Kisajátítaná a dizájncetlit a Coach

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha pert nyernek, nem lehet más táskára divatos figyegőt rakni.

Míg Selena Gomez a neve levédetésén fáradozik, addig a komoly átalakuláson átment Coach az általa divatba hozott hangtaget, azaz a luxustáska kiegészítőjévé avanzsált bőrből készült cédulát szeretné kizárólag a magáénak tudni, ezért a manhattani szövetségi bíróságokon a közelmúltban védjegybitorlás miatt beperelt egy sor Los Angeles-i hamisítót, köztük például a La Vanit és a Weihong Cuit, mivel a New York-i luxusmárka szerint azok sértik a Coach szellemi tulajdonát.

Tehát röviden a Stuart Vevers kreatívigazgatósága alá tartozó márka nagyon nem szeretné, ha más márkák is a beépítenék kollekcióikba a bőrből vagy lakkbőrből készült kiegészítőt, mivel azt állítja, hogy az árcédulára emlékeztető darab az amerikai jogban ismert “trade dress” oltalom alá tartozik. Hogy mit jelent ez pontosan? A dizájn külső megjelenésének és formájának védelmét teszi lehetővé és eredetileg a vásárlók megtévesztése ellen dolgozták ki.

így néz ki a Coach féle luxustáska.
Fotó: Facebook.com / Coach

A Wikipedia.org szerint ez az oltalom nem az egész termékre, hanem inkább annak anyagára, színére vagy formájára alkalmazható. Azaz annak tárgya, mint ahogy a Louboutin féle piros cipőtalp esetében, el kell hogy váljon a terméktől és megkülönböztető kvalitással kell rendelkezzen. Ez abban az esetben fordul elő, ha a vásárlók egy bizonyos márkához kötik az adott formát vagy színt. Ezt az oltalmat szeretné a luxusmárka kiterjeszteni többek között a kézitáskáira, pénztárcáira, bőröndjeire és hátizsákjaira – írja a Thefashionlaw.com.

Ez a La Vani féle koppintás.
Fotó: lavani.com

Az 1941-ben alapított márka 1973 óta használja a cédula dizájnt és azt állítja, hogy jelentős mennyiségű időt, pénzt és energiát fektetett abba, hogy az Egyesült Államokban és a világszerte azonnal beazonosítható legyen, hogy az árcédulás dizájn az ő termékük. A Nordstrom.com webáruházában például átlagosan 200 ezer forintot kérnek egy ilyen táskáért, míg például egy La Vani féle változatért csak 99 dollárt, kb. 28.300 forintot kell fizetni. A Coach egyébként 2007-ben már nyert pert a La Vani ellen, akkor sikerült bebizonyítaniuk a bíróságon, hogy a márka megsértette a szellemi tulajdonukat, amikor kis színeltéréssel, de piacra dobta a divatház “Swagger” néven futó táskájának szinte a pontos mását.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.