Borfesztivál 2017: már fröccsöt inni se szégyen

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bor- és gasztrosznobokkal telt meg a hétvégén a Gellért Szálló. Mutatjuk, mit főztek Széll Tamásék és mit gondolnak a borászok!

Nem sokkal a Hilton báltermében tartott sajtfesztivált követően került sor a Gellért Hotel éves Márton napi Borfesztiváljára. Mivel szeretünk jókat enni-inni, megnéztük, hogy miért tartja izgalomban a fél várost már hetek óta a Gellért szállós borfeszkó, illetve utánajártunk, hogy mit gondolnak az efféle rendezvényekről maguk a borászok!

Galéria ikon

24

Galéria: Márton napi Borfesztivál
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Az idén hetedik alkalommal megrendezett programsorozat tematikája a bűvös 7-es szám körül forgott, a ‘7 mestersörész' fantázianéven futó minisörfesztiválon több mint 30 féle sör közül lehetett választani, de volt ‘Gasztronómia 7 csodája' lakosztályétterem, ahol a Bocuse d'Or-t megjárt Széll Tamás és Szulló Szabina 7 fogásos menüsorát lehetett végigenni, míg a Gellért Sörözőben a Gerbeaud-Gundel-Gellért séfjei tálalták 6 fogásos gourmet vacsorájukat. Mindehhez pedig a szecessziós stílusban épült szálloda biztosította a hátteret. 

Bár alapvetően a borok iránti kíváncsiság  hajtott a Gellértbe, azért benéztünk a hotel leghíresebb vendégeit fogadó 422-es lakosztályba, ahol Széll Tamás és Szulló Szabina egy 12 fős asztaltársaságnak főzött fejenként 44.990 forintért. Íme a menüsor, amit ezúttal nem ettünk végig:

Szulló Szabina és Széll Tamás 7-fogásos prémium gourmet borvacsorája

  • Aperitiv - Kreinbacher Prestige Brut Magnum
  • Cékla, meggy, libamáj + Kreinbacher Birtok - Prestige Brut Magnum
  • Magyar tarka tatár + Demeter Zoltán, Tokaj - Szerelmi Hárslevelű 2012
  • Grillezett zeller, tehénsajt, savanyított medvehagyma + Bencze Családi Birtok, Észak-Balaton - Riesling 2015
  • Gesztenye, velő, kaviár + Szepsy István, Tokaj- Szent Tamás Furmint 2006 / 2007
  • Kacsacomb, káposzta, dió + Pósta Borház, Szekszárd - Kadarka 2015
  • Szarvas, sütőtök, szarvasgomba + Karner Gábor, Mátra - Boróka Kékfrankos 2009
  • Tejberizs, sós karamell Alma, kamilla, kakukkfű + Szepsy István, Tokaj - Tokaji Szamorodni 2012

Dobosi Pincészet: "már fröcsöt inni se szégyen"

A fine dining programokon kívül is zajlott az élet a szállóban, pénteken a Bor és Piac, szombaton pedig a Winelovers szakemberei által válogatott borok közül lehetett korlátlan mennyiségben kóstolni hazánk legjobb boraiból Tokajon és Szekszárdon át a Balatonfüred-Csopak borvidékig. Utóbbi területen található a családi vállalkozásként működő Dobosi Pincészet, akiknek az olyan szkeptikus borivót is sikerült meggyőzniük arról, hogy lehet finom a bio bor, mint én. Dobosi Győzőt arról kérdeztük, hogy mennyiben változtak a magyarok borfogyasztási szokásai az elmúlt években és milyen borokat kedvelünk-keresünk leginkább?

"Az elmúlt pár évben az változott meg leginkább, hogy őszinték lettek a borfogyasztó vendégek és őszintén ki merik kérni azt, amit szeretnek és nem pedig azt, ami a legdrágább, ellenben nem ízlik nekik. Régen nagyon sok ilyen vendég volt, ma elvétve akadunk bele ilyenbe. Talán emiatt főként a könnyű, gyümölcsös borokat kedvelik, aminek a Márton nap a kicsúcsosodása, valamint már fröccsöt inni se szégyen, ami szintén ezt a kategóriát erősíti" – mondta el nekünk Dobosi.

