9 igazán pocsék film, amiken büntetlenül elaludhatsz

Ha álmatlanságtól szenvedsz, mert képtelen vagy kikapcsolni és lenyugodni, akkor nézd meg ezeket a filmeket, és jót fogsz szundítani.

Az ember arra születik, hogy dolgozzon, a jelenkor harácsoló világában ez határoz meg minket. Az persze erősen kétséges, hogy mindez jól van-e így. Merthogy az ipari forradalom örökségét hordozzuk a vállunkon, amikor embertelen körülmények között a lehető legtöbbet dolgoztak semmi pénzért, ez a habitus pedig nagyon mélyen gyökeret vert, visszük tovább generációról generációra. A munkamánia súlyos szekerét pedig már önként és dalolva húzzuk magunk után.

Mindennek persze az lesz az eredménye, hogy folyamatosan fáradtak vagyunk, a stressz pedig olykor ébren tart, képtelenek vagyunk kiereszteni a gőzt. Az elmúlt évben személy szerint sokszor voltam így, sokszor hetekig ki sem látszottam a teendőkből, és sokszor még félálomban is dolgoztam, fejben rendezgettem a to-do-listemet, a késésben levő projekteken agyaltam, félkész anyagokat fejeztem be képzeletben, mert éppen hajnali kettőkor jött meg az ihlet... és így tovább. Aztán megváltozott az életem,

amikor rájöttem, hogy vannak olyan filmek, amiken büntetlenül elalhatok.

Semmilyen tudományos kutatómunka nincs amögött, amit most leírok, és garanciát sem vállalok rá, hogy mindenkinél ugyanúgy fog működni, de talán te is ugyanolyan szerencsés leszel, mint én.

Szóval helyezd magad kényelembe, ügyelj arra, hogy olyan pozícióba helyezkedj, ami alváshoz is kényelmes. Most a pop-cornt hagyd, sőt jobb, ha fogat mosol, ne kelljen ezen se kattognod. Semmiképpen se ülj a fotelbe, mássz be az ágyba, kuckózz be, te most azért nézel filmet, mert aludni akarsz!

Tudom, tudom, tucatnyi ember dolgozik azon, hogy egy-egy alkotás elkészüljön, és egyébként kifejezetten ellene vagyok annak, hogy egy filmen a néző az igazak álmát aludja, de ezekre a filmekre igazán kár lenne időt pazarolni, viszont kifejezetten hasznosak arra, hogy az unalomba fulladó történet álomba ringasson minket. Nézzük hát. Vigyázat: lehet, hogy becsúszik pár nagy kedvenc is...

#1 Grease

Azt hiszem, ez volt az a film, amit a leghosszabb ideig néztem. Nem tagadom, minden alkalommal pont ilyen célból kezdtem bele, mert nagyon jól bevált. Danny és Sandy végtelenül buta kalandjánál csak a borzalmas dalok rosszabbak, és pont ezért az ember könnyedén elbóbiskol rajta, hiszen nem érzi, hogy bármiről is lemaradt volna. Ezért néztem ezt több héten keresztül, szinte perceket haladva a történetben.

#2 Vihar előtt

Matthew McConaughey és Anne Hathaway krimithrillerjében baromira meglenne minden, amiért a műfajt szeretjük, de az álmos trópusi szigeten játszódó, intrikákkal körülszőtt sztori annyira nem csihol feszültséget, hogy bitang jót lehet aludni rajta.

#3 Szupercella

Hiába Arnold Schwarzenegger meg Sylvester Stallone, az ezerszer látott akció már nem igazán hoz lázba. Egy ideig nagyon jól lehet nézegetni, aztán egyre lejjebb csukódik a szem, te pedig talán sosem tudod meg, hogy a rosszfiúk megkapják-e méltó pofonukat (megkapják).

#4 A viskó

Egyszerűen muszáj megemlíteni ezt a filmet, mert a keresztény bestsellerből készült dráma amúgy is igen rossz film, de hogy milyen jó aludni rajta, az nem kifejezés! Alapvetően van a filmnek egy nagyon elborult, álomszerű hangulata, így aztán nagyon könnyen el lehet veszteni közben a valósággal való kapcsolatot.

#5 Hegyek között

Kongó üresség, fikarcnyi feszültség nincs benne, de legalább többszörösen újra lehet hasznosítani alvássegédként. Én így tettem, nem is egyszer, és hazudnék, ha azt mondanám, tudom, miről szól a film.

#6 Fagyott május

Hogy ne csak a kommersz filmek kedvelői tudjanak aludni, beválogattam egy olyan kuriózumot, ami a művészfilmek rajongói alvászavarát is képes leradírozni. Igaz, a film egészen rövid, de annál hatásosabb, a történet szerint az apokaliptikus jövőben játszódó fagyott erdőben valaki sétál, és nagyjából ennyi a sztori. Hangok, zene, kékellő, szürkés képsorok, te meg pár perc múlva alszol, mint a bunda.

#7 Mielőtt megismertelek

Hacsak Emilia Clarke óriási és hevesen mozgolódó szemöldöke nem zökkent ki, és nem okoz álmatlan éjszakákat, akkor nyugodtan kezdj bele. Merthogy a sablonos sztori nem igazán érdemes arra, hogy tényleges két órát szánjunk rá a drága időnkből, a szirupos giccs viszont kényelmes álmokat adhat.

#8 A nagy dobás

Aki messziről is irtózik a romantikus limonádétól, vagy éppen elvből nem ül/fekszik le ilyen film elé, annak itt egy bitangul bonyolult film, amiben nagyon kell figyelni mindenre, amit nyilván fáradtan nem fogsz megtenni. Kivéve, ha a bankszektorban dolgozol. A film ugyanis a 2000-es évek nagy világválságáról szól, ezernyi fogalommal, nehezen követhető sztoriszállal, szóval ez tényleg olyan, ami elé tiszta fejjel kell leülni. Minden más esetben viszont kiváló lesz alváshoz.

#9 Suszter, szabó, baka, kém

A politikai thriller szerelmeseinek is akad egy kis csemege: az angol film egy egészen lassan építkező mozi, ami a hidegháború idején nyugalomba vonult kémről szól, akinek egy szovjet ügynök nyomába kell erednie. Mindez persze nem James Bond stílusában, szóval az akció nem fog ébren tartani.

És hogy hol van Tarkovszkij, Tarr Béla vagy a svéd művészfilmek, a fekete-fehér némafilmek?! Minden bizonnyal azon a listádon, amit éber fejjel, kipihenten szeretnél megnézni! Merthogy film közben tényleg nagy bűn aludni, ha ilyen nagy klasszikusokról van szó. Így inkább szerencsénk van, hogy a filmvilág számos olyan filmet ont magából, ami után bármilyen hosszan tartó bűnhődés nélkül húzhatjuk a lóbőrt. Az univerzum megbocsátja, ha a Grease-en alszol. Sőt, valahogy még jó érzés is, de ez már az én mocskos fétisem lehet.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek