A ThisIsColossal oldalán futottunk bele egy videóba, amin egy viktoriánius kori (1871-es) cukorkakészítő látható. Önmagában ennek hírértéke nem nagyon lenne, viszont a szerkezet gondos restaurálás után még most, 150 évvel később is működik, és ugyanúgy elkészíthetőek vele az édességek, mint anno. Ezt a fajta cukorkát angolul drop candynek, vagyis nagyjábóli fordításban potyogós cukorkának hívják, és a videóból az is kiderül, miért.
És ha már cukorkák, a második videóban azt is megnézheti, hogyan rajzolnak pandaarcot egy gumicukor-nasiba. Gyurmázás, mesterfokon.
A Lofty Pursuits videóján is látható cukorkának 75 grammja most 5 dollárba, azaz nagyjából 1400 forintba kerül. A narrátor szerint a gépet az 1900-as évek közepe óta nem használták. A cég viszont annyira belejött az értékmegőrzésbe, hogy bárkinek megmentik az otthon talált régi készülékét.
A John Mullean nevével fémjelzett darabhoz egy katalógus is tartozik, amiben látható, hogy több száz öntőhenger volt rendelhető a masinához. Ezek páronként csaknem 5 kilogrammot nyomtak, egyedileg és kézzel készítették őket sárgarézből. A fogaskerekeken 1-1 V betű jelzi, hogy hol kell összeilleszteni a pár két tagját.
A cukorka receptje sokáig titkos volt, de amikor a Mullean-család a cégre hagyta az eszközt, azt is elárulta, hogyan készítik az édességet. Az íze körülírhatatlan, Nektárnak nevezik, és szopogatás közben folyamatosan változik.
A cukormassza hőmérséklete a fémkeretek között a szélein lehűl, középen azonban továbbra is igen forró, nagyjából 160 C°-os. Ezt a félig megdermedt anyagot utána összehajtogatják, hogy az egész hőmérséklete egyenletes legyen, majd egy olyan melegített felületre helyezik, ahol lassabba hűl ki.
Ezután – mint egy tésztát – meggyúrják, kezelhető méretű darabokra vágják, azokat pedig a szerkezet két mintázott hengere között áttekerik. A fémforma gyorsan lehűti a masszát, a kijövő megnyomott cukorkalapokat pedig hűtött asztalrészre teszik, hogy még azelőtt megdermedjenek, hogy elvesztenék a formájukat.
Bár mind a 6 és fél perc izgalmas, a varázslat 4 percnél kezdődik:
És miért potyogós cukorka? A videó végén ezt is megmutatják. A már hideg lapokba préselt cukorkát kézzel összemorzsolva kipotyognak a megformázott keménycukrok. Ezeket aztán egy fém szitába teszik, így kihullik a morzsalék, és csak az egész cukrok kerülnek a csomagokba.
Jó, de hogy születnek a pandaarcok?
Nem álltunk meg ennyinél és kíváncsiságból megnéztük, milyen trükkök vannak még, amikről nem is tudtunk. Cukorkészítésnél maradva szintén érdekes a pandafejes édesség elkészítése: az előzőhöz hasonlóan a massza gyúrásával kezdődik, ugyanakkor levegőt is kevernek az anyagba, hogy könnyebb legyen (ez nagyjából az ötödik perctől kezdődik). Azt tudtuk, hogy ezek a cukrok nem a természetesség mintaképei, viszont a polfioamra hajazó állag eléggé ipari hangulatot sugároz.
Viszont a készítés a precíz gyurmázás csodálatos példája. Újabb és újabb rétegeket dolgoznak pontos koreográfia alapján a tömbbe, hogy végül kialakuljon a panda arca. Igen ám, csak az alapból 1-2 centis cukorhengerek a valóságban jóval nagyobb méretben készülnek el: úgy azért sokkal könnyebb a fekete és a fehér anyagokból megformázni a pandák arcát.
Ha ezzel elkészültek, egyszerűen elkezdik egyszerre gyúrni és húzni a hengert, ami így elvékonyodik és kinyúlik, a benne lévő arc viszont változatlan marad. Végezetül rudakra, majd hármasával apró darabokra vágják őket.
