Húsvétkor szeretnél igazi kézműves sonkát enni? Olyan állatból, amit valaki tényleg szeretettel nevelt, és aztán a nagymamája receptje alapján készítette el belőle azt, ami végül az asztalodra kerül? Oké, a piacokon mindenki azt állítja a termékeiről, hogy így készülnek – aztán van, akinél ez csak részben igaz, másról meg egyenesen ordít, hogy kamu az egész. Fekete Zsóka, a multicégtől mangalicafarmra igazolt gazda esetében viszont nagyon is hihető. Főleg, ha meglátogatod Hajdúböszörmény és Görbeháza között, a disznótelepén.
Íróasztaltól a gumicsizmáig
Zsókával Budapesten, egy sajtótájékoztatón találkoztam először, és nagyon meglepett. Ott állt egy harmincegy éves, törékeny csaj gyönyörű sminkben és katicás blúzban, és a háromszázötven mangalicájáról mesélt. Nem szép dolgok a sztereotípiák, de attól még tagadhatatlanul velünk élnek. Mert hát írhatnám ugye, hogy látatlanban pont ilyennek képzeltem egy sertéstelep tulajdonosát mint a fenti jellemzés, csak nem lenne igaz. (Megjegyzem, második találkozásunkkor, a sertéstelepen is leginkább a gumicsizmája árulkodott arról, hogy mivel foglalkozik.)
"Angliában dolgoztam, aztán éltem a budapesti egyetemisták életét. A Corvinuson és a Testnevelési Főiskolán végeztem, élelmiszermérnök és élelmiszeripari szakfordító, és lovaskultúra szakoktató diplomát szereztem. Kihasználtam minden kínálkozó lehetőséget: Erasmus ösztöndíjjal Hollandiában és Dániában is tanultam " – meséli Zsóka a kezdetekről a szupercukin nyargalászó disznók karámjánál.
"2012 volt a nagy sorsfordító év: ekkor kezdtem egy brit italmulti budapesti irodájában dolgozni. És ugyanekkor lett kvázi véletlenül a szüleimnek egy csomó disznója Hajdúböszörményben, amivel valamit kezdeni kellett" – teszi hozzá. A családja ugyanis egy hatvanöt hektáros biozöldségtelepen gazdálkodik, Zsóka azért tanult élelmiszermérnökek, hogy az egyetem után a családi vállalkozásnak segíthessen. Az eredeti terv szerint tehát szó sem volt a mangalicákról – de legalábbis semmiképp nem olyan formában, ami végül megvalósult.
2012-ben döntöttek úgy, hogy azért, hogy a családi biogazdaság melléktermékei ne vesszenek kárba, uniós támogatással beszereznek húsz szőke mangalica kocát, és velük etetik fel a melléktermékeket, és azokat a zöldségeket, amiket nem adnak el. Na, és akkor itt jött a képbe a véletlen: "a kocák fele vemhesen került hozzánk, így rövid úton húsz helyett több mint ötven mangalicáról kellett gondoskodunk. Mostanra pedig a számuk eléri a háromszázötvenet. Az állattartás műfaja egyébként nem volt teljesen idegen a családunktól, a nagyszüleim még foglalkoztak ilyesmivel, így azért nem zöldfülűen vágtunk bele a mangalicaprojektbe. De a legtöbb dolgot így is nekünk kellett megtapasztalni az évek során" – meséli, miközben büszkén mutatja sztárkocáit, amik több díjat is bezsebeltek már.
Zsókának tehát döntenie kellett: marad Budapesten a multinál, ahol ugyan kicsit egysíkú volt az irodai munka, de kényelmes és kiszámítható. Vagy önálló vállalkozásba kezd, gumicsizmára cseréli a kiskosztümöt, és végre állatokkal foglalkozik, ahogyan gyerekkora óta vágyott rá. "Fél évig ingáztam Budapest és Hajdúböszörmény között, végül visszaköltöztem vidékre, és minden időmet a disznóknak – és ezzel a saját vállalkozásomnak – szenteltem. Kemény időszak volt, eleinte egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy jó döntést hoztam. De egy évvel később már úgy láttam, nem is alakulhattak volna jobban a dolgok. Több sikeres uniós pályázat segítségével végül kiépült az önálló vállalkozásom" – mondja.
