A vadnyugat rettegett banditája egy oklahomai iskoláslány volt

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha a vadnyugatra gondolunk, rögtön pisztolyt viselő, kalapos, borostás férfiak jutnak eszünkbe, akik a poros, koszos senkiföldjén egymásra lövöldöznek. Valóban sok ilyen törvényen kívüli rosszfiú élt arrafelé, de volt egy iskolás lány, aki ügyesebb, vérmesebb és kitartóbb volt bármelyik férfinál.

Az 1800-as évek vadnyugati színterein Butch Cassidy és Jesse James igazán méltó párjára akadt a banditák királynőjeként emlegetett Belle Starr személyében. Pedig az asszony sorsa egészen átlagosan és ártatlanul indult: Myra Maybelle Shirley néven született 1848-ban a Missouri állambeli Carthage-ben. A növekvő Egyesült Államok peremvidékének számító területén élt családjával, jól tanult, rendszeresen zongorázott, és elvégezte a Missouri’s Carthage Female Academyt. Ugyanakkor a város vasútvonala miatt rengeteg nyugatra utazó vadásszal, kereskedővel és szerencsevadásszal találkozott. A legnagyobb befolyást rajtuk kívül bátyja, Bud gyakorolta rá, aki lovagolni és célba lőni tanította. Mint kiderült, nem hiába.

Jött a polgárháború

Belle családja a konföderációs államokat támogatta, bátyja, Bud pedig Shirley kapitány néven hamar belevetette magát a csatákba, gerillaharcosként támadva az ellenséget. Húga fegyvert nem foghatott, helyette a híreket gyűjtötte és szállította Budnak és cimboráinak, köztük a hírhedt Jesse James fivérének, Franknek. 1863-ban a 15 éves lány fülébe az a hír jutott el, miszerint néhányan meglepetésszerű támadást akarnak indítani Budék csoportja ellen. Belle ekkor maga utazott a helyszínre figyelmeztetni a férfiakat.

Belle Starr 1887-ben
Fotó: Wikimedia Commons

Bosszú mindenáron

1864 fordulópontot jelentett Belle számára: ebben az évben vesztette életét Bud, ugyanekkor a család által üzemeltetett kocsma is leégett, elfüstölve a bevételi forrást, ezzel a tönk szélére sodorva az egész Shirley famíliát. Belle másra sem vágyott, mint hogy megbosszulja bátyja halálát, ám előtte költöznie kellett: a család Texasba tette át székhelyét, miután az északiak győzelmével véget ért a polgárháború.

Belle erre válaszul összeszedte a régi konföderációs bandát, köztük Frank és Jesse Jamest, pisztolyövet tekert a csípője köré, és banditának állt. Összeszűrte a levet Cole Youngerrel, egy másik déli gerillával, de 1866-ban a viszonynak már nyoma sem volt: Belle Jim Reed oldalán telepedett le, sőt még gyerekük is született, a kis Rosie (becenevén Pearl).

Belle Starr és Blue Duck banditák 1886-ban
Fotó: Wikimedia Commons

Két lövés között egy szülés

Reedet gyilkosságért és egyéb bűncselekményekért üldözni kezdte a rendőrség, így menekülnie kellett, Belle pedig vele tartott. Miközben egyik államból menekültek a másikba, raboltak, fosztogattak, embereket kínoztak és öltek meg, 1871-ben Belle egy kisfiúnak – James Edwinnek, becenevén Eddie-nek – adott életet. A nyugodt gyermekágyi időszakot nagyban akadályozta, hogy addigra Belle-t is körözték.

Reed egészen 1874-ig bujkált, amikor is elfogták és megölték. A gyászoló özvegy lovakat lopott és tovább menekült, kétségbeesésbe taszítva a hatóságokat, melyek sehogy sem tudták elkapni. Belle bárkit elcsábított, kirabolt vagy bántalmazott, ha abból hasznot remélt. Emellett arra is volt ideje, hogy még kétszer férjhez menjen: először tinikori szerelméhez, a szintén banditaként élő Cole Youngerhez (a frigy csupán három hétig tartott), majd 1882-ben a cseroki származású Sam Starrhoz. Két boldog év után a régi rossz szokások újra előjöttek, a házaspár lovakat lopott, majd mindketten börtönbe kerültek.

Belle Starr a lován Arkansasben 1886-ban
Fotó: Wikimedia Commons

A lován érte a vég, ahogy egy vadnyugati banditához illik

Nem sokkal szabadulásuk után újra összetrombitálták a régi bandát, lovakat loptak, raboltak, fosztogattak, és talán az idők végezetéig jól érezték volna magukat így, ha Sam Starr meg nem hal egy pisztolypárbajban 1886-ban. Ezután Belle számot vetett a lelkiismeretével, és – magához képest – jó útra tért. Az túlzás, hogy törvénytisztelő állampolgárrá lett volna, de városi polgárnak azért el lehetett adni.

És pont ez okozta a vesztét. Ő és aktuális párja, Jim July elzavart a földjükről egy gyilkossággal vádolt férfit, név szerint Edgar Watsont. Ő lett az, aki 1889-ben az egyedül lovagló Belle Starrt egy bokor takarásából lelőtte. A hírhedt banditanő egyedül halt meg az ösvényen, gyilkosa pedig soha nem lakolt meg tettéért, mert nem lehetett rábizonyítani. Bár Belle talán vissza-visszajárt kísérteni Watsont, aki nem átallott az első sorban ülve gyászolni a temetésén. 

Az asszony gyerekei egyébként ugyanott folytatták, ahol a szüleik abbahagyták. Eddie-t elítélték és bebörtönözték lótolvajlásért, Pearl pedig prostituáltnak állt, hogy pénzt gyűjtsön testvére kiszabadítására. 1893-ban sikerült is elérnie, hogy Eddie-t kiengedjék, aki később annak az államnak dolgozott, amelynek a bírósága elítélte, Pearl pedig további éveiben sikeres bordélyházakat üzemeltetett.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.