Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szerkesztőségünk kipróbálta, milyen a VIP-élmény a megújult Cinema City Mammut I-es mozijában. Ettünk, ittunk, filmet néztünk, felvettük a kritikus szemüvegünket.
Mióta van úgy, hogy a moziban a film alatt kötelező pop-cornt zabálni és kólát szürcsölni? Ez a kérdés fogalmazódott meg bennem, amikor a VIP-részlegen úgy pakoltuk tele a kezünket mindenféle jóval, mintha nem lenne holnap. Merthogy nem mindig volt ez opció: régen a mozik nem igazán szerették, ha a színházakhoz hasonlóan kialakított díszes belsőt a pop-corn által okozott szemét és a szag bármilyen szempontból is roncsolta volna – nem beszélve a zajos csámcsogásról.
1927-ben, amikor a hangosfilm elkezdett terjedni, még szélesebb közönség lett vevő a mozi adta szórakozásra, de a nagyobb bevételi remény ellenére a mozitulajdonosok még mindig nem szerették volna, ha a közönség az evést összekötötte volna a filmezéssel. Nem így az utcai árusok, akik kaptak az alkalmon: pattogtatógépeikkel a filmszínházak előtt strázsálva árulták pop-corn csomagjaikat. Éppen ezért a mozikban bevezették azt a szabályt, hogy kabátban nem szabad a nézőtérre menni, nehogy alatta becsempészett pop-corn rejtőzzön.
Pop-corn töri
A gazdasági világválság aztán kicsit átrendezte a sorokat: a mozik kénytelenek voltak belátni, hogy hatalmas pénzügyi lehetőséget szalasztanak el ezzel. Ezt egy texasi mozihálózat példája nagyon jól mutatja: a ’30-as évek közepén a tulaj 80 moziját szerelte fel büfével, ötöt azonban, amelyeket túlságosan nívósnak ítélt a pop-cornhoz, nem. Két évvel később egyértelmű volt, mi lesz a jövő: a pop-cornos mozik bevétele az egekbe szökött, míg az öt pop-corn nélküli a csőd közelébe került. A második világháború végére már ott tartott a biznisz, hogy nemcsak pop-cornt, de édességeket, italokat is felszolgáltak a büfében, sőt nélkülük nem volt mozi a mozi.
Ma már szinte képtelenség úgy mozizni, hogy ne együnk alatta: legalábbis a nézők többsége előszeretettel rágcsál, szürcsöl, akár a büféből hozott pop-cornt, akár becsempészett mogyorót, csipszet (pszt!). No és persze még mindig vannak olyan keményvonalas filmrajongók, akik szerint a mozi nem étkezde, a film hangmérnökei pedig nem azért dolgoztak éjt nappallá téve, hogy mi párhuzamosan hallgassuk állkapcsunk csörtetését. (Igazuk van, vagy igazuk van?)
Hogy mi az igazság, és erről ki hogyan is vélekedik, azt nem most fogjuk kideríteni, lévén hogy a Cinema City újonnan megnyitott VIP mozijának tesztelésekor egy pillanatig sem restelltünk enni. Miután pár rövid évig a CinemaPink termeiben szórakozhattunk a Mammut mozikomplexumában, a Cinema City újra átvette a stafétabotot, és már nem csak az Aréna Plázában várják a VIP-élményre vágyakozókat: a Mammut I.-ben három VIP-terem fogadja a látogatókat. Kényelmes, állítható fotelek, egy tágas lobbi, svédasztalos kínálat, és amire mindig is vágytál: a nachos mellé te magad mérheted ki a sajtszószt – a szerkesztőségünkben Petinek (és a mozi egy másik célcsoportját feltétlenül képviselő, 15 éves Cilinek) legalábbis régi álma teljesült ezzel.
Mit lehet enni?
