Ezt már csak megérdemeljük reggelente: omlett erdei gombákkal és parmezánnal

Egy menő változata következik a klasszikus omlettnek, amihez néhány fontos tanácsot is adunk. Ha van otthon egy kis szarvasgombaolajad, egy cseppet adj abból is a tojásokhoz, úgy még érdekesebb lesz a végeredmény.

A legfontosabb tanács, hogy lehet az omlettet alapjaiban variálni, viszont nem szabad.

Az omlett tojásból van, nem vajból és tojásból, nem vízzel, nem tejszínesen, nem tejfölösen, hanem csak úgy, tojásosan. Tejjel és liszttel már frittata a neve – ebben az esetben nem kell összehajtani sem, amikor elkészül. Emellett az is lényeges, hogy az omlett kis lángon süljön, kevés zsiradékon, illetve ne legyen túl vékony sem, mert akkor könnyen szakad és törik. 

A tölteléke viszont ezerféle lehet: jó sajttal, sonkával, lecsósan, friss zöldségekkel vagy akár önnmagában. A legfinomabb talán így, a vajban párolt erdei gombákkal, az olvadt mozzarellával és az aromás parmezánnal. 

 

Ha összehajtod omlett, ha nem, akkor frittata.
Ha összehajtod omlett, ha nem, akkor frittata.Fotó: Lilechka75

Hozzávalók 2 személyre:

  • 1 bögre erdeigomba-keverék
  • 5 tojás
  • 1 evőkanál vaj (és még egy kicsi a sütéshez)
  • 1 evőkanál parmezán
  • 1 kis csésze reszelt mozzarella
  • ízlés szerint só és bors
Recept idők

Elkészítés:

Az egésszel annyi dolgod lesz, hogy vajban megpárolod a gombakeveréket, majd sózod és borsozod. Ezek után olvassz vajat egy serpenyőben, tedd bele az előre összekevert és sóval, borssal ízesített tojásokat (akár néhány percig lefedve is sütheted). Amikor az alja már szilárd, szórd meg a sajtokkal és a gombával, majd hajtsd félbe. Ha kivetted a serpenyőből, felezd el és tálald friss koktélparadicsommal, olívával és vajas pirítóssal.

 

Na most akkor meg kell mosni a gombát vagy sem?
Na most akkor meg kell mosni a gombát vagy sem?

Régi hiedelem, hogy ha megmossuk a gombát, rengeteg vizet szív magába, összeszottyad, és az ízéből is veszít. Igaz ez?

Tovább »

Még több recept

Vegán és gluténmentes gombás rizottó: gyors, könnyű és garantáltan ízletes

És még sajtra sem lesz szükséged a szuper krémes állag eléréséhez. A recept vegetáriánus, sőt, vegán, gluténmentes, szójamentes és tejmentes.

március9., 06:00

Spórolj a kalóriákkal, a gomba segíteni fog: barna sörös-gombás pásztorpite édesburgonyával

Még a legdurvább, leghizlalóbb gombaféle 10 dekájában is csak 40 kalória van, de ha a csiperkét választod ehhez a fogáshoz, akkor akár 22-ből is megúszhatod.

január8., 12:04

Így indulhat a reggel egy mexikói hangulatú fogással: reggeli omlettwrap zöldségekkel és füstölt sajttal

Egy csomó zöldség és egy adag olvadt reszelt sajt is elfér ebben a finom reggeli fogásban, ami nálunk egy nagy adag szárított paradicsommal, füstölt sajttal és avokádószeletekkel készült.

március12., 06:00

Egy rakás ételhez jól illik a besamel – mutatjuk az alapreceptet!

A bezártságban több idő marad új dolgokat tanulni, így ezen a héten az öt alapmártás receptjét hoztuk el. Mindegyiket többféle ételhez felhasználhatod, legtöbbjükből pedig egy-két extra alapanyaggal más, ismert szószokat is összedobhatsz.

április8., 06:04

Egészséges és egzotikus leves egyszerűen, shiitake gombából

A Távol-Keleten azt mondják: a meghűléstől a fejfájásig szinte mindenre jó a shiitake. Éhségre mindenképpen, ezért most egy könnyű levest készítettünk belőle.

2019. október23., 09:20

Ezzel indítsd a reggelt: mangó-menta smoothie mézzel és lime-mal

Ha csak néhány perced van reggel, mégis szeretnéd valami nagyon egészségessel bebikázni a nehezen induló napokat, állítsd össze ezt a klassz turmixot, aminek az ízében a mangó és a méz dominál majd.

március11., 06:00

Mustra