenei általános iskola. 1964-ben az UNESCO Zenei Nevelés Nemzetközi Tanácsa (ISME) Kodályt tiszteletbeli elnökké választotta, nemzetközi pedagógiai hatása okán, és megfogalmazták hivatalosan is a Kodály-módszer nemzetközi alkalmazásának igényét. Kodály ezután az Egyesült Államokban és Kanadában is nagy sikerű előadásokat tartott még az 1960-as évek végén. Kodály Intézet működött már az 1970-es években Tokióban is. Az intézet akkori japán igazgatónője, a magyarul tökéletesen beszélő, műfordítóként is tevékenykedő pedagógus, szigorú követelmények elé állította tanárait. Egy japán zenei felsőfokú végzettség és tudományos fokozat mellett elvárta, hogy az intézet oktatói rendelkezzenek két év, Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatott tanulmányokkal is.
A Kodály-módszer népszerűsége Japánban, Tajvanon, Kínában ma is töretlen, ahogy az Egyesült Államokban és a nyugati világ számos más országában is
lelkesen ápolják továbbra is a korai gyermekkorban kezdődő, népzenei alapokra építő, a közös éneklés örömén is alapuló, lelki táplálékként is szolgáló éneklést.
Az azóta eltelt évtizedekben is hagyomány maradt, hogy Ázsiából, elsősorban Japánból, pedagógusdelegációk érkezzenek hazánkba tanulmányozni az autentikus jó gyakorlatot és ellesni a „know how”-t.
Arról, ahogyan ez mind indult, vagyis az 1950-ben első osztályt kezdők nehézségeiről és örömeiről az akkori kisiskolás, mára nagyszülőkké vált, egykori tanulók visszaemlékezései alapján következő cikkünkben írunk bővebben.
