Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az április elsejei tréfálkozásnak komoly hagyománya van Európa és Amerika történetében. Ez a nap iskolai és munkahelyi közösségekben, baráti társaságokban hagyományosan a tréfamestereké, a kevésbé mókás kedvűek pedig jól teszik, ha folyamatosan résen vannak, mert sok dologról kiderülhet, hogy nem kellett volna komolyan venni.
A National Geographic a virtuális Hoax Múzeummal karöltve a világtörténelem néhány nevezetes áprilisi tréfáját gyűjtötte össze, hogy a mókás válogatásból kiderüljön: elődeink nemcsak tréfát csinálni, de annak bedőlni is ugyanolyan profin tudtak, mint mi.
Az áprilisi tréfák története
Nem tudjuk pontosan hol, ki, kiből és miért űzött először csúfot április elsején. Azzal kapcsolatban ugyanis, hogy milyen eseményhez kapcsolódik az áprilisi tréfálkozás hagyománya, több történészi álláspont is van. Vannak, akik szerint a Canterbury mesékhez köthető a dolog; az egyik történetben ugyanis"március 32-én", (igaz, más olvasat szerint március vége után 32 nappal)tréfálnak meg valakit. Más szakemberek szerint a 16. századi Franciaországig kell visszamennünk, ha a tréfálkozás eredetét kutatjuk. Az 1500-as évekig itt, és sok más európai országban az év kezdetét március 25-től, a mezőgazdasági évkezdettől számították, és csak ekkortájt álltak át arra, hogy az évet januárral indítsák. Április első bolondjai állítólag azok a falusiak voltak, akiknek nem, vagy csak nagyon lassan akaródzott átállni az új módira. Megint mások szerint azoktól a tavaszi, a természet ébredését ünneplő ősi fesztiváloktól eredeztethető a szokás, ahol a résztvevők sokszor álruhába öltözve és tréfálkozva fokozták az amúgy is remek hangulatot.
Akárhogy is, április elsején lóvá tenni a másikat (feltéve, ha a tréfa a jó ízlés határán belül marad, és nem okoz semmilyen bántódást vagy megaláztatást) bocsánatos bűn, ráadásul nemcsak egymás közt, ismeretségi körben szokás: sokszor sikerült megtréfálni nagyobb tömegeket is.
A tavalyi évben mi is megnéztük, mennyire könnyen ugranak be olvasóink egy ügyesen megfogalmazott címnek, most pedig azt mutatjuk be, milyen álhírekkel szédítették az elmúlt évszázadokban a tömegkommunikáció fogyasztóit.
Oroszlánfürdetés
1860 márciusának végén London lakosságának egy része meghívót kapott kézhez, az alábbi szöveggel:
„A Tower of London meghívja önt és kísérőjét az 1860. április elsején délben, a Tower of London előtt tartandó éves fehéroroszlán-mosdatási szertartásra. Gyülekező a fehér kapunál” (...)
Bár aznap 12 órakor nagy tömeg gyűlt össze a Towernél, nemhogy fehér, de semmilyen más oroszlánt sem láttak, mivel nem valós meghívásnak tettek eleget, hanem gondosan felépített és nyomdafestéket sem kímélő áprilisi tréfának dőltek be. És hogy miért hihették el, hogy megrendeznek egy ilyen teljesen légből kapottnak tűnő happeninget? Bár 1860-ra már évtizedek óta nem voltak oroszlánok a Towerben, korábban hosszú évszázadokig tartottak itt királyi kedvtelésből egzotikus, különleges állatokat; köztük oroszlánt is. Az oroszlánfürdetéssel való viccelődés a 16. századtól kezdve rendszeresen visszatérő motívum a londoniak történetében, az 1860-as tréfamesterek csak a szabatos meghívóval emelték magasabb szintre a poént.
Lopott kincsek
1905 áprilisában a Berliner Tageblatt nevű német újság felháborító és agyafúrt bűncselekményről adott hírt lebilincselő és érzékletes beszámolójában. A sztori szerint bűnözőkkel szövetkező amerikai milliárdosok csaknem hároméves munkával alagutat ástak az USA államkincstára alá, és meglovasították az Államok ott felhalmozott ezüst- és aranytartalékát. A gazdag részletességgel elmesélt sztorit több európai újság is kritika nélkül átvette a németektől, többek között nálunk is lejött, sőt olyan európai újság is akadt, amelyben a részletes leírás alapján rajzot is közöltek a bűncselekményről bűnözőstül, alagutastul és arannyal, ezüsttel megrakodott hajóstul. Sajnos vagy szerencsére: az esetből természetesen egy szó sem volt igaz.
