Belmondó első filmes felkérése így hangzott: Forgatok egy rövidfilmet otthon a szobámban. Vállalja?”

Olvasási idő kb. 2 perc

Minden idők talán legkedveltebb francia sztárja, Jean-Paul Belmondo egy hónapja hagyott itt bennünket – a Kifulladásig, A profi, az Ászok ásza és megannyi filmklasszikus főszereplőjéről nem is gondolnánk, hogy a kezdetek kezdetén épp a hangja miatt utasította őt el egy producer. A történet azonban nem ennyire egyszerű.

Az 1933-ban, Párizs elővárosában, Neuilly-sur-Seine-ben, művészcsaládban született Belmondót kamaszként főként a boksz érdekelte, mígnem tizenhét évesen úgy döntött, a színészi pálya felé veszi az irányt. Ugyan a család egyik színész barátja a fiú szavalását hallgatva azonnal rávágta, semmi tehetsége nincs a színjátszáshoz, ő nem adta fel, és több próbálkozás után sikerült bekerülnie a neves párizsi Színművészeti Főiskolára.

„Forgatok egy rövidfilmet a szobámban. Vállalja?”

Diplomája átvétele után Belmondo elsősorban színházban játszott, mígnem 1957-ben megkapta első filmes epizódszerepét (amit végül sajnos kivágtak a kész műből). Szintén ekkoriban készítették első rövidfilmjeiket a francia új hullám későbbi nagy rendezői, köztük Jean-Luc Godard, aki egy napon a Flore kávéházban odasétált Belmondo asztalához. A színész először azt hitte, „a jelentéktelen, fekete szemüveges kis muki”, aki már napok óta bámulta őt, molesztálni akarja, és akkor majd jól behúz neki egyet, de végül egy filmszerepre kapott tőle ajánlatot.

„Forgatok egy rövidfilmet otthon a szobámban. Vállalja?” – kérdezte az akkor még filmkritikusként tevékenykedő Godard. A végeredmény a 13 perces Charlotte et son Jules című film lett, a két címszerepben Belmondóval és az ’50-’60-as években rövid karriert befutott Anne Collette színésznővel. A rendező megígérte az ifjú színésznek, ha valaha nagyjátékfilmet csinál, ő lesz benne a főszereplő. Előbb azonban még egyéb probléma akadt.

A kisfilm hang nélkül forgott, ezért utószinkronnal kellett felvenni a szereplők beszédét, mire azonban Godard eljutott oda, hogy szinkronizálhassa a filmet, Belmondót behívták katonai szolgálatra Algériába, ahol hat hónapig szolgált közlegényként a háborúban. Végső megoldásként a rendező úgy döntött, saját maga kölcsönzi a hangját a főszereplőnek, ami rendkívül fura hatást eredményezett: a vásznon a huszonéves Belmondo látható, de szájából Godard jellegzetesen magas, hadarós, rosszul artikuláló, a franciát svájci akcentussal beszélő hangja szólal meg.

A csalást a közönség nem vette észre, hiszen Belmondo akkoriban még ismeretlennek számított, állítólag azonban a különös incidens majdnem kisiklatta a feltörekvő színész karrierjét. Az egyik neves francia producer ugyanis látta Godard kisfilmjét, a vetítés után pedig így sóhajtott fel: „Micsoda remek arcú színész! Csak kár, hogy a hangja ennyire pocsék!” Szerencsére Belmondo beinduló karrierje nem sínylette meg a dolgot, alig egy évvel később már az egyik legfoglalkoztatottabb fiatal francia színész volt, Godard pedig állta a szavát, és rábízta első játékfilmje, az 1960-ban bemutatott Kifulladásig főszerepét.

A francia új hullám nyitódarabjának tekintett alkotásban Belmondo szerencsére már a saját orgánumán szólalhatott meg, a kisstílű tolvaj, Michel Poiccard szerepében pedig örökre beírta magát a mozi történetébe és a nézők szívébe. 2009-ig bezárólag nyolcvannál is több filmben szerepelt, személyében a francia és az európai film egyik legnagyobb állócsillagát veszítettük el szeptemberben.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.