Biztosan erre vagy kíváncsi, merthogy a moziélmény itt inkább jelenti azt, hogy az ember a belépőjegy áráért kieszi a vagyonából a mozit. Ám amilyen jól hangzik a korlátlan ételfogyasztás és a svédasztalos kínálat, olyan felemás a felhozatal. Habár az ételek minősége egészen kiváló: a legegyszerűbb négysajtos fusilli is igazán jó, mint ahogy a margherita pizzában sem kell csalódnunk – a választék mégsem annyira bő és különleges, hogy egy második alkalmas látogatással kipróbáljunk olyan ételeket, amikre az előző alkalommal nem volt idő (vagy gyomorűrtartalom). Nem is beszélve arról, hogy vegetáriánusként igencsak leszűkül a lehetőségek tárháza. „Nagyjából tésztát vagy pizzát ehettem”, állapította meg kissé csalódottan Réka, aki nem eszik húst, de azért hozzátette, hogy amit fogyasztott, az nagyon finom volt. Zsófi is ugyanezt említette meg: „Aminek a kapcsán viszont többre számítottam, az a vega kínálat: ehettem sajtos tésztát vagy sajtos pizzát, nagyjából ugyanazzal a szósszal.”
A főételek előtt persze kötelező volt kicsit ráhangolódni a lakomára: „nekem főleg az előételek, mártogatósok, saláták ízlettek, jól néztek ki, és finomak is voltak”, mondta Domi, akinek az élmény legerősebb része az volt, amikor teli hassal elnyúlhatott a kényelmes fotelben. Az előételek közül a hagymás-tejfölös mártogatós és a padlizsánkrém volt a kedvencünk, ezeket házi készítésű – igazán roppanós, finom – focacciával ehettük. A sör nagyon jól csúszott mellé, bár a sörkedvelő ízlelőbimbóimat meg kellett győznöm a Stelláról – itt érdemesebb lenne akár még egy választási lehetőséget biztosítani. Merthogy alkoholos italokkal is el lehet ütni az időt: borok, pezsgők és sör folyik a csapból.
A desszertes pultnál a csokis mousse és a képviselőfánk volt népszerű. „Örültem, hogy a desszerteket kicsi adagokban porciózták ki, így többet is meg lehetett kóstolni különösebb bűntudat nélkül” – Domi véleményével Eszter is egyetértett.
Mennyire VIP ez a VIP?
Hogy hogyan is kell kinéznie egy minden igényt kielégítő evős-ivós mozizásnak, azt nem is tudja talán a magyar: itthon ez a műfaj nem annyira elterjedt. A film alatti kényelem a dönthető székekkel és korlátlan pop-corn-nachos-kóla kombóval adott, a VIP-élmény viszont jelenleg sajnos csorbul a járványhelyzettel: a fogásokat a segítőkész és kedves felszolgálóktól kell kérni, így kimarad annak az öröme, hogy szégyenérzet nélkül megpakoljunk egy hatalmas tányért mindennel, ami ráfér. „Nekem egy ilyen helyzetben kellemetlen, hogy valakivel szedetni kell”, vélekedett Barbi.
A terem abszolút lenyűgöző: már-már sajnálom, hogy csak a 90 perces Habot néztük, mert nagyon kényelmesen elterpeszkedtem a lábtartós, állítható támlás fotelekben, főleg hogy pop-cornt és nachost bőven betáraztam. A hang- és képminőség kétségkívül zseniális, ehhez a Hab tökéletes volt: nagyszerű operatőrrel és látványtervezővel megáldott filmecske, amit éppen ezek mentenek meg az örök gyehennától. Sajnos a csapatból senkinek sem nyerte el a tetszését a film, de ez a VIP-élményből maximum csak egy kicsit vett el, lévén, hogy ez elsősorban közösségi evés-ivás-beszélgetős élményként könyveltük el.
Hogy megéri-e a 6150 Ft-os jegyet? Tekintve, hogy egy mozijegy ára is már 2000 pénzbe fáj, és a büfében is otthagynál 1500 forintot, ha egy méretes kukoricát és üdítőt vinnél be magaddal, a maradék forint már nem is olyan sok arra a menüre, amit a vetítés előtti fél órában lehet fogyasztani, tehát elmondhatjuk: igen, nagyon is megéri az árát. Születésnapokat, munkahelyi összeröffenéseket, egy baráti társaság lazulós estéjét érdemes ide szervezni. Természetesen üres hassal készülni kötelező!
