Egyszerű luxus: kókuszbundás garnéla

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A garnélát kókuszreszelékkel tuningolt bundában rántottuk ki pillanatok alatt. Rákot fagyasztva bármelyik hiperszuperben vehetünk már.

A garnéla kitűnő kiegészítője a kókusz. Ezúttal kókuszreszelékkel tuningolt bundában rántottuk ki a kis rákokat pillanatok alatt. A rákot nem nehéz beszerezni, a hiperek és a német szuperek is árulnak fagyasztott garnélát, az ára nem vetekszik az olcsó parizerével, de nem is eszelős. Természetesen friss garnélával is remek, de azzal vigyázzanak, vásárlás után hamar készítsék el, és a hűtőben is tartsák jégágyon, mert nagyon gyorsan romlik!

Fotó: Katuci

Mellé tálalhatunk rizst vagy salátát, esetleg friss gyümölcsöket. Mártogatni pedig jó lesz egy kis curry vagy chiliszósz. 

Hozzávalók:

25 dkg fagyasztott garnéla
6 evőkanál finom zsemlemorzsa
6 evőkanál kókuszreszelék
2 evőkanál liszt
1-2 tojás
2 dl kókusz- vagy napraforgóolaj
1 citrom a tálaláshoz

  1. A garnélákat hagyjuk felengedni, leöblítjük, és papírtörlővel megszárítjuk.
  2. A szokásos módon lisztbe, sózott és elhabart tojásba és a kókusszal elkevert morzsába panírozzuk a rákokat. (Ha csak olyan garnélát kapunk, aminek az utolsó páncélszelvénye még a végén van, akkor az lógjon ki a bundából.)
  3. Olajat melegítünk egy edényben (a kókuszolaj 200 fokig nem ég meg, érdemes azt használni), ha forró a zsiradék, oldalanként 2-3 perc alatt készre sütjük.
  4. Papírtörlőre szedjük, citromlével megöntözve tálaljuk. 
Fotó: Katuci
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Barta Katalin
Barta Katalin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?