Gáspár Bea kocsonyáját ki kell próbálnod!

Olvasási idő kb. 2 perc

A kocsonya a mi családunkat háromfelé osztja. Az első pártot Győző alkotja, ő rajongásig szereti, a második csoport a semlegeseké, ebben ketten vagyunk Evelinnel (megesszük, ha ez van terítéken), és van Virág, aki ki nem állhatja. Mostanában kocsonyaügyben viszont már inkább Győzőhöz húzok – derül ki a Bea konyhája című könyvből ez a kis családi kulisszatitok. Persze van a történetnek folytatása is, és a Dívány elhozza nektek a világbajnok receptet is.

Történt, hogy az egyik évben egy hajdúszoboszlói hotelben szilvesztereztünk. Nagyon jól éreztük magunkat, és jókat ettünk. Győzőnek különösen ízlett a kocsonya, és addig unszolt, míg én is megkóstoltam. Egy kis tányérkában olyan gusztusosan tálalták, hogy igazán kívánatos volt ránézni. És igen, az íze is pompás volt! Azóta én is szívesebben készítem és eszem a kocsonyát, és törekszem arra, hogy ilyen pici, ízletes és dekoratív adagokban kínáljam.

Hozzávalók:

  • 1 (kb. 1 kg) füstölt hátsó csülök
  • 1 (kb. 1 kg) nyers bőrös hátsó csülök
  • 1 kg sertéscomb
  • kb. 50 dkg füstölt bőr
  • kb.1 kg sertésbőr, sertésköröm vegyesen
  • 2-3 fej vöröshagyma
  • 10 gerezd fokhagyma
  • 1 teatojásnyi szemes bors és egész köménymag
  • 4-5 evőkanál só
  • 3-4 sárgarépa
  • 20 fürjtojás
  • 1 kis csokor friss petrezselyemzöld
Gáspár Bea kocsonyája
Fotó: Kaszás Gergely / BOOOK kiadó

Elkészítés:

A húsokat és a bőröket megmosom, a körmöket megkapargatom, megtisztítom, és egy fazékba rakom, majd annyi vizet öntök rá, hogy jól ellepje. Lassú tűzön elkezdem forralni, és közben folyamatosan szedem le róla a habot. Azután beleteszem a hagymát és a zúzott fokhagymát, a teatojásban a fűszereket, és a sóval ízesítem. Egészen kicsire veszem a lángot, hogy éppen csak gyöngyözzön, és beleteszem a megtisztított, de egészben hagyott répákat. Így főzöm 8-10 órán át.

Amikor a csontokról leválik a hús, és a kollagéntől, ami a bőrben van, elkezd a kanálhoz tapadni a lé, lekapcsolom. Kiszedem a léből a húst és a répát, a csontokat kidobom. A húst és a felkarikázott répát kis tányérokba adagolom, főtt, megtisztított és félbevágott fürjtojással, petrezselyemlevelekkel díszítem, azután rászűröm a levét. A hűtőszekrényben vagy a hűvös kamrában pár óra alatt, de legkésőbb másnap reggelre szép remegősre szilárdul. A kocsonya téli étel, mert ahhoz, hogy megdermedjen, bizony jó hideg kell!

A recept forrásáról:

Bea asszonynak 3 szakácskönyve jelent meg a Boook Kiadó gondozásában, 2021 őszén a harmadik. Hogy romásak-e a szakácskönyvei, a szerző azt mondja, nem, a romáknak nincs gasztromúltjuk, ahogy nincs országuk sem. „Mi a magyar konyhában asszimilálódtunk. Valahogy azt hiszem, a magyar ízeket tudjuk ízesebben főzni romaként, ez az alapvető különbség.”

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.