Galéria ikon

24

Galéria: Márton napi Borfesztivál
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

"Egyre több az olyan borfogyasztó, aki még pár évvel ezelőtt nem szerette a bort és ma örömmel fogyasztja az előbb említett tételeket, illatosabb fajtákat, amiben ő is megtalál önmagától pár gyümölcsjegyet, ami aztán elindítja a bor kóstolás igazi kalandos útjára, hogy nem csak iszik. Nekünk komoly missziónk ez, hogy ne csak a jelenlegi kultúrát borfogyasztókkal foglalkozzunk, hanem foglalkozni kell a jövő borfogyasztóival is!" – teszi hozzá a szakember. És vajon megéri borászatként borfesztiválon, gasztroeseményen megjelenni?

"Egy kisebb családi borászat rendezvényeken tudja népszerűsíteni magát, mert egy pincészetnek lehet és kell, hogy jó honlapja, dizájnja és címkéje legyen, de a bor minősége és íze hozza a vevőket. Azt hogy megéri-e, azt 5 éves viszonylatban lehet látni, mert sok "gyümölcs" nem egyből érik be. Az is tendencia, hogy nem a tömeges nagy rendezvényeken van nagyobb reklám, hanem a kisebb, de szakmai kóstolókon, ami több esetben csak egydélutános rendezvény, mint mondjuk a Márton nap a Gellértben. Nekünk ez a saját tapasztalatunk, azaz létfontosságú képviselni magunkat rendezvényeken" – mondja Dobosi.

Galéria ikon

24

Galéria: Márton napi Borfesztivál
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

"Nagyon jó azt is látni, hogy egyre erősebb az a fogyasztókör, akik a testes, komoly borokat kedvelik és keresik, és ami a legmeglepőbb, hogy értenek is hozzá, nem csak az agyonfahordózott nedűket keresik" – mondja Dobosi Győző, aki az idei füredi borhetek borfogyásának statisztikájából kiindulva azt állapította meg, hogy azért fogyott kevesebb rozé, mert magasabb áron adták, mint az előző években. És milyen borokat ajánlanak a libás ételekhez vagy az ünnepi szezonra?

"A liba mellé mi egy fahordós chardonnay fajtát és szürkebarátot adunk idén, ami mindegyik 2015-ös évjáratú. Ezek szép nagytestű borok. Azt tapasztaltuk, hogy a könnyebb vörösbor helyett jobban kedvelik a vendégek is a liba mellé a testes, érett fehérborokat" – mondja Dobosi.

Galéria ikon

24

Galéria: Márton napi Borfesztivál
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Etyeki Kúria: "manapság a társasági élet egyik fontos szimbóluma a hazai bor, alapvető elvárás a tájékozottság és hozzáértés"

Mivel különösen felkapott lett az elmúlt években az Etyek-Budai borvidék, ezért a fehérboros régió egyik legismertebb borászatát, a megfizethető és számos helyen megtalálható Etyeki Kúria cégvezetőjét, Nagy Vincét is megkérdeztük, hogy mit gondol a borfogyasztási szokásainkról:

"Az Etyeki Kúria 21 éves fennállása alatt a hazai borfogyasztás és borkultúra folyamatos változáson ment keresztül és ez egy megállíthatatlan folyamat, aminek követése és alakítása minden esetben feladatunk. Manapság a társasági élet egyik fontos szimbóluma a hazai bor, alapvető elvárás a tájékozottság és hozzáértés. Trendek alakítják a fogyasztók ízlését, ebben fontos szerepet töltenek be a kereskedők és azok a szerencsés borászok, akik ismereteiket külföldi gyakorlattal és kitekintéssel tökéletesítették. Úgy gondolom társasági-, könnyen érthető és beazonosítható borokat keres ma az átlag fogyasztó, akinek az óriási kínálatban már nem a márkahűség az elsődleges, hanem az érzékeire ható impulzusokra hallgat. Egy szép címke, egy ismert borász vagy borászat újdonsága kerül a fogyasztó asztalára, kosarába. Ünnepi alkalmakkor gyakrabban esik a választás klasszikusokra, nagy nevekre vagy pedig egyre gyakrabban minőségi pezsgőkre" – mondja Nagy Vince.

