Soha többé könnyes hagymaszeletelés!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A tudósok megbabrálták a természetet, többé nem kell sírni a hagyma felett.

Kevés gyűlöltebb konyhai munka van, mint a hagymaszeletelés. Persze nem jó krumplit meg répát pucolni sem, de a hagyma még a szemed is kimarja. Illetve kimarta egészen eddig, ugyanis néhány tudós annak szentelte az elmúlt évtizedeit, hogy ezt a problémát már a gyökereinél megoldja. Vagyis kikísérletezték a könnymentes hagymát. 

Sunion az új hagyma neve, amit a Bayer mérnökei fejlesztettek ki. Na nem a sok kérdést felvető, és sokak által támadott génmanipulációs módszer, hanem a jó öreg növénykeresztezéses az, amivel sikerült elérni, hogy csökkentsék azokat az illékony vegyületeket, amik a könnyezésért felelősek.

A legjobb az egészben pedig az, hogy sok más hasonló kutatási eredménnyel ellentétben ennek a hasznát azonnal lehet érezni, ugyanis mostantól nagyüzemben lehet termelni a könny nélküli hagymát. A tervek szerint öt év alatt 5 millió karton könnymentes hagymát terítenek az Amerikai Egyesült államokban.

De miért csíp?

A Webbeteg szerint hagymavágás közben egy olyan enzim szabadul fel, ami serkenti a könnyelválasztást. Ahogyan ez az enzim találkozik a hagyma aminosavjaival, propántiol-szulfoxiddá alakul, mely a levegőbe kerül, eléri a szaruhártya idegeit, és működésbe hozza a könnymirigyeket. 

Lyndon Johnson, a Bayer egyik értékesítési vezetője azt mondta a Digital Trends magazinnak, hogy ezek a hagymák ugyanolyan roppanósak, ugyanolyan finomak, és míg más hagymák az idő múlásával egyre csípősebbé válnak, ezek inkább édesek lesznek. Hogy ez mennyire tesz jót a pörköltnek, azt mindenki döntse el maga, az azonban kiderült Johnson szavaiból, hogy szállítás előtt nagyon komoly teszteknek és ellenőrzéseknek vetik alá a termékeket, nehogy véletlenül mégis könnyet csaljon valaki szemébe a vacsorakészítés közben. 

Egyelőre Nevada és Washington földjein termesztik a hagymákat, majd áprilisban már az egész Amerikai Egyesült Államokban hozzá lehet jutni. A terjeszkedés pedig attól függ, hogy mekkora lesz a sikere a könny nélküli, ám kissé édeskésebb hagymáknak az első időszakban, vagy kiderül-e, hogy az emberek határozattan szeretnek szenvedve és csukott szemmel hagymát szeletelni.

Hogy mikor ér el a Sunion Magyarországra, az egyelőre rejtély, de mindegy is, hiszen a "Sírva vigad a magyar" mondásba, simán belefér az is, hogy a hagymát is könnyekkel küszködve szeleteljük. Aki viszont mégsem lelkesedik ezért, annak mutatunk néhány tippet, hogyan kerülheti el. 

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.