Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Kosztolányi Dezső sosem titkolta, hogy felesége mellett alkalomadtán mások iránt is gyengéd érzelmeket táplál; József Attila legszebb versének múzsáját alig ismerte; Szabó Lőrinc pedig huszonöt évig élt szerelmi háromszögben feleségével és annak legjobb barátnőjével. Micsoda titkokat rejtenek a magyar irodalom szerelmes versei!
Híres költőinknek nem kellett a szomszédba menniük ihletért, de bizony előfordult, hogy az nem várt formában bukkant fel az életükben. A múzsát pedig, aki megérintette a szívüket, nem hessegethették el csak úgy, boldog házasságuk oltárán.
Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat
„Nem volt a föld még soha ily csodás, / a fák közt mondhatatlan suttogás, / a fák fölött szalag, beszegve kancsal / fénnyel, lilába lángoló naranccsal, / az alkonyat csókot hajít a ködnek / és rózsaszín hullámokon fürödnek. / Miféle ország, mondd, e gyermek-ország, / miféle régen elsüllyedt mennyország?”
Kosztolányi Dezsőnél 1933-ban, negyvenöt éves korában mutatkoztak először a szájrák tünetei. Életszeretettel, halálfélelemmel és tervekkel tele küzdött a betegsége ellen, műtéteken esett át, és Stockholmba utazott rádiumkezelésre, 1935-ben pedig a visegrádi újságíró-üdülőben pihente ki a megpróbáltatásokat feleségével, Ilonával és fiával, Ádámmal.
Itt ismerte meg a harminchat éves Radákovich Máriát, aki férjét hátrahagyva, kisfiával és annak dadájával üdült Visegrádon. A fiatal nő és az író egymásba szerettek. Ilona múló szeszélynek vélte a lángolást, ezért hagyta, hogy férje kiélje magát, mi több, később megengedte neki, hogy egyedül is visszamenjen Máriához. Ő azonban azzal a határozott szándékkal tért vissza a látogatásból, hogy elválik, és feleségül veszi szeretőjét.
Kosztolányi Dezsőné férjéről írt életrajzának tanúsága szerint az ezt követő időszakot a végletek jellemezték. Az író hol sírva könyörgött, hogy engedje őt Máriával lenni, hol megnyugodott abban a tudatban, hogy senki sem teheti őt boldogabbá, mint a felesége. Végül úgy tűnt, Kosztolányiék élete visszaáll a rendes kerékvágásba... aztán a Nyugat októberi számában megjelent a Szeptemberi áhítat című vers.
„Ezt a versét nem mutatta nekem – emlékezett vissza döbbenetére Ilona. – Amióta ismerjük egymást, ez az első írás, amit úgy ad nyomdába, hogy nem is beszél nekem róla. Én sem kérdezem. Nem is olvasom el a verset. Kímélem magam, tudom, hogy ez a vers nem nekem született.”
József Attila: Óda
„Óh mennyire szeretlek téged, / ki szóra bírtad egyaránt / a szív legmélyebb üregeiben / cseleit szövő, fondor magányt / s a mindenséget. / Ki mint vízesés önnön robajától, / elválsz tőlem és halkan futsz tova, / míg én, életem csúcsai közt, a távol / közelében, zengem, sikoltom / verődve földön és égbolton, / hogy szeretlek, te édes mostoha!”
József Attila a kommunista munkásmozgalom révén ismerte meg a nála két évvel idősebb Szántó Juditot. Benne olyan nőre talált, aki bármit képes volt feláldozni érte: házasságát és lányával való kapcsolatát, aki felőrölte önmagát, hogy vacsora kerüljön az asztalra, hogy tető legyen a fejük felett, hogy Attila a lehető leggondtalanabbul írhassa verseit. Ugyan sosem házasodtak össze, mégis úgy éltek, mint férj és feleség.
József Jolán így emlékezett kapcsolatukra a testvére életéről írt könyvében: „Attila túlfűtött heve égig lobogott. Szerelmes csodálattal csüngött asszonyán. Judit tudta, hogy Attila nagy költő. És azt akarta, hogy nagyon nagy költő legyen. Mindent megtett ért. Kilincselt szerkesztőségekben. Sírt és könyörgött. Elhelyezte verseit, szóba állt gyűlölt emberekkel. Egész nap dolgozott, s munkája után otthon mosott és vasalt, hogy tiszta inge legyen másnap Attilának.” Judit több volt József Attila számára, mint társ és szerető: az az anyafigura volt, akit édesanyja halála óta hiányolt az életében. Judithoz mégsem született szerelmes vers.
Egy nap aztán a költő egy kézirattal a zsebében tért haza a lillafüredi íróhétről. Judit megtalálta, és elolvasta az Óda című verset. „Hiába olvasod, nem hozzád írtam” – vetette oda neki a költő. A legszebb magyar szerelmes versként is aposztrofált költemény annak a nőnek szólt, akit Lillafüreden ismert meg: a válófélben lévő Marton Márta művészettörténésznek.
Ugyan József Attila soha többet nem találkozott a csinos nővel, Judittal való kapcsolata megsínylette a vers születésének körülményeit. Nem sokkal azután, hogy Judit öngyilkosságot kísérelt meg, elváltak útjaik.
Szabó Lőrinc: Köszönöm, hogy szerettelek
„Pénzzel, szóval, könnyel, imával / mivel kellene megköszönni, / hogy eljöttél, hogy bűnben is / el mertél életembe jönni / s álmomba és ágyamba bújtál / s több és jobb voltál minden újnál?”
Szabó Lőrinc Babits Mihály és egykori menyasszonya, Tanner Ilona esküvőjén látta meg Mikes Klárát, akit ugyanebben az évben feleségül is vett. Bár a költő hírhedt volt nőügyeiről, úgy tűnt, Klára mellett rátalált a boldogságra.
Vékesné Korzáti Erzsébet, felesége barátnője három évvel később tűnt fel az életében. Együtt kirándultak Csillebércen, amikor felfigyelt az asszonyra. Nem rejtette véka alá az iránta érzett hirtelen vonzalmát, és Erzsébet a bókjait hamarosan csókjaival hálálta meg egy félreeső árokparton. Randevúzni kezdtek, és hiába szerették mindketten a megcsalt feleséget, nem tudtak elválni egymástól. Klára gyanúját azonban csak a Köszönöm, hogy szerettelek című vers keltette fel. Férje azt hazudta, hogy frissen megjelent írását valójában sokkal korábban vetette papírra, így folytatódhattak a titkos légyottok.
Később fény derült a viszonyra, de senki sem bizonyult elég erősnek, hogy kiszálljon a szerelmi háromszögből. Szabó Lőrinc és Erzsébet azután is kapcsolatban maradtak, hogy Klára öngyilkosságot kísérelt meg, bár a folytatást igyekeztek titokban tartani előtte. Huszonöt év után végül Erzsébet volt az, aki véget vetett szenvedéseiknek: gyógyszert vett be, és magára nyitotta a gázcsapot.
