Mi történik, ha szerelmes lesz egy pszichopata?

Olvasási idő kb. 4 perc

Mára mindannyian tudjuk, vagy legalábbis sejtjük, milyenek a pszichopaták, és mit tehetünk, ha egyet az utunkba sodort az élet.

Sorozatokból úgy tűnhet, a szadisták általában férfiak, jellemzően a 20-as vagy a 30-as évei elején járnak, a szadista tetteiket hideg fejjel és lelkiismeret-furdalás nélkül hajtják végre, a gyilkosságtól sem riadnak vissza. Ezek a karakterek azok, akik megfelelnek a klinikai definíciónak.

Valóban genderspecifikus a pszichopátia, és tényleg jobban érinti a férfiakat, mint a nőket? Valóban képtelenek a pszichopaták erős érzelmekre, empátiára és arra, hogy mélyen kapcsolódjanak másokhoz? A kutatók egyre több részletet tudnak meg róluk, beleértve azt is, hogy milyen is az, amikor beleszeretnek valakibe.

Okkal lehet azt gondolni, hogy a pszichopaták intim kapcsolataiban gyakoriak a nehézségek. Amint azt az Université Laval (Quebec) pszichológusa, Claudia Savard és munkatársai egy 2015-ös tanulmányban részletezték, a bűnözőket általában a bizonytalan kötődés jellemzi, ami azt jelenti, hogy nehezen tudnak szoros kapcsolatot kialakítani másokkal. Akik megfelelnek a pszichopátia kritériumainak – akár bűnözői magatartást tanúsítanak, akár nem –, elkerülő kötődési stílushoz köthető viselkedést tanúsítanak, és nem képesek szoros intim kapcsolatok kialakítására. Az érzelmi leválás és az empátia hiánya – a pszichopátia két kulcsfontosságú mutatója – szintén összefügg a kötődési stílusokkal.

Azok az emberek, akik erősen mutatják a pszichopátia jellemzőit, ugyanúgy kialakítanak romantikus kapcsolatokat. Egy ilyen kapcsolat azonban nem biztos, hogy a szó hagyományos értelmében vett pszichológiai intimitáson alapul. Sokkal inkább Bonnie és Clyde-hoz hasonlóan a pár olyan kapcsolatra léphet, amely közös világnézeten alapul, amelyben mindketten a lehető legtöbbet próbálják kihozni a másikból. Továbbá empátiájuk és a mély érzelmek kifejezésének hiánya, ha nem is erőszakos végkifejlethez, de felbomlásához vezethet.

Fotó: praetorianphoto / Getty Images Hungary

Azonban még ezek a kissé balszerencsésnek tűnő párosítások is pozitívabb kimenetelűek lehetnek, ha a két partner közül az egészségesebb képes befolyásolni a másikat. Idővel bensőséges kötelék alakulhat ki közöttük, amely lehetővé teszi mindkettejük számára, hogy jobban bízzanak a másikban, és képesek legyenek a dolgokat partnerük szemszögéből látni – írja a PsychologyToday.

Annak kiderítésére, hogy a pszichopátia és a kötődési stílus hogyan fejlődhet az idő múlásával, Savard és munkatársai egy éven keresztül nyomon követték a házaspárok mintáját. Ez lehetővé tette a francia–kanadai csapat számára, hogy megvizsgálja az egyik partnernek a másikra gyakorolt hatásait az idő múlásával. A 140 pár, akik átlagosan hét évig éltek együtt, 18 és 35 év közöttiek voltak.

A résztvevők külön-külön töltötték ki kérdőíveiket, és értékelték magukat az empátia, a manipulativitás pszichopata hajlamainak, valamint az antiszociális viselkedésük mértékének mérésére szolgáló skálákon. Emellett értékelték kötődési stílusukat is, a szorongás (elhagyástól való félelem) és az elkerülés (másokhoz való közeledés képtelensége) dimenzióit.

Az értékelés lehetővé tette a Savard csapatának, hogy megvizsgálja, miként hatnak egymásra a partnerek. Minden pár heteroszexuális volt, így a tanulmány felépítése lehetővé tette a kutatóknak, hogy megvizsgálják a férfi partner feleségére gyakorolt hatását, és fordítva. Azt találták, hogy a férfiak az idő múlásával is erősebb kapcsolatot mutattak az elsődleges pszichopátia és a kötődéshez kapcsolódó szorongás között, ami azt jelenti, hogy a pszichopata férfiak nagyobb mértékben félnek az intimitástól.

Fotó: Willie B. Thomas / Getty Images Hungary

Mind a férfiak, mind a nők esetében azonban a másodlagos pszichopata vonások – antiszociális cselekedetekben való részvétel – idővel nagyobb kötődéskerülést és szorongást jeleztek előre. Az impulzív és felelőtlen viselkedés idővel egyre inkább összefüggött az elutasítástól való félelemmel és a partnertől való elzárkózás hajlamával.

A férfiak és nők közötti hatások vizsgálata a következőket mutatta be: ha egy nőnél magasabb a pszichopátia mind az érzéketlenség, mind az impulzivitás terén, akkor valószínűbb, hogy idővel elszakad férfi partnerétől. Az antiszociális nők mellett férfi partnereik jobban féltek az elutasítástól, nagyobb függésben éltek, és érzelmileg instabilabbak lettek.

Jelezhet-e ez valamiféle ok-okozati összefüggést? Nem feltétlenül. A tanulmány azonban lehetővé tette a kutatóknak, hogy megnézzék, a pszichopátia előre jelzi-e a kötődést, vagy fordítva, a kötődés milyensége előre jelzi-e a pszichopátiát. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a pszichopata személyiségjegyeket inkább a kötődési bizonytalanság előrejelzőjének kell tekinteni.

Röviden és tömören

Ha egy olyan férfi női partnere vagy, aki hajlamos érzéketlenségre, vagy nincs empátiája, készülj fel az előttetek álló nehéz időkre. Az, hogy képtelen együttérezni veled, téged arra késztethet, hogy még jobban visszahúzódj magadba.

Ha partneredben magas az impulzivitás is, a nehézségek súlyosbodhatnak, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő vagy-e. Ha a saját személyiséged az, ami problémás – azaz a vizsgálatok alapján magas a pontszámod a pszichopátiában –, akkor idővel romolhat az a képességed, hogy szorosan kapcsolódj azzal, aki mellett elkötelezted magad.

Nos, a tanulmány eredményeit figyelembe véve, szerinted tehetsz-e valamit annak érdekében, hogy javítsd a kapcsolatodat egy magas pszichopátiában szenvedő személlyel? Szakember segítségével a problémákra fel lehet készülni, és egyénfüggően kezelni is lehet.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.