5 hely, ahová feltétlenül menj el, ha szereted az irodalmat

Olvasási idő kb. 2 perc

A magyar irodalomnak köszönhetően számtalan ikonikus helyszínnel, épülettel, tájegységgel gazdagodott hazánk, amelyek nemcsak az irodalomkedvelők, de a kalandozók számára is érdekesek lehetnek. Különleges irodalmi zarándokhelyeinkből szemezgettünk most.

A Pál utcai fiúk helyszínei

Molnár Ferenc regénye örökre bevéste az emlékezetünkbe a Pál utcát, a Grundot és a Füvészkertet. A Grund a mai Pál utca 6. szám alatt álló hosszú épület helyén volt, és hátrafelé állt összeköttetésben egy hasonlóan üres Mária utcai telekkel, amelyen akkoriban a gőzfűrész állt. A Füvészkert és a regényben is leírt, szimmetrikus elrendezésű üvegház ma is létezik. Az ELTE tulajdonában álló kertben az év minden részében csodálatos természeti látvánnyal, izgalmas programokkal találkozhatunk, egy igazán üde színfolt a belváros sűrűjében.

A Tüskevár forgatási helyszíne

Fekete István ifjúsági regénye nemcsak kötelező olvasmány, de egy egész generáció filmélménye is. A Tüskevár 1967-ben bemutatott sorozatváltozata nosztalgikus érzéseket hoz elő sokakban, azt azonban kevesen tudják, hogy a Kis-Balatonnál játszódó jeleneteket valójában nem is ott vették fel, hanem a fővároshoz jóval közelebb, a Ráckevei-Duna-ágban. Csodálatos, sok helyütt érintetlen természeti környezet ez ma is, elképesztő állat- és növényvilággal, érdemes megnézni.

Babits Mihály Emlékház, Esztergom

Babits egyik Dante-fordításáért kapott díját a tőzsdén megforgatva nagyobb összegre tett szert, és megvásárolta az 1920-ban épült földszintes esztergomi présházat, amelyhez folyamatosan hozzáépítetett. Az író közel 60 műve született az előhegyi villában, a Nyugat több számát is előfordult, hogy ott szerkesztették Gellért Oszkárral. A második világháború után a ház örömlányok tanyája lett. Később szükséglakásként kapta meg egy gazdálkodó, aki kecskéket és baromfit tartott a lakószobákban. Az épületet helyreállították, jelenleg múzeumként működik.

József Attila Emlékmúzeum, Balatonszárszó

A balatonszárszói villasoron lévő egykori Horváth-panzióban töltötte utolsó napjait József Attila. 1937. december 3-án este innen indult arra a sétára, amelyről nem tért többé vissza. Az emlékmúzeum ma a költő életének utolsó időszakát idézi fel, és abból visszatekintve állít emléket az egész életműnek a Petőfi Irodalmi Múzeum anyagából, valamint magántulajdonban lévő dokumentumok, fotók, tárgyak segítségével.

Fotó: József Attila Emlékház, Balatonszárszó

Royal kávéház, Nagyvárad

2012-ben megújult, és azóta ismét vendéglőként, kávézóként üzemel Ady Endre egykori egyik kedvenc kávéháza, a nagyváradi Royal kávéház. Ady 1903 nyarán itt találkozott először versei Lédájával, Diósyné Brüll Adéllal. A kávéház id. Rimanóczy Kálmán tervei alapján készült a budapesti New York kávéház mintájára, és az 1890-es években építették.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.