Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Történelmünk tele van színészlegendákkal, akik tragédiákkal tűzdelt életutuk ellenére zseniális alakításokkal örvendeztették meg a közönséget. Hát csoda, hogy mindenki beléjük szeretett? Pláne Latabár Kálmánba, aki nem volt ugyan veszettül jóképű, de humora és tehetsége ragyogó férfivá tette.
Az 1902-es születésű Latabár Kálmán mindig is színész szeretett volna lenni. Mi is lett volna más, amikor egy tekintélyes, nagy múltú színészfamíliába született bele? Apja, Latabár Árpád mellett már egészen kicsi korában színpadra állt az utazó színtársulattal. 1905-ös operett-előadásukkal, a Gül babával apa és fia is sikert arattak, zúgott a taps, együtt énekelték a Darumadár fenn az égen hazafelé szálldogál kezdetű betétdalt. Ilyen ragyogó tehetséggel nem csoda, hogy Kálmán felnőve Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész lett, aki gyerekeket és felnőtteket egyaránt elvarázsolt, könnyekig nevettetett. Színházi szerepei mellett olyan mozifilmek tették sikeressé mint a Fizessen, nagysád!, az Egy szoknya, egy nadrág, az Egy bolond százat csinál, vagy a Mágnás Miska.
Külföldi karrier helyett az otthonát választotta
Kálmán ugyan gyerekként kapott kisebb szerepeket a családi társulatban, de azért tanulnia is kellett. Esztergomban, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett, ezt Rákosi Szidi színiiskolája követte. 1922-ben már a Várszínházban állt közönség elé táncos komikusként, majd jött a Fővárosi Operettszínház. Az ifjú tehetség, a kiváló rögtönzőművész, briliáns táncos és nagyszerű komikus nem kapta meg a megfelelő szerepeket, így 1924-ig csak apja anyagi segítségével tudott megélni. Még botrányba is keveredett: a Halló, Amerika! című, egyébként színvonalas show-műsorban olyan lengén öltözött lányok szerepeltek vele a színpadon, hogy a közönség egy emberként háborodott fel. Nem csoda, hogy Latabár 1927-től Árpád nevű öccsével állt össze artistaduóvá, és kifejezetten sikeres turnékat bonyolítottak le külföldön, szerepeltek a Moulin Rouge-ban is. Még a világhírű rendező, Max Reinhardt színházában is felléptek, ami után európai szintű elismerésben részesítették őket (ekkor hasonlították Kálmánt Chaplinhez). Minden adott volt hozzá, hogy hatalmas külföldi karriert fussanak be, a testvérek azonban ragaszkodtak a hazájukhoz, és elhatározták, hogy Magyarországon próbálják kiteljesíteni táncos-komikusi, illetve színészi tehetségüket.
Latyi, a filmsztár
A hazai színpadok tárt karokkal várták Latabár Kálmánt, becenevén Latyit. Játszott a Budai Színkörben, az Operettszínházban, a Pesti Színházban, a Művész Színházban, a Royal Orfeumban, és 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínházban. Elképesztő komikusi vénával nevettette a közönséget, nem félt gúnyt űzni saját magából sem egy-egy tréfa kedvéért, de másokat sohasem bántott. Bármikor rögtönzött egy-egy új sort vagy tánclépést, magabiztosan vezette a közönséget poéntól poénig. Miközben a színpadon végtelenül könnyed volt, a próbákon és otthon mindent a legapróbb részletekig begyakorolt. 1937-től csillaga még magasabbra emelkedett, hiszen megkapta élete első filmszerepét. Az abban az évben elkészült Fizessen, nagysád! hatalmas sikert aratott, utána zsinórban jött egyik mozifilm a másik után. Színházi és filmes szerepei mellett még arra is jutott energiája, hogy eleget tegyen a külföldi meghívásoknak és beutazza a fél világot.
Latabár és a második világháború
Hiába volt ünnepelt művész, Latabár sem menekülhetett meg a kor viszontagságaitól. Származásához kétség sem fért, ezt hivatalos irattal tudta – és volt kénytelen – igazolni, és szótlanul kellett tűrnie, hogy 1944-ben a Luxemburg grófjában megkapott és próbált szerepét szó nélkül másnak adták. A nyilasok sem hagyták békén, többször szólították elő, hogy adja ki édesanyját (aki ilyenkor a szomszédoknál bujkált), mivel „gyanúsan későn” tért át a református hitre. Latabár azt sem hagyta szó nélkül, amikor lakása előtt egy több mint nyolcvanéves özvegyasszonyt bántalmazott egy kegyetlen nyilas katona. A színész határozott fellépése elijesztette a támadót, Latabár pedig maga kísérte el az asszonyt egy biztonságosabb helyre. A háború befejeztével a színész újra játszhatott, sőt: a Csárdáskirálynőben apja és testvére is mellette voltak a színpadon. Egyetlen dolog árnyékolta be innentől egész életét: súlyosbodó cukorbetegsége.
Egyik menyasszonytól a másikhoz
Latabár Kálmán nem vetette meg a nőket. 35 éves korában Vadnai Éva dizőz vőlegényeként szerepelt a társasági életben, de így, eljegyezve esett első látásra szerelembe 1937-ben az Erzsébetvárosi Színházban Walter István építész lányával, a közönség soraiban ülő Katalinnal. A 17 éves lány hasonlóan érzett, ezért az előadás után elköltött vacsorát követően szívesen látta a színészt a család lakásán (persze nem egyedül, hanem nagy társaságban). Másnap reggel Latabár elköszönt és távozott, de útközben meggondolta magát, visszatért a házba, és a pizsamában üldögélő Walter papától megkérte Kató kezét. Az igent mondott, és még abban az évben megtartották az esküvőt. A házaspárnak két gyermeke született, 1938-ban Kálmán, majd 1942-ben Katalin. Utóbbi felnőve az Állami Népi Együttes szólótáncosaként épített karriert, míg ifjabb Latabár Kálmán Jászai Mari-díjas színész lett, de igazán soha nem tudott kilépni apja árnyékából, még fizikailag is nagyon hasonlított rá.
Az utolsó évek
Latabár cukorbetegsége nemhogy enyhült volna, egyre rosszabbodott. Eljárt kezelésekre, de a rendszertelen életmód, a sok éjszakázás, a kimerítő munka, a feszült idegállapot nem segítette a gyógyulást, épp ellenkezőleg. Az 1960-as évek végén már egyre több időt kellett kórházban töltenie, míg 1970 januárjában örökre le nem hunyta a szemét.
Latabár Siófokon
Latabár több híres színésztársához hasonlóan igen sok időt töltött Siófokon, szinte minden nyár a „nyaraló fővárosban” találta családjával. A színész ilyenkor nemcsak pihent, olykor fel is lépett a szabadtéri színpadon a közönség legnagyobb örömére. A rajongók ezzel persze nem elégedtek meg, még a Balatonba is követték a színészt, ha az fürödni indult. Ott Latabár egy alkalommal Rodolfóval karöltve spontán tánccal szórakoztatta a közönséget. Szabadidejében vitorláshajóval szelte a habokat, vagy a villában pihent. Emlékét szépen felújított tábla őrzi az egykori nyaraló falán.
Címlapkép: Jankovszky György / Fortepan
