8 alapanyag, amit a legtöbben rosszul készítenek elő. Te is köztük vagy?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A zöldségeket összevágni, szeletelni és úgy általában előkészíteni többnyire nem nagy dolog. Még a kezdő szakácsokra, kuktákra is rábízhatjuk – gondoltuk eddig. Azért nem egészen ez a helyzet, a tökéletes végeredményért érdemes az alábbi szabályokat is átfutnod, hátha akad jobb módszer annál, ahogy eddig csináltad.

Ahogy arról már korábban is írtunk: otthon főzni nemcsak azért jó, mert így pontosan tudod, milyen alapanyagok kerülnek az ételeidbe, de bizonyítottan jobban is ízlik majd minden. Egy kutatásban 120 német fiatal tesztelt első körben egészségesnek, a másodikban egészségtelennek ítélt saját vagy mások által készített kosztot. Az eredmények szerint pedig a saját maguk készítette fogás mindig jobbnak, egészségesebbnek és alacsonyabb kalóriatartalmúnak tűnt, még úgy is, hogy a másik megkóstoltat a kísérletvezető ugyanabból a receptből készítette el.

És ha már otthon főzés, az alapanyagok előkészítését is érdemes a lehető legjobban csinálnunk. 

#1 Kivi: sose hámozd késsel!

Scott Swartz séf, az Amerikai Kulináris Intézet főmunkatársa szerint az érett kivit nem érdemes meghámoznunk, mert csak összenyomjuk vele. A lassú pucolás helyett egy gyorsabb megoldást javasol. „Nagyszerű trükk, hogy levágjuk a gyümölcs tetejét és alját. Ezután helyezzünk egy kanalat a héj és a gyümölcs közé és egyszerűen húzzuk végig a gyümölcs belső részén” – javasolja a séf.

#2 Mangó: vágd le az éleit!

A mangó héjának levágása balesetveszélyes is lehet. A biztonság kedvéért előbb le kell vágni a gyümölcs tetejét és az alját, és ezek után érdemes hámozni, vagy nagy szeleteket vágni és egy késsel felkockázni, majd kifordítani. Swartz szerint a kivihez hasonlóan kerüljük a hámozó használatát, ha a mangó nagyon érett.

#3 Gránátalma: így magozd!

A túl nagy rendetlenség elkerülése érdekében először vágd félbe a gránátalmát – javasolja Swartz. Egy vízzel teli tál felett tartsd a vágott felével lefelé, és kanállal erősen ütögesd meg a héjat, így a magok a vízbe kerülnek. Így könnyebben eltávolíthatod a nem ehető részeket a magokról, és nem utolsósorban nem lesz minden vérvörös a konyhában. 

Ez is egy módszer, de vajon ez a legjobb?
Fotó: Marko Geber / Getty Images Hungary

#4 Padlizsán: éles késsel, nagyobb darabokra!

Ha nem éles kést használsz, akkor ugyanis könnyebben megbarnul – na nem a kés, hanem a vágással eltöltött idő miatt. A padlizsán levegő hatására gyorsan oxidálódik, ami barna elszíneződést eredményez. Ennek az oxidációnak a csökkentése érdekében gyorsítsd fel a szeletelést egy éles kés segítségével – javasolja Alexander Plotkin séf.

Ezzel kapcsolatban Plotkinnak van egy másik tanácsa is: előkészítéskor a zöldséget a kívánt méret kétszeresére vágd, ugyanis a padlizsán főzés közben zsugorodik, ezért jobb, ha nagyobb darabokat vágsz belőle, mint amekkorát végeredményként szeretnél.

#5 Sárgarépa: felejtsd el a hámozást!

Ha rendesen megmosod a sárgarépát, akkor nem kell hámozni – állítja Plotkin, aki szerint ezzel két legyet ütsz egy csapásra, a héj ugyanis értékes tápanyagokat tartalmaz. Így nemcsak időt spórolsz, hanem egészségesebben is étkezel. 

Ő vajon jól csinálja?
Fotó: Marko Geber / Getty Images Hungary

#6 Spárga: könnyebb kézzel elpattintani, mint késsel vágni

Nemcsak könnyebb, de az eredmény is sokkal biztosabb lesz. A kis lándzsák kemény, fás végének eltávolításához egyszerűn fogd meg a végét, és lassan hajlítsd lefelé a spárgát, amíg az természetesen el nem törik. Így válnak el a legbiztosabban a fás és nem fás részek. 

#7 Tök: használj hozzá törülközőt 

A sérülések megelőzése és a csúszás minimalizálása érdekében helyezz egy törülközőt a tök alá, mielőtt felaprítanád. De ez minden kemény, kerek és összevissza csúszkáló gyümölcsre és zöldségre is igaz, akár a görögdinnyére is. „Mindenki legyen nagyon óvatos a tök vágásakor. Egyenetlen felülete megnehezíti a vágást, ami sérüléshez vezethet” – figyelmeztet Plotkin. A legjobb technika az, ha törölközőt helyezünk alá a csúszkálás minimalizálása érdekében.

Ha kockákra vágod, távolítsd el a felső és az alsó végeket, majd lassan és óvatosan hámozd meg egy zöldséghámozóval. Ezután vágd ketté a tököt fentről lefelé. Ez növeli a zöldség stabilitását, leegyszerűsíti és biztonságosabbá teszi a szeletelést.

#8 Húsok: pihentetés

Az elkészült főtt és sült húsokat mindenképpen pihentesd, mielőtt felszeletelnéd őket, mégpedig nagyjából 5-10 percig. Ha ugyanis nem hagyod pihenni, mielőtt belevágnál, a hús elveszítheti a nedvességtartalmát. Különösen fontos, hogy betartsuk ezt a tanácsot a csirke esetében, mert abban van a legkevesebb nedvességtartalék. Ha türelmes vagy, finomabb és kevésbé rágós lesz a végeredmény.  

.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.