Már négyezezért lehet táskája magyar tervezőtől

Nemrég egy körkép keretében megmutattuk önöknek, hogy milyen táskákat kapni az üzletekben. Most arra gondoltunk, körbenézünk a magyar tervezőknél, hogy vajon ők mit kínálnak a melegebb hónapokra. Mindegy, hogy a vászonból készültekre vagy a bőrre bukik és az is, hogy a válltáskát vagy a hátizsákot szereti jobban, biztos talál magának új kedvencet. Judit Takács, KlassDesign, Ju Ninelle, Gabo Szerencses, KOMOD , USE Bag, Dorka Petrity, Daige, ENIHORN és Zoe Phobic a hajtás után!

Judit Takács

Nemrég mutatta be Luminescent névre hallgató 2015-ös tavaszi-nyári kollekcióját Takács Judit. Ennek koncepcióját a medúzák, gombák, algák és ízeltlábúak fényjátéka és azok mintázata adta – éppen ezért talán nem annyira meglepő, hogy a névtáblák, cipzárak és a szitázott nyomatok világítanak a sötétben. A darabok egyébként natúr árnyalatokat kaptak, ezeket egészítik ki az élénk és intenzív színek (például narancs vagy vízkék).

A táskák egyébként jellemzően 30 ezer forinttól indulnak, de láttunk olyat, ami közel százezer forintba kerül – a galériánkban azt is megnézheti. Nekünk egyébként talán az tetszik legjobban a kínálatból.

Hol kaphatóak? Az Open Showroomban, illetve Takács Judit webshopjában.

KlassDesign

„Olvass, beszélgess, tanulj vagy csak hagyd, hogy a képzeleted ragadjon ki a monoton körfogásból. Teremts olyan környezetet magad köré, aminek a része vagy és alkoss magadról pozitív képet" – ezt kívánja üzenni a vászonból, farmerből és bőrből készült tavaszi-nyári kollekciójával a KlassDesign. Takács Judithoz hasonlóan Tóth Katalin és Schmél Nóra is több fazonnal készült a következő hónapokra: találhatunk náluk tote bageket, övtáskát és a nagy kedvenceinket, hátizsákokat is.

Az egyszerű vászontáskákat már 4 ezer forintért megveheti magának; a hátizsákért 9, a bőrből készült darabokért pedig 40 ezer forintot kérnek.

Hol kaphatóak? A KlassDesign webshopjában.

Ju Ninelle

A Ju Ninelle márkáról még az Emmaroz szalon kapcsán megírtuk, hogy a vidéki divatrajongók számára is van remény. Új, VIKA névre hallgató kollekciójuk fő inspirációjául a szabadság-, illetve a kalandvágy szolgáltak, és felfedezhetőek benne a természet motíviumai – például a pillangó, amely a "mindenhez passzoló" táskájukon kapott helyet. A kiegészítő első látásra hátizsáknak tűnik (egyébként úgy is lehet használni), de mivel a pántok lecsatolhatóak és helyette felcsatolható egy lánc, így hordható vállon átvetve vagy csak simán lógatva is – sőt, akár nesszeszerként is funkcionál.

A VIKA táskát 253 euróért (75 ezer forintért) veheti meg, míg a LEAF I és II fantázianévre hallgató darabokért 276 eurót (83 ezer) forintot kérnek. Ha kedveli a rojtokat, akkor a BOHEMIAN-ra is lecsaphat – 285 eurót (86 ezer forintot) kell otthagynia érte.

Hol kaphatóak? Az Open Showroomban és a márka honlapján.

Gabo Szerencses

Szerencsés Gabo április végén mutatta be legfrissebb nyári kollekcióját, s immár elérhető a vadonatúj ruhákhoz tervezett bőrtáska széria is. A tervező kizárólag minőségi bőrrel dolgozik, emiatt a darabok hosszú élettartamúak lesznek, a formájuk pedig letisztult és stílusos – a táskák mellett kaphatóak nála pénztárcák is. A nyári kollekcióban többféle méretű modell szerepel, amelyek mindegyikét markáns formaalakítás és izgalmas anyagkombináció jellemzi.

