Ez történik, ha egy játékfüggőtől elveszik a játékát

Odegnál Róbert rövidfilmje elsősorban azért keltette fel a figyelmünket, mert a függőség egy olyan formájáról beszél, melyről indokolatlanul kevés szó esik, pedig a játékfüggőség semmivel sem jelent kisebb problémát mint a drog-, gyógyszer- vagy alkoholfüggőség. Ráadásul nem is kevés embert érint: Magyarországon a becslések szerint több mint százezer ember rabja a klasszikus szerencsejáték- és az online interaktív játékoknak. 2013 óta pedig hivatalosan is besorolták a függőségek közé: akkor a DSM-5 nevű kötet – mely számba veszi az összes ismert mentális zavart – felvette a rendellenességek közé közé az Internet Gaming Disordert.

Sőt, Amerikában már létezik egy kifejezés is, a game widow, melyet azokra a nőkre használnak, akiknek a párját teljesen beszippantotta a számítógépes játék, és jóformán megszűntek társként létezni. Ez egyébként filmcím opciónak szóba is jött, de mivel magyarra fordítva elég szerencsétlenül hangzik, a film készítői végül elvetették és az Egyjátékos mód mellett döntöttek. 

A történet egy fiatal srácról szól, aki teljesen rákattant a videójátékokra

Érthető, hogy a rendező elsősorban a fiatalokra fókuszál, ők ugyanis jóval kiszolgáltatottabbak, mint a felnőttek, hiszen minél fiatalabb valaki, annál biztosabb, hogy nincs tisztában a videójátékok lehetséges addiktív hatásával. Ennek ellenére a világon eddig sehol nem dolgoztak ki állami szinten megoldást arra, hogy a fiatalok bizonyos életkor alatt ne, vagy csak korlátozottan férhessenek hozzá internetes játékokhoz, holott pszichológusok szerint is bizonyított függőséget okozó hatásuk.

A megelőzés elvileg a szülők felelőssége lenne, ugyanis a szakértők szerint, ahogy az internetes kockázatok esetében, úgy a játékfüggőség megelőzésében is sokat segítene a tudatosítás. De a legtöbb esetben nincs, aki átadja ezt a gyerekeknek, hiszen mivel a játékfüggőség elterjedtségéről megbízható statisztikáink sincsenek, közbeszéd tárgyát pedig nem képezi, így az is érthető, hogy az átlagfogyasztóknak nincs témajártasságuk. Nem segít ezen az sem, hogy a játékosok többsége titkolja ezt a tevékenységét, így rendszerint csak akkor eszmél fel a szűk környezet, amikor már kialakult a függőség.

Mint ahogy a filmben szereplő édesanya is akkor hoz drasztikus döntést, amikor már a tinédzser korú gyerekét nem lehet kirobbantani a lakásból, sőt, a család motorjáért cserébe chipset hozat fel magának a boltból. Ez már a függőségnek az a szintje, amikor a betegek elvesztve időérzéküket napokat és éjjeleket játszanak át, és az összecsúszott napszakok, valamint a folyamatos kialvatlanság miatt nem tudnak tanulni, dolgozni, lakásukat jóformán alig hagyják el. Egyre inkább elszigetelődnek, társas kapcsolataik leépülnek, kimaradnak a munkahelyükről, az iskolából, felsőoktatási intézményből. Amikor pedig a számítógéptől eltiltás, vagy a játék abbahagyására irányuló felszólítás a gyereknél elkeseredett dührohamot vált ki (amilyet láthatunk a filmben is), biztosak lehetünk afelől, hogy elvonási tünettel van dolgunk.

Míg a felnőttek esetében a felismerés nem feltétlen a szűk környezet feladata, és felelőssége – ennek ellenére a tapasztalatok azt mutatják, hogy legfőképp az ő jelzéseikre kerülnek a betegek szakemberhez –, addig a kiskorúak esetében igenis sok múlik rajtuk, hiszen minél több idő telik el, annál nehezebb kiszállni a függőség spiráljából. Ráadásul a játékfüggők valóságos életét szinte felfalja a virtuális tér, és javarészt már csak a játékok világában léteznek. A valóságba maximum enni, aludni, és egyéb fizológiai szükségleteik miatt járnak vissza.

Ezt a furcsa, és mondjuk ki, abnormális állapotot vizuális effektekkel érzékelteti a film készítője. A speciális trükköket egyébként maga Odegnál készítette, aki szerint ezek valószínűleg erősebbek lettek volna, ha áll mögötte egy nagyobb filmes stáb. "Nyilván ez azt is jelenti, hogy a forgatás után nem átlagos idejű utómunka van vele, hanem határidőig folyamatosan dolgozom rajta" – nyilatkozta egy interjújában a rendező.

Bár a rövidfilmből csak érintőlegesen derül ki, (de műfajából fakadóan nem is róható fel neki) fontos tudni, hogy minden addikció általában egy segélykiáltás, vagyis a játékfüggés (mint minden addikció) általában ott jelentkezik, ahol a gyermek valamilyen érzelmi szempontból elhagyatottnak érzi magát. A dialógusok hiánya például egy modern kori problémát, a családtagok közötti kommunikációs hiányra is utalhat, melynek legnagyobb elszenvedői a gyerekek, akik a nem kielégítő szülő-gyerek kapcsolat miatt sokkal több veszélynek vannak kitéve – a valóságban és a virtuális térben egyaránt.

Bár csak pillanatokra, de láthatjuk az elalvó édesanya mellett a kiüresedett borosüvegeket, és az is egyértelművé válik, hogy az apa nincs jelen az életükben. Utóbbi egyébként kicsit sztereotip, hiszen egy válás, vagy az egyik szülő hiánya nem feltétlenül vezet addikciókhoz, számos olyan házasság létezik, mely nincs jó hatással a gyerek mentális fejlődésére.

A film végét nem szpojlereznénk el, de annyit mondhatunk, hogy a felismerés még csak az első lépés a gyógyulás felé, és a szakértők szerint a többi, nem kémiai függőséghez hasonlóan, a játékfüggőségnél sem lehet teljes gyógyulásról beszélni. Az életforma változás természetesen óriási siker, ám a játékfüggőség hasonló abban is a többi addikcióhoz, hogy bármikor újra kialakulhat.