Kétrészes cikksorozatunk első részében egy olyan családot mutattunk be, ahol elsősorban a feleség kezdeményezte a hulladékmentes életmódra való áttérést, a második részben pedig egy olyan fővárosi házaspár életébe pillantunk bele, ahol a két fél egymást folyamatosan inspirálva és erősítve halad a zero waste életmód kialakításának útján.
Karesz 36 éves informatikus, felesége, Hilda 27 éves tanító, egy kétéves kisfiuk van. Az túrázás révén ismerkedtek meg egymással, talán már ez is előrevetítette későbbi életmódjukat. Bár a családból nem sok ilyen mintát hoztak – hiszen régebben egyáltalán nem is volt divatban a környezettudatosság – tanulmányaik során már mind a ketten kapcsolatba kerültek a zöld gondolattal: Károly a BME mérnök-informatika után Gödöllőn elvégezte a természetvédelmi mérnök alapképzést is, majd részt vett Takács-Sánta Andrásnak, az ELTE oktatójának humánökölógia tanfolyamán.
Hilda természetismeret specializációval végezte el a tanítóképzőt, szakdolgozata a zöld iskolákról szólt, később is foglalkozott környezeti neveléssel, például szakköröket tartott kisiskolásoknak ebben a témában. Mind a ketten sokat önkénteskednek, például a szintén Takács-Sánta András vezette Kisközösségi Programban, ahol gyerektáborokat tartottak.
A családfő jelenleg az Országos Természetőr Egyesület honlapját szerkeszti szabadidejében, de korábban a WWF-nél, az MME-nél, a Greenpeace-nél is megfordult, Hilda pedig a Református Szeretetszolgálattal egy évet töltött Ukrajnában. Komplex szemléletű, „zöld” életmódjuk fokozatosan alakult ki együttélésük 9 éve alatt, de a folyamatnak nagy lökést adott, amikor beköltöztek közös kertes házukba. Mindig próbáltak és próbálnak új utakat keresni, az elveiknek megfelelően élni, ami persze manapság nem könnyű, emellett pedig elég sok szempontot is figyelembe kell venniük: a legfontosabb, hogy a termék helyi legyen, fenntartható módon készüljön, vegyszer- és csomagolásmentes legyen, és etikus módon termeljék meg. Az árat már megtanulták nem középpontba helyezni, ugyanis az olcsó termék legtöbb esetben nem tartós, ez pedig fenntarthatósági szempontból nem megengedhető.
Étkezés
A család először a csomagolásmentes bevásárlást valósította meg: a piacra dobozokkal mennek, a pékségbe vászonszatyorral, és ahol a személyzet nem segítőkész, ott gondolkodás nélkül váltanak, akkor is, ha az alternatíva messzebb van vagy drágább. A szemetet természetesen szelektíven gyűjtik, amióta ez itthon lehetséges, kirándulásaik alkalmával akár haza is hozták, ha nem volt szelektív gyűjtési lehetőségük. Élelmiszer-hulladékuk már 5 évvel ezelőtt is minimális volt – ezt az ÖkoKör nevű, a Tudatos Vásárlók Egyesülete által itthon meghonosított környezettudatosságra nevelő önképzőkör során akkoriban maguk mérték le. Persze ezek csak az első lépések voltak, amiket még nem is tekintettek igazi cselekvésnek. Zöldségeiket eleinte úgy próbálták biztosítani, hogy csatlakoztak egy szövetkezeti alapon működő földközösséghez, de ez nem vált be.
Karesz szerint főleg azért, mert a tagoknak nem sikerült valódi közösséggé összekovácsolódniuk, és a lakóhelyüktől is túl messze feküdt a terület. A sok elfoglalt fővárosi értelmiséginek ideje sem volt a föld megművelésére, vagy a termés betakarítására – bár az elosztást vagy a lejutást telekocsi rendszerben sikerült megoldaniuk. Jelenleg saját kiskertjükben termelik meg a legtöbb zöldséget és gyümölcsöt, vagy a Séd Biofarmról rendelő közeli boltból hozzák el. Tojást korábban a YouTyúk kezdeményezésen keresztül szereztek be, de most már a telekszomszéd nagyszülőkkel közösen 14 kendermagos tyúkot nevelnek, ezek biztosítják a tojásellátásukat. Húst viszonylag ritkán fogyasztanak, palackos vizet, üdítőket nem isznak, inkább a csapvizet, szikvizet, teát, bort vagy a közeli sörfőzdéből származó sört választják.
Hilda régen kenyeret, kalácsot, brióst is szívesen sütött, ma már gyerek mellett kevesebb ideje van erre. Sajtot, túrót, szörpöt és lekvárt is készítettek maguknak, manapság azonban már rendelkezésre állnak biofarmról származó nagyon jó minőségű termékek, amelyek vásárlásával inkább a helyi termelőket támogatják. Kisfiuk nagyon szereti a zöldségeket és gyümölcsöket, akár már közvetlenül a kiskertből maga is leszedi és megeszi a termést, nagy kedvence az alma, paradicsom és az uborka.
