Bűn az élet: az abbahagyhatatlan almás sajttorta

Az alma az egész világon népszerű, a tengerentúlon már több mint száz éve ünneplik. A Nemzeti Almahetet 1904-ben rendezték meg először az Egyesült Államokban, Londonban az első almanapot 1990-ben tartották, de Magyarországon is szerveztek már almanapokat, többek között Győrben is, Budapesten is. Mi ünnepeljünk most egy olyan desszerttel, amihez nem kell cukrásznak lenni - bőven elég a lelkesedés vagy az éhség.

A nyugat egyik olyan ópiuma a sajttorta, amit mi, lelkes rajongói egyáltalán nem szeretnénk mellőzni. Ebben az őszi verzióban meg aztán főleg nem. Hamar elkészül, és a hideg, krémes sütin a langyos, fűszeres almaragu sajnos abbahagyhatatlan kombó.

Na de egy kis almát már csak megehetünk hétköznap délután.

Esetleg még reggel egy kicsit, mivel gyümölcs, tehát teljesen egészséges. Talán még este egy keveset, hogy ne legyen már maradék...

Abbahagyhatatlan.
Abbahagyhatatlan.smilingsunray

Hozzávalók 6 személyre

A kekszes alaphoz

  • 2 zacskó édes keksz
  • 5 deka olvasztott vaj

A sajtos krémhez

  • 4 doboz natúr sajtkrém
  • 1 fél mokkáskanál
  • 4 evőkanál cukor
  • 2 darab tojás
  • 2 evőkanál liszt

Az almaraguhoz

  • 4 darab alma
  • ízlés szerint fahéj, gyömbér, vanília és szegfűszeg
  • 1 fél mokkáskanálnyi
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál étkezési keményítő (elhagyható, ha elég sűrű a ragu)
  • 1 evőkanál vaj
Recept idők

Elkészítés:

A tésztához keverj el egy zacskó összetört, édes kekszet egy fél kocka puha vajjal, majd nyomkodd egy kerek tortaforma aljára.

Az almaraguhoz keverd el a felkockázott almát citromlével, cukorral, a fűszerekkel és egy csipet sóval, majd löttyints alá egy fél deci vizet, és hagyd puhulni néhány percig. Ekkor mehet hozzá az étkezési keményítő. Ha látod, hogy besűrűsödött, tedd félre hűlni.

(Ez a sűrű, almás ragu napokig eláll a hűtőben. A reggeli joghurttal vagy zabpehellyel is finom, de mascarpone-krémmel, egy kevés összemorzsolt kekszalappal és egy löttyintés konyakkal finom pohárkrém lehet belőle.)

A krémhez 4 kisebb doboz krémsajtot keverj össze két tojással, két evőkanál liszttel, egy fél mokkáskanál sóval és 4 evőkanál cukorral. Ezt a keveréket öntsd a tésztára, süsd 160 fokon, 30-40 percig gőzben vagy egy vízzel teli tepsivel a sütőben. Amikor kihűlt, mehet rá a langyos, almás ragu.

 

Málnás sajttorta. Vagy cheesecake. Vagy csízkék

Sütne valamit? Akkor készjtsen sajttortát, azzal nem lehet melléfogni. Amerika kedvenc sütije, mondjuk jó is.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Teljes kiőrlésű pizzatészta – a kedvenced egészségesebb változatban

Pakold meg szalámival és mozzarellával, süsd a legmagasabb fokozaton maximum 10 percig, és ha elkészült, szórd meg alaposan bazsalikomlevelekkel.

2022. február18., 10:08

Napi nosztalgia: süss néhány finom, meleg perecet az eredeti, retró recept alapján!

Tejeskávéval vagy gyümölcsteával reggelire a legfinomabb ez a perec, amiből ha túl sok készült, akár le is fagyaszthatsz néhány darabot.

2022. február20., 12:56

Mini almás-mandulás sütik rumos mazsolával

Egy szuper délutáni teasüti, de akár egy gyerekbulin is bevetheted, persze csak ha meggyőződtél róla, hogy nincsenek nagy számban mazsolaellenesek a csapatban.

2021. augusztus13., 10:24

Mangós-sárfrányos sajttorta-pohárkrém

Ha nem szeretnél a konyhába szobrozni az ünnepekkor, ezt a különleges, fűszeres desszertet dobd össze. Még összevágnod sem kell, adagold kis poharakba vagy desszertestálkákba, és adj neki egy pár óra pihenőt a tökéletes végeredményért.

2021. december23., 06:24

Heti retró kedvencünk: krumplileves füstölt kolbásszal

Imádjuk, mert nemcsak finom, de olyan fogás is, ami mellett nem kell ott állnunk, csak hagyni, hogy kis lángon megfőzze magát ez a finomság. Jó köményes, házi rozskenyérrel szeretjük a legjobban.

2022. február22., 10:08

Ezt a fűszeres bundás almát desszertként és reggelire is bevetheted

Ha van a hűtőben néhány alma és valami gyors és egészséges finomságot dobnál össze, készítsd egy sűrű palacsintatésztát és abban puhítsd meg a gyümölcsöket. Fahéjas porcukorba forgatva tényleg az egyik legfinomabb őszi édesség.

2021. november1., 12:52

Mustra