Protézis és az életigenlés inspirálta a Delacier új kollekcióját

Érdekes, hogyan tud találkozni a divat világa az egyéni sorsokkal, történetekkel, ezzel is valami plusz töltetet adva az alkotásnak és magának az alkotónak. Ezt bizonyítja a fiatal tervező, Domokos Dóra, a Delacier alapítójának új kollekciója, a Bionic, melynek ihletforrása egy fiatal lány, aki egy súlyos autóbalesetben elvesztette bal lábát.

"Azért fogott meg Réka története, mert iszonyatosan motiváló, és tervezőként fontosnak tartom, hogy értéket képviseljek és közvetítsek. Ha már csak elgondolkodnak erről a témáról az emberek, vagy valamicskét hozzáad az életükhöz, akkor már boldog vagyok" – kezdi Domokos Dóra, aki acél és cérna párosításával készíti egyedi táskáit, ékszereit és kiegészítőit. A fiatal tervezővel beszélgettünk.

Hogyan hozott össze a sors titeket Rékával, hol találkoztál vele?

Rékával a kapcsolatunk elég régre nyúlik vissza, hiszen ugyanarról a településről származunk. Ráadásul még óvódás társak is voltunk, úgyhogy több párhuzam is van a kapcsolatunkban, de az azóta eltelt idő alatt nem tartottuk a kapcsolatot. Viszont múlt nyáron olvastam azt az interjút, amit vele készítettetek, és az az interjú nagyon elgondolkodtatott, és elindította a fantáziám az új kollekcióval kapcsolatban. Réka életigenlése és gondolkodásmódja volt nagyon motiváló számomra. Ahelyett, hogy magába roskadt volna, minden energiáját a rehabilitációra fordította, és hamarosan újra két lábra állt. Ma már egy protézis segítségével jár, sportol és aktívabban éli az életét, mint valaha.

Lukoviczki Réka története

A 22 éves Réka 2014 nyarán szenvedett autóbalesetet, amelyben elveszítette bal lábát. A kezdeti depresszió után úgy döntött, az élet fél lábbal is élet, és így sem kell lemondani semmiről, csupán reális célokat kell belőni. Interjúnkat itt olvashatja vele!

A Bionic kollekciódnak vezető kelléke és motívuma a protézis. Hogyan építetted bele?

Ahogyan egy protézis viselése során a test és az „idegen” anyag kiegészítve, egymást erősítve létezik, így ebben a kollekcióban a festett és a szálcsiszolt acél a metálszínű bőrökkel társítva nemcsak esztétikai, de funkcionális egységet is alkot. A kollekcióban megjelenő matt árnyalatokat a high-tech hatású bőrök teszik igazán különlegessé, dinamikus kontrasztot képezve az egyes darabokon. A márka védjegye, a cérnakép technika is megjelenik az ékszereken és kiegészítőkön, lágyítva a futurista hangulatvilágot. A kollekcióban a különféle ékszertípusok mellett megjelennek táskák, övek és természetesen a márka védjegyévé vált látványdarabok is.

Mi volt ezzel a kollekcióval a célod, és lehetséges-e, hogy tervezel még hasonló személyes történet ihlette kollekciókat?

Tervezőként az időtlen értékteremtést tartom az elsődleges célomnak, így a márka is ezt képviseli. Fontos számomra, hogy olyan emberekkel dolgozzak együtt, akikkel azonos értékrendet képviselünk. Éppen ezért fontosnak véltem, hogy megszülessen ez a kollekció, aminek arca Réka lett. Későbbiekben ilyen ihletésű kollekciókat tervezzek? Természetesen megeshet!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek