Csökkenti a D-vitamin fogyasztása a Covid-19 kockázatát?

Ártani nyilván nem árt, de érdemes-e vajon kifejezetten ebből a célból szednünk?

A koronavírus-helyzet napról napra változik időben és térben, ám az biztos, hogy érdemes megtennünk mindent az ellen, hogy elkapjuk, vagy ha megtörténik, akkor enyhe tünetekkel vészeljük át a betegséget. Már többször volt napirenden, hogy az itthon is használt BCG-oltás talán segíthet abban, hogy a tünetek ne súlyos formában jelentkezzenek, más források pedig a D-vitamint emlegették fontos szerként a védekezésben. A tudomány konkrét kutatásokkal még nem, de a korábbiakkal részben már adott választ arra a kérdésre, lesz-e a napfürdőtől vagy tablettáktól a vírus számára áthatolhatatlan pajzs körülöttünk. 

Ezért jó a D-vitamin

A D-vitamin elnevezés több, zsírban oldódó vitamint foglal magába, melyeknek számos haszna van. Talán a legfontosabb a kalcium és a foszfor felszívódásának szabályozása és az immunrendszer egészséges működésének elősegítése. A csontok és a fogak normál növekedéséhez és fejlődéséhez, valamint bizonyos betegségekkel szembeni ellenálló képességhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű D-vitamin a szervezetünkben.

A cikk az ajánló után folytatódik

A KEVESEBB TÖBB. A MENTES JOBB. – MEGJELENT MENTES ANYU SZAKÁCSKÖNYVE

 

„Mentesen táplálkozó családnak főzni nagy kihívás. Ezt a lányaim mellett megtanultam. Ebbe a kötetbe olyan recepteket válogattam, amelyekből akár többhetes menü is összeállítható, gyorsan elkészíthető, így bőven jut idő a családra is. A könyvvel elsősorban a sorstárs mentes anyukák életét szeretném megkönnyíteni, de mindenki sok hasznos ötletet meríthet belőle."

Nemes Dóra újságíró, a Dívány szerzője, a Mentes Anyu megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Mentes receptekkel először „csak” meggyőződésből kísérletezett, majd a családban felbukkanó inzulinrezisztencia és gluténérzékenység óta kötelezően és elszántan foglalkozik.

Mentes Anyu szakácskönyve ide kattintva már rendelhető!

Promóció

Kutatások kimutatták, hogy a D-vitamin fontos szerepet játszhat a hangulat szabályozásában és a depresszió leküzdésében is. Az egyik vizsgálatban a napi kalcium- és D-vitamin-kiegészítőket szedő emberek többet fogytak, mint a placebót szedő másik csoport tagjai: a tudósok szerint az extra kalciumnak és D-vitaminnak étvágycsökkentő hatása van.

Elsődleges előnyei mellett a kutatások arra utalnak, hogy a D-vitamin szerepet játszhat mindezeken túl a következőkben is:

  • A sclerosis multiplex kockázatának csökkentésében – állítja az American Medical Association Journalban közzétett 2006-os tanulmány.
  • Csökkenti a szívbetegség kialakulásának esélyét.
  • Egy 2010-es kutatás szerint hozzájárul az influenza kialakulási valószínűségének csökkentéséhez.

Utóbbitól már csak egy ugrás az, hogy akár a Covid-19 elleni védekezésben is segítséget nyújthat. 

Na de vajon segít, vagy nem?

A Healthline azt mérlegelte, vajon érdemes-e a napon ülnünk, vagy pár doboz vitamint beszereznünk a vírus elkerülése érdekében, vagy mindez fölösleges, mert ha beteggel érintkezünk, úgyis elkapjuk. 

Annyi biztos, hogy a D-vitamin szükséges az immunrendszer megfelelő működéséhez, amely a test első védelmi vonala a fertőzések és betegségek ellen. Ez a vitamin kritikus szerepet játszik az immunválasz előmozdításában. Gyulladásgátló, immunszabályozó tulajdonságokkal rendelkezik, és alapvető fontosságú az immunrendszer védekezésének aktiválásához – ez a tudomány mai álláspontja. 

Szintén tudni lehet, hogy a D-vitamin hiánya összefüggésbe hozható a csökkent tüdőfunkcióval, ami befolyásolhatja a test képességét a légzőszervi fertőzések leküzdésére. Mindezeken túl több tanulmány kimutatta, hogy a D-vitamin-hiány károsíthatja az immunrendszert és növeli a légzőszervi betegségek kialakulásának kockázatát. Még mindig ezen a területen maradva néhány tanulmány azt is kimutatta, hogy a D-vitamin-kiegészítők fokozhatják az immunválaszt és védhetnek a légzőszervi fertőzésekkel szemben.

Ártani biztos nem fog, de vajon használ-e?
Ártani biztos nem fog, de vajon használ-e?Fotó: SValeriia / Getty Images Hungary

A 14 országból 11 321 embert bevonó közelmúltbeli áttekintés kimutatta, hogy a D-vitamin-kiegészítők szedése 12 százalékkal csökkenti az akut légzőszervi fertőzések (ARI) kockázatát. A védőhatás azoknál volt a legerősebb, akikben eleinte alacsony volt a D-vitamin szintje. A vizsgálat közben azt is megállapították, hogy a D-vitamin-kiegészítők akkor a leghatékonyabbak az ARI elleni védelemben, ha napi adagokban szedik, és kevésbé hatékonyak a nagyobb időközönként bevett dózisokban. 

Bár célzott klinikai vizsgálatok egyelőre nem igazolják, mindezek nyomán feltételezhető, hogy a D-vitamin megfelelő pótlása a Covid-19 fertőzéssel szemben is hatékony lehet, különösen akkor, ha eddig nem fordítottunk figyelmet erre, és valószínűleg alacsony a szervezetünk D-vitamin-szintje. 

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.