Spagettiszüret
Ma is tapasztaljuk, hogy a tömegkommunikáció mennyire óvatlanná tette az embereket. Ma sem tudunk jól válogatni a ránk zúduló információk közül, így a tévé és az internet kiváló terepe a nagyobb tömegek megvezetésének. Ahhoz, hogy a televízióba is bekerüljön egy jóízű áprilisi tréfa, 1957-ig kellett várni, amikor is a BBC riportfilmet mutatott be arról a rendkívüli eseményről, hogy – köszönhetően kártevője eltűnésének – Svájcban rekordtermést hoztak a spagettibokrok. A riportban a spagettiszedőket is látni lehetett, és amellett, hogy egyesek kicsit mérgesek lettek a nyilvánvaló hülyének nézéstől, égtek a telefonvonalak azok hívásaitól is, akik a spagettibokor ültetése iránt érdeklődtek.
Nixon újraindul az elnöki posztért
1992 április elsején az egyik országos amerikai rádióállomáson a korábbi elnök, Nixon bejelentését közvetítették, amelyben megerősítette, hogy újra indul az elnöki székért, továbbá kijelenti, hogy: „Nem követtem el semmit, és az sem fog többet előfordulni”. A bejátszás után a stúdióban elemzés kezdődött arról, hogy vajon hogyan érinti majd ez a bejelentés a közvéleményt, hogyan hat majd a választás végső kimenetelére. A rádióhallgatókat sokkolta a bejelentés, mert az amerikaiak a hátuk közepére kívánták Nixont, elnökségének minden hibájával együtt. És bár az egész teljességgel valószerűtlen volt, félelmükben sokan bedőltek neki, a rádióstúdió telefonvonalai csak úgy izzottak a bejelentés után. „Ugye, nem igaz?” – kérdezték az emberek. Nem volt az: a hangfelvételeket egy profi imitátorral készítették el.
Márkázott nemzeti ereklye
1996 áprilisának első napján hat amerikai magazinban jelent meg egész oldalas közlemény arról, hogy az amerikaiak egyik kedvenc gyorsétteremlánca, a Taco Bell megvásárolta az egyik legfontosabb nemzeti ereklyét, az amerikai függetlenség egyik szimbólumát, a Liberty Bellt, azaz a 945 kg-os Szabadság Harangját. A szöveg nagyjából úgy szólt, hogy a Taco Bell ezúton jelenti be, hogy csökkentendő az államháztartási hiányt megvásárolta az amerikaiak egyik legjelentősebb nemzeti kincsét, amit így mától Taco Liberty Bellnek hívnak. Írták azt is, tudják, hogy ez a lépés sokakban megütközést kelthet, de bíznak benne, hogy ennek nyomán más vállalatok is felismerik, milyen fontos a társadalmi felelősségvállalás. A meglehetősen merész, közleménynek álcázott áprilisi tréfának álcázott reklám óriásit szólt. Nemcsak azok háborodtak fel rajta, akik elhitték, de azok is, akiknek egyből leesett, micsoda marhaságról van szó, de nem mentek el szó nélkül etikátlansága mellett sem. Ma már nem is mernének ilyet.
Hivatásos Pokémon-vadász kerestetik
2014-ben a Google volt vicces kedvében. Játékot hirdettek a nevezetes napon azzal a felszólítással, hogy keresik azt az embert, aki a Google térképalkalmazásába fejlesztett játék keretében a legtöbb virtuális Pokémont tudja elfogni. Mint írták, a Google mindig is kereste azokat a munkavállalókat, akik kockázatvállalók és célorientáltak, így a legjobb Pokémon-vadászokat állás is várhatja a mamutcégnél. Meló persze nem lett a dologból, de az ötletből nagyon hamar egy egész világot megmozgató új őrület, a Pokémon Go nőtt ki.
Nincs több csupasz állat!
2016-ban a NatGeo tréfálta meg a környezet- és állatvédelem iránt elkötelezett olvasókat. Twitterükön arról osztottak meg bejegyzést április elsején, hogy az állatok személyiségi jogait tiszteletben tartandó, a jövőben nem közölnek csupasz képeket róluk a magazinban. A hangzatos felütésben közölt linkre kattintó olvasók rögtön rájöttek, hogy csak tréfáról van szó, a kapcsolt cikkben ugyanis a „Beugrottál!” felirat mellett mókás, emberi ruhába öltöztetett állatok képeit találták csak.
