3 szerelmes vers, amely nem a feleséghez íródott

Olvasási idő kb. 4 perc

Kosztolányi Dezső sosem titkolta, hogy felesége mellett alkalomadtán mások iránt is gyengéd érzelmeket táplál; József Attila legszebb versének múzsáját alig ismerte; Szabó Lőrinc pedig huszonöt évig élt szerelmi háromszögben feleségével és annak legjobb barátnőjével. Micsoda titkokat rejtenek a magyar irodalom szerelmes versei!

Híres költőinknek nem kellett a szomszédba menniük ihletért, de bizony előfordult, hogy az nem várt formában bukkant fel az életükben. A múzsát pedig, aki megérintette a szívüket, nem hessegethették el csak úgy, boldog házasságuk oltárán. 

Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat

„Nem volt a föld még soha ily csodás, / a fák közt mondhatatlan suttogás, / a fák fölött szalag, beszegve kancsal / fénnyel, lilába lángoló naranccsal, / az alkonyat csókot hajít a ködnek / és rózsaszín hullámokon fürödnek. / Miféle ország, mondd, e gyermek-ország, / miféle régen elsüllyedt mennyország?”

Kosztolányi Dezsőnél 1933-ban, negyvenöt éves korában mutatkoztak először a szájrák tünetei. Életszeretettel, halálfélelemmel és tervekkel tele küzdött a betegsége ellen, műtéteken esett át, és Stockholmba utazott rádiumkezelésre, 1935-ben pedig a visegrádi újságíró-üdülőben pihente ki a megpróbáltatásokat feleségével, Ilonával és fiával, Ádámmal. 

Itt ismerte meg a harminchat éves Radákovich Máriát, aki férjét hátrahagyva, kisfiával és annak dadájával üdült Visegrádon. A fiatal nő és az író egymásba szerettek. Ilona múló szeszélynek vélte a lángolást, ezért hagyta, hogy férje kiélje magát, mi több, később megengedte neki, hogy egyedül is visszamenjen Máriához. Ő azonban azzal a határozott szándékkal tért vissza a látogatásból, hogy elválik, és feleségül veszi szeretőjét.

Kosztolányi feleségével és kisfiával érkezett a visegrádi üdülőbe, ahol megismerte Radákovich Máriát
Fotó: Wikipédia

Kosztolányi Dezsőné férjéről írt életrajzának tanúsága szerint az ezt követő időszakot a végletek jellemezték. Az író hol sírva könyörgött, hogy engedje őt Máriával lenni, hol megnyugodott abban a tudatban, hogy senki sem teheti őt boldogabbá, mint a felesége. Végül úgy tűnt, Kosztolányiék élete visszaáll a rendes kerékvágásba... aztán a Nyugat októberi számában megjelent a Szeptemberi áhítat című vers.

„Ezt a versét nem mutatta nekem – emlékezett vissza döbbenetére Ilona. – Amióta ismerjük egymást, ez az első írás, amit úgy ad nyomdába, hogy nem is beszél nekem róla. Én sem kérdezem. Nem is olvasom el a verset. Kímélem magam, tudom, hogy ez a vers nem nekem született.”

József Attila: Óda

„Óh mennyire szeretlek téged, / ki szóra bírtad egyaránt / a szív legmélyebb üregeiben / cseleit szövő, fondor magányt / s a mindenséget. / Ki mint vízesés önnön robajától, / elválsz tőlem és halkan futsz tova, / míg én, életem csúcsai közt, a távol / közelében, zengem, sikoltom / verődve földön és égbolton, / hogy szeretlek, te édes mostoha!”

József Attila a kommunista munkásmozgalom révén ismerte meg a nála két évvel idősebb Szántó Juditot. Benne olyan nőre talált, aki bármit képes volt feláldozni érte: házasságát és lányával való kapcsolatát, aki felőrölte önmagát, hogy vacsora kerüljön az asztalra, hogy tető legyen a fejük felett, hogy Attila a lehető leggondtalanabbul írhassa verseit. Ugyan sosem házasodtak össze, mégis úgy éltek, mint férj és feleség. 

József Jolán így emlékezett kapcsolatukra a testvére életéről írt könyvében: „Attila túlfűtött heve égig lobogott. Szerelmes csodálattal csüngött asszonyán. Judit tudta, hogy Attila nagy költő. És azt akarta, hogy nagyon nagy költő legyen. Mindent megtett ért. Kilincselt szerkesztőségekben. Sírt és könyörgött. Elhelyezte verseit, szóba állt gyűlölt emberekkel. Egész nap dolgozott, s munkája után otthon mosott és vasalt, hogy tiszta inge legyen másnap Attilának.” Judit több volt József Attila számára, mint társ és szerető: az az anyafigura volt, akit édesanyja halála óta hiányolt az életében. Judithoz mégsem született szerelmes vers.

József Attila és Szántó Judit úgy éltek, mint férj és feleség
Fotó: Wikipédia

Egy nap aztán a költő egy kézirattal a zsebében tért haza a lillafüredi íróhétről. Judit megtalálta, és elolvasta az Óda című verset. „Hiába olvasod, nem hozzád írtam” – vetette oda neki a költő. A legszebb magyar szerelmes versként is aposztrofált költemény annak a nőnek szólt, akit Lillafüreden ismert meg: a válófélben lévő Marton Márta művészettörténésznek. 

Ugyan József Attila soha többet nem találkozott a csinos nővel, Judittal való kapcsolata megsínylette a vers születésének körülményeit. Nem sokkal azután, hogy Judit öngyilkosságot kísérelt meg, elváltak útjaik.

Szabó Lőrinc: Köszönöm, hogy szerettelek

„Pénzzel, szóval, könnyel, imával / mivel kellene megköszönni, / hogy eljöttél, hogy bűnben is / el mertél életembe jönni / s álmomba és ágyamba bújtál / s több és jobb voltál minden újnál?”

Szabó Lőrinc Babits Mihály és egykori menyasszonya, Tanner Ilona esküvőjén látta meg Mikes Klárát, akit ugyanebben az évben feleségül is vett. Bár a költő hírhedt volt nőügyeiről, úgy tűnt, Klára mellett rátalált a boldogságra. 

Vékesné Korzáti Erzsébet, felesége barátnője három évvel később tűnt fel az életében. Együtt kirándultak Csillebércen, amikor felfigyelt az asszonyra. Nem rejtette véka alá az iránta érzett hirtelen vonzalmát, és Erzsébet a bókjait hamarosan csókjaival hálálta meg egy félreeső árokparton. Randevúzni kezdtek, és hiába szerették mindketten a megcsalt feleséget, nem tudtak elválni egymástól. Klára gyanúját azonban csak a Köszönöm, hogy szerettelek című vers keltette fel. Férje azt hazudta, hogy frissen megjelent írását valójában sokkal korábban vetette papírra, így folytatódhattak a titkos légyottok. 

Később fény derült a viszonyra, de senki sem bizonyult elég erősnek, hogy kiszálljon a szerelmi háromszögből. Szabó Lőrinc és Erzsébet azután is kapcsolatban maradtak, hogy Klára öngyilkosságot kísérelt meg, bár a folytatást igyekeztek titokban tartani előtte. Huszonöt év után végül Erzsébet volt az, aki véget vetett szenvedéseiknek: gyógyszert vett be, és magára nyitotta a gázcsapot.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.