10 nagyon fura kajás érdekesség, amikről szerintünk nem tudtál

Olvasási idő kb. 3 perc

Az ember munkaideje véges, azon kívül viszont nem érdemes fura kajás érdekességes cikkeket olvasni, ám két feladat között annál inkább. Mi is így tettünk, akkor bukkantunk az alábbi összeállításra, amiben olyan ételekkel kapcsolatos érdekességeket gyűjtött össze a szerző, amitől az ember szeme minimum tágra nyílik. Ha te is épp a munkaidőd pihenőidőnek kinevezett részét gyűröd macskás képek után kutatva, görgess, mert alább megtalálod a gasztronómia legizgalmasabb, legszórakoztatóbb haszontalanságait!

A TheFactSite arra vállalkozott, hogy 100 olyan, ételekkel kapcsolatos érdekességet gyűjt össze nekünk, amikről nem fogjuk elhinni, hogy igazak. Nagyjából el is találták: azt ugyan tudtuk, hogy a legtöbb boltban és étteremben kapható wasabi valójában színezett torma, de azt, hogy valaki képes 12 ezer dollárt adni egy kaviáros-homáros pizzáért, még mi sem gondoltuk volna.

1. A szerecsendió hallucinogén

Kis adagban klassz fűszere a krumplipürének, ám ha nagy adagokban veszed magadhoz a szerecsendiót, akkor hallucinogénként viselkedik. Testsúlykilogrammonként 1-2 milligramm szerecsendió már hat a központi idegrendszerre, egy evőkanálnyival pedig már nagyon rosszul járhatsz: a hallucinációk mellett hányás, szapora pulzus és kiszáradt száj is jelentkezhet.

2. A kekszeken nem véletlenül vannak azok a kis lyukak

Ha a kekszekben lyukak vannak, az a sütés során egyrészt megakadályozza, hogy a légbuborékok tönkretegyék, másrészt sokkal ropogósabb lesz a végeredmény. Lyukak nélkül a kekszek felpuffadnak, de vigyázat, túl sok sem lehet belőlük, mert akkor nem ropogósak, hanem szárazak, kemények lesznek. 

3. A tenyésztett lazac húsa rózsaszínre van festve

A vadlazac természetesen rózsaszínű, a garnélarákok miatt, amiket elfogyaszt. Ám a tenyésztett lazac étrendje más, így húsa fehérebb. Ezeket az állatokat speciális növényi színanyagokkal is etetik, hogy ugyanúgy nézzenek ki, mint a vadon élő társaik.

Egyesek csak szórakoznak az étellel...
Fotó: Tara Moore / Getty Images Hungary

4. Oroszországban hosszú ideig nem számított alkoholos italnak a sör

Hihetetlen, de igaz: 2013-ig a sört és az egyéb, 10 százaléknál alacsonyabb alkoholtartalmú italokat az oroszok üdítőként osztályozták. Ma már viszont alkoholnak számít a sör is, így próbálja meg az orosz kormányzat felvenni a harcot az egyre terjedő alkoholizmussal.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján a túlzott alkoholfogyasztás jelentősen lecsökkenti a várható élettartamot, ami az orosz férfiak esetében az intézkedés bevezetésekor 60 év körül volt. 

5. A sajtok a világon a legtöbbször ellopott élelmiszerek

A sajtok körülbelül 4 százalékát végül ellopják – még feketepiaca is van ezeknek az élelmiszereknek. Az első tíz leggyakrabban lopott olasz termék ranglistáját a friss élelmiszerek vezetik, a sajt mellett leginkább a húsfélék, hal, felvágott és más tejtermékek kerülnek a tolvajok belső zsebébe. Kedvencnek számít a zacskós reszelt parmezán is, ami drága, ám könnyen elrejthető.

Korábban mi is írtunk arról, hogy amikor épp nem élelmiszer a bolti szarkák célpontja, akkor folttisztító, terhességi teszt és Nutella. 

Anya két gombócot engedett meg, köszi, hogy meg tetszett oldani, hogy ekkorát kapjak!
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

6. Egyszer valaki marhahúsos szendvicset csempészett az űrbe

Egy űrhajós egyszer egy marhahúsos szendvicset csempészett fel űrhajójára – lett is belőle hatalmas balhé, amikor a felettesei megtudták. 

John Young és parancsnok társa, Gus Grissom, a Gemini-program első emberes űrrepülésére indultak 1965. március 23-án a Molly Brown űrhajóval. A pilóta egy alig ötórás, három Föld körüli keringésből álló útra csempészte fel uzsonnáját.  

7. Bizonyos zenék ösztönzik az italfogyasztást

A kutatók kísérletet végeztek annak érdekében, hogy megnézzék, hogyan változtat az emberek alkoholfogyasztási szokásain a zene, amit hallanak. Úgy tűnik, nagyon is sokat: a hangos zene hallatán az emberek többet és gyorsabban isznak. 

8. Néhány ember fél a mogyoróvajtól

Valóban kellemetlen ha a földimogyoró felragad a szájpadlásra, de az irracionális félelem, hogy ez megtörténik, már egy következő szint. Az arachibutirofóbia a mogyoróvajtól való félelem. Akik ebben szenvednek, attól tartanak, hogy felragad a szájpadlásukra. 

Mit néztek?
Fotó: Lwa / Getty Images Hungary

9. Az édesített italok demenciát okozhatnak

Egyes tanulmányok kimutatták, hogy azoknál az embereknél, akik naponta egy vagy több mesterségesen édesített italt isznak, csaknem háromszor nagyobb a valószínűsége annak, hogy demencia alakul ki.

10. Az érett áfonya ugrál

Na jó, inkább pattog. Ha le akarod tesztelni, hogy érett-e a vörös áfonya, dobd a földre! Állítólag még a termelők is használják ezt a technikát, hogy megvizsgálják, az áfonya készen áll-e a szállításra. 

 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.