És csak jöttek a sikerek
Egyre népszerűbbek lettek a termékei – eleinte szalonnát és kolbászt csinált, ma már jóval több dolgot, a teljes termékskálát itt tudod megnézni –, ma már külföldi felvásárlói is vannak, a legtöbb terméket Németországba adja el. A kezdetektől jár konferenciákra, fesztiválokra, itt sorban kapja az elismeréseket, az első termékdíját 2013-ban nyerte el. "Április második felében Madridba készülök, a 2017-es Salón de Gourmets csúcsgasztronómiai szakkiállításon termékeimmel én képviselem Magyarországot" – újságolja.
Miért olyan nagy szám a mangalica?
Sokszáz évvel ezelőtti, törvényileg védett magyar fajta. Sötét, már-már vadhúsra emlékeztető színe van. A hús zsírral márványozottan átszőtt, nagyon omlós. Ha egyszer kóstolsz igazi, jó mangalicát, érezni fogod a különbséget. "Vannak olyan sertésfeldolgozók, akik mangalicaként árulják azt, ami nagyon nem az. Aki egyszer csalódik, és drágábban megveszi a középszerű terméket, nem valószínű, hogy később újra próbálkozna valódi igazán minőségi mangalica termék vásárlásával" – mondja Zsóka.
A sikerért keményen megdolgozik: "minden napom hajnali ötkor indul, viszem az állatokat a vágóhídra, de a feldolgozást már én végzem: a nagymama klasszikus hajdúsági receptje alapján fűszerezek, kolbászt töltök" – sorolja. Egyébként a feldolgozóüzemet is megnéztük, ez Hajdúböszörményben a családi parasztháznál működik. És bár megvannak azok a profi eszközeik, amik egy nagy üzemben kellenek, az egész nagyon családias. Az udvaron állandó disznóölés hangulat uralkodik, a nagy kamra felől csodás füstölt hús illat terjeng.
De hetente több alkalommal a piacra is Zsóka jár árulni. "Míg a vidéki piacokon senkit nem lep meg, hogy a saját termékeimet kínálom, Budapesten általában egyszerű eladónak vagy reklámarcnak néznek. Megdöbbennek az emberek, amikor kiderül, hogy távolról sem csak azért van a nevem a címkén, mert velem könnyebb eladni a termékeket" – meséli. És ha az eddig felsorolt feladatok még nem lennének elegendők: Zsóka a helyi állatorvostól eltanult minden disznókkal kapcsolatos feladatot: így például ő oltja őket.
"Este tíz-tizenegy körül esem ágyba, és másnap hajnalban minden kezdődik elölről. Hobbira, párkapcsolatra, vagy bármire, ami a mangalicáktól független, nem igazán van időm" – de ezt sem keserűen meséli, csak egyszerű tényként. A sok munka, alázat és kitartás mellé nyilván kell ehhez az egészhez egy csomó pénz is. "Nem titok, hogy támogat a családom, a bővítéseket, korszerűsítéseket pedig igyekszem uniós pályázatokból fedezni" – mondja. A családi munkamegosztás szerint egyébként Zsóka anyja a pályázatíró, apja a takarmányozásért felel, Zsóka pedig a feldolgozásért, értékesítésért és marketingért. Rajtuk kívül két alkalmazott dolgozik a telepen a disznókkal, szóval tényleg nagyon kézműves és családi az egész.
Itt juthatsz hozzá
Zsóka termékeit már a letisztult logójáról is könnyű felismerni: vidéken kap is érte rendesen: "miért ilyen egyszerű, hol vannak a nemzeti színek róla?" – kérdezik tőle rendszeresen. De a tapasztalatok szerint a nagyvárosokban, Budapesten és külföldön ez jön be.
A fentiek fényében már meg sem mered kérdezni a termékek árát, mert ha valami ennyire kézműves és dizájnos, az csak drága lehet, ugye? Tény, hogy nem fogod ugyanannyiért megkapni a biotakarmányon élő mangalica disznó húsát, mint a nagyipari termelésből származót. Nagyjából a nagyipari hústermékek árának duplája, de Zsóka háromszor annyi ideig neveli őket, és garantálja, hogy amit a pénzedért cserébe kapsz, az tutira finom, egészséges, és szeretettel készült.
Zsóka a környéken például Debrecenben árul rendszeresen, de kéthetente, pénteken és szombaton Budapesten, a Lehel piac termelői udvarában is találkozhatsz vele. Legközelebb április 7-8-án lesz kint. Ha szeretnétek sonkát venni tőle, érdemes előre jelezni neki mit szeretnél (elérhetőséget a honlapján találtok), mert így húsvét előtt nagy lesz az érdeklődés a termékei iránt.
