Ilyen lehet anorexiásnak lenni

Olvasási idő kb. 3 perc

Az egyik leggyakoribb és a legveszélyesebb népbetegségről, az anorexiáról fog szólni a Netflix új sorozata a To the Bone. Lily Collins alakítja Ellent, a fiatal lányt, aki egészen az életveszélyes állapotig éhezteti magát. Hogy megmentsék életét, egy bentlakásos intézménybe utalják, ahol orvosi segítséggel és különböző terápiás módszerekkel próbálnak meg segíteni az olyan betegeken, mint ő: akik még csontsoványan is kövérnek látják magukat.

A rehabilitációs otthon orvosa (Keanu Reeves) minden telhetőt megtesz, hogy motiválja a betegeit és megmutassa nekik, a kalóriaszámlálgatás és a konstans éhezésen kívül sokkal izgalmasabb és örömtelibb élmények is vannak az életben. 

A film azon túl, hogy egy nagyon is aktuális és komoly témát feszeget, az előzetes alapján nagyon úgy tűnik, hogy a fanyar humorban sem fog szűkölködni, és bár lesznek benne bőven drámai és intim jelenetek, nem egy minden ízében nyomasztó sorozatot fogunk kapunk július 24.-től. Hogy mennyire lesz hatásvadász, az majd a film bemutatása után fog kiderülni.

A pár perces trailer alapján az viszont kiderül, hogy a sorozat alkotói, nemcsak a beteg, hanem a család és a szűk környezet szemszögéből is láttatják, milyen az anorexiával, és egy anorexiással együtt élni. Képet kapunk majd arról, mit érezhet az anya, amikor azt látja, hogy a gyereke már csak árnyéka önmagának, de ennek ellenére továbbra is éhezteti magát, vagy a húg, aki úgy érzi, a betegség elvette tőle a nővérét, és reméljük majd azt is vázolják, milyen okok vezethetnek ahhoz, hogy valaki az anorexia spiráljába sodródjon.

A sorozat rendezője Martin Noxon, és a film főszereplője Lily Collins hasonló kérdésekre próbál meg választ adni, ráadásul pontosan tudják, mit kell mondani, hiszen mindketten érintettek a témában, korábban ők maguk is küzdöttek ezzel a betegséggel, így várhatóan hiteles képet fogunk kapni a betegség természetrajzáról, és arról, hogy miért is olyan nehéz kigyógyulni belőle. 

Mind a színésznő, mind a rendező számára nagy kihívás volt a forgatás, hiszen bár a téma boncolgatás segített a korábbi tapasztalatok feldolgozásában, benne volt a pakliban, hogy valamelyikük visszaesik az emlékek felidézése miatt. Utóbbi főleg Collinst veszélyeztette, hiszen a hiteles alakításért le kellett fogynia. Collins arról beszélt a Refinery29 -nek, hogy ettől maga is tartott, ezért egy táplálkozási szakember felügyelete alatt adta le a kilókat, ami állítása szerint nem volt kemény diéta, ugyanis az nem tett volna jót sem a testének, sem a mentális állapotának.

De nem csak az alkotóknak kellett elővigyázatosnak lenni a forgatás alatt, a sorozat nézése azoknak a nézőknek sem tesz feltétlenül jót, akik korábban maguk is anorexiával küzdöttek. A film témája és egyes jelenetei ugyanis az érintettekben előhívhatják azokat az élményeket, amikor még minden a kalóriaszámlálás körül forgott, és mint a volt szerfüggők esetében egy drogos film, sóvárgást idézhet náluk is elő, vagyis a film elrettentés helyett akár az ellenkező hatást is kiválthatja.  Az alkotóknak tehát fel van adva a lecke, hiszen egy olyan mentális betegség áll a sorozat középpontjában, amelynek rendkívül magas a halálozási rátája, és amely komoly fejtörést okoz az orvosok számára, így különösen fontos, hogy romantizálás nélkül, reálisan ábrázolják az anorexia természetét, és annak súlyos következményeit.

Az Entertainment Weekly egyik számában Noxon úgy fogalmazott, hogy a film elsődleges célja az érzékenyítés, hogy elfogadóbbá, megértőbbé váljunk a táplálkozási betegségekkel küzdőkkel szemben, és hogy megtanuljuk időben felismerni a tüneteket. Utóbbi valóban nagyon fontos, egyrészt mert az új felmérések szerint a betegség sokkal gyakoribb, mint eddig vélték, másrészt mivel ez egy lelki eredetű, komplex betegség, az idejében elkezdett kezelés életet menthet.

A filmet július 24-én mutatják be a Netflixen.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Farkas Lina Edina
Farkas Lina Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.