Tisztálkodás, tisztítás
Mosószerként a 25 kilós kiszerelésű mosószóda szolgál – a mosódió azért nem jó, mert túl messziről, Indiából érkezik hozzánk. A szódából elegendő egy mosásra három evőkanál, öblíteni pedig ecettel szokott Hilda. A makacsabb foltokat nátrium-perkarbonáttal vagy marhaepeszappannal kezeli. Házi dezodort, szappant is tud készíteni: előbbi sajnos nem vált be, az utóbbinál pedig most már inkább egy rászoruló anyukát támogat a vásárlásával, aki, elvárásai alapján – pálmaolajmentes, helyi alapanyagból készülő, csomagolásmentes – elkészíti számára a főzött szappant, és egy cipősdobozban adja át. A házi készítésű fogkrém sem vált be, jelenleg abból boltit és fogport is használnak. Karesznek borotvakése van, Hilda a mosható intimbetéttel szemez, ha majd újra szüksége lesz rá a második gyermek megszületése után. Kezdetektől a mosipelust részesítik előnyben – sajnos a márka, ami jó lett kisfiuknak, külföldi és nem is a legolcsóbb fajta – de a mosható pelenkáknál a külső illeszkedése a kulcskérdés, és ez gyerekről gyerekre eltérő. Kiiktatták a popsitörlőket és a hagyományos popsikrémet is: előbbi helyett vízzel nedvesített régi felvágott pólót használnak, az utóbbit – amely kőolajtartalma miatt van tiltólistán – shea vajjal helyettesítették.
A ház és a kert
Alapelvük, hogy semmit sem szabad elpazarolni, például a telkükön álló régi ház minden darabját igyekeztek így vagy úgy felhasználni vagy elajándékozni. Úgynevezett dán típusú tömegkályhát készíttettek, ami az egész alsó szintet tökéletesen kifűti. Ennek lényege a vastagabbra rakott fal, a légjáratok olyan kialakítása, amely az égéshő nagyon magas hatásfokú kihasználását eredményezi, szinte alig füstöl a kémény. „Melléktermékként” télen sütni-főzni is tudnak rajta. A kályhát fával fűtik – ez megújuló energia. A felső szinteken elektromos rásegítést alkalmaznak, mivel áramot zöld módon is elő lehet állítani, míg gázt nem – ez utóbbit ki is köttették a házból. A napelemnek már megvan a hely a tetőn, csak még a felszerelését nem tudták megoldani – ez Karesz szerint befektetésnek sem utolsó, 10 év alatt behozza az árát.
A kertben a biodiverzitás elveit veszik figyelembe: nem húznak ki minden gazt, úgynevezett természetvédelmi farakást telepítettek: ennek lényege, hogy odavonzza a beporzókat és egyéb hasznos rovarokat, sünöket, madarakat a kertbe. A komposztládájukból kihajtó tököt sem vágták le, a zöldségek alatt úgynevezett mulcsolási technikával (természetes talajtakaró) előzik meg a gazosodást.
Berendezési és egyéb tárgyak
A berendezési tárgyakkal kapcsolatban is a recycling hívei: paradox módon így került hozzájuk egy, a családi üzemben otthagyott LED-kijelzős kaputelefon, vagy a sógoruktól egy laptévé. Az ajándékba kapott tárgyakat, gyermekjátékokat nem utasítják vissza – hiszen nem akarnak senkit megsérteni –, de idén már listát írtak a rokonok és ismerősök számára azokról a játékokról, melyeket kisfiuk születésnapjára szívesen fogadnak. Ezek alapvetően fából és más természetes anyagokból készülnek – mert bár vannak hozzájuk került műanyag játékok –, például egy lomtalanításból származó, de jó állapotú tricikli, a céljuk azonban az, hogy ezek száma csökkenjen a háztartásukban. Hilda maga készített kis autópályát fia számára, ezt is csak fából és maradék anyagokból.
Emellett mindent javítanak vagy javíttatnak: cipőt, esernyőt, a kávéfőzőt; a ruhákat pedig inkább megvarrják, minthogy eldobják őket és újakat vegyenek – ez utóbbi egyébként sem jellemző rájuk, mivel leginkább használt ruhákat hordanak.
Közlekedés
Autójukat – ami egyébként 18 éves – a lehető legritkábban használják, és utazni is keveset szoktak, azt is legfeljebb belföldön. Inkább a biciklit vagy a tömegközlekedést választják, régebben pedig telekocsiztak. Hilda terhessége végéig BKV-val járt a több mint egy órányira fekvő munkahelyére – mint mondta, fel se merült benne az autózás gondolata, pedig imád vezetni, és nem csúcsidőben járt, tehát a dugók sem hátráltatták volna. Egyszerűen úgy gondolja, hogy a busz így is, úgy is megy, ő pedig akkor már felszáll rá. Az utazási időt mindig hasznosan tudta tölteni, olvasott, dolgozatokat javított, vagy egyszerűen csak a gondolataiba merült, a napi feladatokat vette sorra. Karesz számára jelenleg nagyon gazdaságtalan lenne a BKV vagy a bringa – bár máshova ezekkel jár, de munkahelye 2x2 órás útra lenne tőle tömegközlekedéssel, ezért inkább többen összeállnak, és közösen, egy autóval mennek be.
Hozzáállásukat a családfő úgy foglalja össze, hogy nem hisznek a technológiai megoldásokban, de ahol lehet, ott segítségül hívják őket. Ha nincs környezetbarát technológiai alternatíva, akkor nyúlnak csak az önkorlátozáshoz, így nem válik aszkézissé a mindennapi életvezetés. A mértékletes szemlélet a fogyasztás olyan értelmű visszafogásával is összekapcsolódik, hogy nem adják el annyi munkaidejüket, mint egy átlagember: így nem kerülnek bele a pénztermelés–fogyasztás egyre gyorsuló spiráljába. Karesz inkább csak heti 4 napot dolgozik, így viszont sokkal több ház körüli munkát tud elvégezni: például a nyáron öntözőrendszert épített ki a kertben, ezért most már nem kell minden nap órákig locsolniuk. Végeredményben az egyenleg pozitív: ugyan kevesebb a pénz, de a fogyasztás is, és így több szabadidejük marad egymásra.
