A világ legjobb olasz éttermei: az egyik Magyarországon van

2 éves tesztelés után választották ki a világ 70 legjobb olasz éttermét, magyar is van köztük!

Tegnap este Rómában, a Cavaliere Waldorf Astoria 3 Michelin-csillagos La Pergola éttermében díjazták a világ legjobb, eredeti olasz pizzát készítő éttermeit A Ristorazione Italiana Magazine – Italian Style által felkért olasz szakmai zsűri 2 éves tesztelő munkával választotta ki a világ legjobb 70 helyét. Nagy megtiszteltetés érte az egyik magyarországi olasz éttermet, és annak séfjét, Rosario Simeolit, hiszen Gianni Annoni étterme, a budapesti Pomo D'oro is a legjobbak közé került.

Készül a pizza a Pomo D'oróban
Készül a pizza a Pomo D'oróbanPixeltaster

„Egy pizzakemencével rendelkező trattoria számára ez olyasmi, mint egy fine dining étteremnek bekerülnie a Michelin Guide kiadványba” – mondta Gianni. „Az egyes országokban az Olasz Kereskedelmi Kamarák ajánlásával került sor a tesztelésre, úgyhogy én azt gondolom, hogy az elmúlt 16 év töretlen lelkesedése, kitartó munkája kellett ahhoz, hogy bekerüljünk a nominált éttermek közé. Nem tudjuk egyébként, mikor és kik voltak a tesztelők, akik nálunk jártak, de a Pomo D'oroban mi amúgy is minden nap és minden vendégnél a maximális odafigyelést adjuk, tehát bármikor bárki lehetett a titkos vendég.”

A tesztelésnél meghatározó pontok voltak, hogy jó minőségű olasz alapanyagokat használjon a konyha, fatüzelésű kemencében süljenek a pizzák, az étterem autentikusan képviselje az olasz konyhát. És persze fontos szempont volt az étterem lokális népszerűsége és megítélése is.

Rengeteget számít, milyen a kemence
Rengeteget számít, milyen a kemencePixeltaster

„2002-ben még az autómat is eladtam, hogy megvalósíthassam az álmomat. Az árából vettünk egy kisteherautót és úgy hoztam be az olasz alapanyagokat. Mai napig azt gondolom, hogy a Pomo D'oro egyik nagy titka, hogy mindig minden, amit adunk, igazából olasz. Így fontosak a beszállítóink, és nem bízzuk a véletlenre, hogy mi kerül a tányérba. Elcsépelt közhely, de a természet csodáihoz mi olaszok nem szeretünk sok mindent hozzátenni, inkább megőrizzük azokat. Tehát a jó minőségű, friss alapanyag a legfontosabb dolog, és a gazdag kínálat folyamatosan inspiráló minden jó szakember számára. Örömmel kísérletezünk, keressük az új dolgokat, fejlődünk. És leginkább imádjuk, amit csinálunk” – foglalja össze Gianni.

A sikeres étterem hozzávalói között persze az is szerepel, hogy legyen egy tökéletes csapat, ahogy Gianni fogalmaz, szinte egy kis család, hiszen sokan már lassan 15 éve dolgoznak együtt, és remekül összehangolódtak.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek