Hemingway szenvedélyes harmadik házassága 6 szóban

Olvasási idő kb. 4 perc

Ernest Hemingway és Martha Gellhorn sok közös tulajdonságra ismertek a másikban: szenvedélyük volt az írás, egy jó történet érdekében bátran szembenéztek a veszéllyel, és nyughatatlanul menekültek a hétköznapok egyhangúsága elől. Talán éppen ezek a közös pontok akadályozták meg, hogy egymás mellett öregedjenek meg.

1936-ban a harminchét éves Hemingway már megjárta az első világháború polkát, népszerű író volt, túl volt egy házasságon és éppen második feleségét fogyasztotta, amikor találkozott a huszonnyolc éves riporterrel, Martha Gellhornnal. Szenvedélyes, se veled-se nélküled házasságukat (ami egyébként az író sok kapcsolatára igaz) 6 kulcsszón keresztül mutatjuk be.

1. Spanyolország

Hemingway és Gellhorn 1936 karácsonyán találkoztak a floridai Key Westben, ahol a riporternő egy családi üdülésen vett részt. Hamar megtalálták a közös hangot. Gellhornt ekkoriban kérte fel a Collier’s Weekly, hogy tudósítson a spanyol polgárháborúról, az író pedig úgy döntött, hogy vele tart. 1937 karácsonyát már együtt ünnepelték Barcelonában. 

2. Harangok

A polgárháború megihlette Hemingwayt is. Spanyolországban szerzett élményeit az Akiért a harang szól című, 1940-ben kiadott regényében kamatoztatta. A könyvet Martha Gellhornnak ajánlotta, Hemingwaytől viszont ez nem számított különleges gesztusnak: műveit rendre aktuális feleségének dedikálta. 

Martha Gellhorn és Ernest Hemingway házasságuk elején, 1941-ben
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

3. Öt

Az író még második feleségével, Pauline Pfeifferrel volt házas, amikor viszonyt kezdett Gellhornnal. Négy évig éltek együtt, mire az író elvált, és 1940 decemberében feleségül vette a riportert. 

Hemingway 1939-től Kubában bérelt házat, a Finca Vigíát, amelyet az esküvő után megvásárolt. A villára Martha talált rá, miután megunta, hogy idejét a Hotel Ambos Mundos szűk szállodai szobájában töltse. Jövendőbelije 12 500 dollárt fizetett a 15 hektáros (vagyis körülbelül 61 000 négyzetméteres) birtokért. 

A Finca Vígiát Hemingway hamar a saját ízlésére formálta, a falakat vadászatai során zsákmányolt trófeáival borította, de lassan kiderült, hogy felesége is csak egy közülük. Szenvedélyes, viszályokkal teli házasságuk öt év után ért véget. 

4. Háború

Hemingway és Gellhorn konfliktusainak forrása általában Martha munkája volt. A második világháborúban folytatta haditudósítói munkáját. Írt Németországból Adolf Hitler törekvéseiről, 1938-ban, hónapokkal a müncheni egyezmény aláírása előtt Csehszlovákiába utazott, és folyamatosan tudósított a második világháború eseményeiről. Később megfordult Finnországban, Hongkongban, Burmában, Szingapúrban és Angliában is. 

Martha Gellhorn 1944-ben, Olaszországban
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

Ott volt a normandiai partraszállásnál is: egy kórházhajó mosdójában rejtőzött el, és hordágyat cipelve olvadt be. „Bárhová követtem a háborút, ahol utol tudtam érni” – mondta később. Ő az egyetlen nő, aki 1944. június 6-án jelen volt Normandia partjainál. 

5. Válás

Hemingway neheztelt feleségére, amiért oly sok időt töltött tőle távol, a csatamezőket járva. Amikor Gellhorn 1943-ban maga mögött hagyta a Finca Vigíát, és az olasz frontra indult, férje választás elé állította: „Haditudósító vagy vagy a feleségem és ágyasom?” Felesége éppúgy nem tudott élni az írás nélkül, ahogyan ő. Nem maradhatott. 

„Szeretnék fiatalon és szegényként veled lenni Milánóban, de nem a feleségedként – írta Martha 1943-ban Hemingwaynek. – Azt hiszem, mindig is szerettem volna magam nőnek érezni, és ha valaha is megtörtént, akkor azt azon télen, Madridban éreztem. Ez az érzés, amelyre mindig vágytam, valamiféle vaksággal, lelkesedéssel és meggondolatlansággal jár együtt. Gyűlölöm, hogy ennyire bölcs vagyok, ennyire óvatos, ennyire megbízható, ennyire természetellenes, ennyire képes a továbblépésre. 

Valószínűleg azért vagyok annyira boldog a háborúk közelében, mert a háború a világ legostobább dolga, mert lehetővé teszi, hogy a szereplői eldobják maguktól az élethez szükséges minden eszközüket és egyszerűen csak őrültségeket csináljanak (és persze azért is, mert mindig megúsztam egy darabban). De tényleg ezt jelenti őrültnek lenni? Azt hiszem, ez az értékrendszertől függ.”

Gellhorn és Hemingway Waikikin
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Az író a háború alatt ismerte meg negyedik feleségét, Mary Welsht, aki szintén haditudósítóként dolgozott. Hemingway azonnal beleszeretett, és kijelentette, hogy feleségül veszi. Ekkor még a nő is házas volt, de a háború után elvált, és követte a férfit Kubába. Miután mindkettejük válási papírjai megérkeztek, összeházasodtak Havannában. 

6. Öngyilkosság

Mary Welsh a negyedik és egyben utolsó Mrs. Hemingway lett. Az író élete végéig vele maradt, igaz, hódításaival nem hagyott fel. Martha Gellhorn is újraházasodott, férjével Londonba költöztek. 

A sors iróniája, hogy Hemingway és Martha mindketten maguk vetettek véget az életüknek. Az író válásuk után tizenöt évvel, 1961-ben lelőtte magát, egykori szerelme pedig 1998-ban a rák ellen folytatott hosszú küzdelme végéhez közeledve lenyelt egy ciántablettát. 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116 123-as vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.