"A mi borászatunk együtt nőtt fel a hazai borfesztiválokkal, amelyek ma már olyan szép számmal szerveződnek, hogy külön kollégák dolgoznak azon, hogy minden fontosabb helyen megjelenhessünk. A kitelepülés több szempontból is fontos, azonnali visszacsatolással jár, a márka ismertséget segíti és kereskedelmi céljainkat támogatja. A fesztiválok tematikája nem sokat változott, úgy látom komoly megújulásra lenne szükség, kevés a valódi identitással bíró esemény – teszi hozzá. És ő milyen borokat ajánlana a libás ételekhez vagy az ünnepi szezonra?

"Libás ételhez egyre bővülő kínálatunk sok tétele társítható. Szüret utáni első borunk a Pinot Noirból készülő Rosé 2017 vagy pedig borászatunk több prémium bora: Pinot Noir 2016 vagy egy szép soproni Zweiget 2015."

Galéria ikon

24

Galéria: Márton napi Borfesztivál
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Dúzsi Pincészet: "egyre nagyobb a kereslet a könnyű, jó ivású borok iránt"

A szekszárdi borvidék egyik legismertebb borásza, a Dúzsi Családi Pincészet kérdésünkre elmondta, hogy nagyon szeretnek ilyen eseményeken részt venni, mert személyen találkozhatnak a fogyasztókkal és azonnali visszajelzést kaphatnak a boraikról. A borász szerint ez legfőképp a Márton napi rendezvények kapcsán a legizgalmasabb, mert a három új borukat, a Fürtikét, a Márton-napi rosét és a Marcit is ezeken a rendezvényeken mutatják be először.

“A fogyasztók többsége nem tudja megengedni magának, hogy évente több alkalommal is ellátogasson hozzánk Szekszárdra, így mi megyünk el hozzájuk és ezáltal első kézből kóstolhatják a borainkat és találkozhatnak velünk is, mellyel személyesebbé válik a történet. A tapasztalataink azt mutatják, hogy a klímaváltozásra reagálva egyre nagyobb a kereslet a könnyű, jó ivású borok iránt, így már csaknem minden pincészet készít könnyen érthető minőségi borokat is. Ez főleg a rosé fogyasztás tekintetében a legszembetűnőbb, melyre az utóbbi években exponenciálisan nőtt a kereslet” – válaszolta Dúzsi Bence, aki a libás ételekhez csakis újborokat ajánlana, mivel ez az időszak erről szól, a komolyabb könnyű fehér-és rosé borok általában csak a következő évtől érhetőek el.

Gourmet vacsi

Na de mit kapott az, aki a Gerbeud-Gundel-Gellért séfjeinek gourmet vacsorájára ült be? A Tóth Ágnes (Gerbeaud), Merczi Gábor (Gundel) és Frideczky András (Gellért) által prezentált vacsora valamint az Onyx és a Gundel head sommelier-i által válogatott, ételekhez illő borsor 17.990 forintba került. Íme a menü:

6-fogásos gourmet vacsora a Gellért Sörözőben

Amuse bouche

Petrezselyem-morzsás lágytojás Pinot Gris sabayonnal / Frideczky András - Gellért

Gervai János Etyeki Pinot Gris 2016 / Gervai János - Gerbeaud-Onyx

Hideg előétel

Házi aranymazsolás libamájpástétom / Merczi Gábor - Gundel

St. Andrea Kedves (Hárslevelű) 2016 / Fabók Mihály - Gundel

Leves

Karfiolos liba-consommé / Frideczky András - Gellért

Oremus Tokaj Mandolás Furmint 2007 / Gervai János - Gerbeaud-Onyx

Tészta

Szarvasgombás ravioli / Merczi Gábor - Gundel

Villa Tolnay Csobánci Zöldveltelini "Föld" 2015 / Fabók Mihály - Gundel

Főétel

Libamell gersli rizottóval, marinált céklával / Tóth Ágnes - Gerbeaud

Losonci Bálint Mátrai Kékfrankos 2013 / Gervai János - Gerbeaud, Onyx

Desszert

Lúdláb XXI. sz., meggy sorbet-val / Tóth Ágnes - Gerbeaud

Gróf Degenfeld 5 Puttyonos Tokaji Aszú 2012 / Fabók Mihály - Gundel

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.