Tavasszal ne a paradicsomot edd!

Olvasási idő kb. 1 perc

Ha még tudod mi az a szezonális alapanyag, kora tavasszal ezek azok, és így kell őket jól elkészíteni.

Egész télen annyira vártam, hogy ehessek végre igazán jó paradicsomot. A téliekből ugyanis - szinte mindegy, melyik fajtát vettem - egyik sem volt igazán finom. A paradicsoméhség kielégülésének ideje azonban még nem jött el, szerencsére van azonban egy csomó klassz alapanyag, aminek tényleg most van a szezonja. Ott van például a retek, a spenót, a saláta és a kucsmagomba. 

Meg persze ott van az egyik nagy kedvencem: a medvehagyma is. A medvehagymával éppen tele vannak az erdők, így ahelyett, hogy több száz forintért vennénk a piacon, simán be lehet gyűjteni egy vacsorányi adagot kirándulás közben. Persze vigyázni nem árt, a medvehagyma igencsak hasonlít az amúgy mérgező gyöngyvirág levelére. Ha biztosra akarsz menni azzal, és elkerülnéd az ügyeletet, medvehagyma szüret előtt érdemes tesztelni, felismered-e a fokhagyma ízű zöld leveleket. Van is hozzá egy remek kvízünk. 

Ha pedig megvannak az alapanyagok, neki lehet állni a főzésnek. A videóban összeszedtünk néhány tippet. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.