„A márka tavaszi nyári kollekcióját a 20. század egyik legnagyobb építésze, Ludwig Mies van der Rohe munkássága ihlette. A harmincas évektől kezdődően alkalmazott építészeti eszköztára a vas, a beton és az üveg használata, az épület szerkezeti egyszerűsége, harmonikus arányai mind-mind inspirációs forrásként szolgáltak az egyes darabok megtervezésénél" – olvasható a sajtóközleményben.

Hol kaphatóak? A Lucky Shepherd Showroomban és a wonderLAB-ben.

KOMOD

KOMOD is egyike volt annak a tíz tervezőnek, akiket a Nawen projekt keretében felkértek, hogy tervezzenek egy olyan táskát, amelyet a vakság és a Braille-írás inspirált (a végeredményt ide kattintva nézheti meg). 2015-ös tavaszi-nyári kollekciójuk a FlashHERO nevet kapta – valószínűleg a metálosan csillogó anyaghasználat miatt. A tervezőcsapat 2011 óta dolgozik együtt, idén nyárra pedig váll- és övtáskát, illetve hátizsákot is terveztek.

Hol kaphatóak? A WonderLAB-ben, illetve a Váci utca 16-os szám alatt.

USE Bag

Bár elcsépelt jelző, de a USE Bag valóban városi táska. A tervezők kerékpározás iránti szeretete miatt például a hátizsákok egyrészt uniszexek, másfelelől praktikusak – egyébként bőrből és vízálló vászonból készülnek, így tartósak is. A kollekció részei még a clutchok, a tote bagek és a halásztáskák is.

Előbbiek már tizenezer forinttól kaphatóak, utóbbiakért (és a már említett hátitáskáért) 25-35 ezer forintot kérnek. Ennél egy fokkal többe kerülnek a képregénymintákkal ellátott darabok – legyen szó Batmanről vagy mondjuk Jokerről.

Hol kaphatóak? A márka honlapján.

Dorka Petrity

A karrierjét egy rossz varrógépnek köszönhető Petrity Dorka webshopja csak úgy hemzseg a tavaszi-nyári daraboktól. A megszokott kézitáskák mellett ismét helyett kaptak válltáskák és clutchok is, ráadásul az is örülhet, aki egy szép hátizsákot szeretne: a Camila névre hallgató fazon többféle színnel és mintával is kapható.

A kisebb táskák 20-25 ezer forintért kaphatóak, a hátizsákokért 40 ezret kell otthagyni, egy nagyobb kézitáska pedig közel 60 ezerért lehet ez öné.

Fontos infó: a nyáron megrendelt darabokat személyesen átvenni nem lehet, a webshop csak kiszállítással működik (igaz, ez június 15-ig ingyenes).

Hol kapható? A márka webshopjában.

Daige

A Daige mögött egy duó áll(t), név szerint Tóth Melinda és Dudás Ildikó. A márkát 2012-ben alapították, 2 évvel (és 4 kollekcióval) később Dudás külföldre ment, hogy folytassa tanulmányait, így Tóth lett a márka tulajdonosa és vezetőtervezője. Általában kisebb kollekciókat terveznek, az inspirációt pedig a sportokból,a természetből és a kortárs művészetekből merítik. Ha tőlük venne táskát, fel kell készülnie, hogy nem minimalista darabokról van szó (leszámítva mondjuk a Multibaget): a termékeket feltűnő minták díszítik.

Az árak 71 és 85 dollár (19 és 23 ezer forint) között mozognak, március végén pedig Boggie-t is ők öltöztették.

Hol kapható? A márka honlapján.

ENIHORN

Horn Enikő főleg a rohangálós hétköznapokra tervezi a darabjait, így azok különleges formákat és univerzális kialakítást kapnak. A lenti képen látható, JULIA névre keresztelt darab például kétféleképpen is variálható: nappal egy pakolós shopper (amibe belefér egy 13 colos laptop is), estére pedig az első zsebe kis táskáva alakítható.

Az ENIHORN 2015-ös tavaszi-nyári kollekciójában egyébként két különböző, de mégis harmóniában lévő világ fonódik össze: az egyiket Monet Giverny-kertjei inspirálták, a másikat pedig a felhőkarcolók és a modern, városi dzsungel ihlette. A webshopban jelenleg kapható táskák ára 100 eurótól (30 ezer forint) indul és 185-nél (55 ezer forint) áll meg.

Hol kapható? A márka webshopjában.

ZOE PHOBIC

Zoe Phobic műbőr táskáit már párezer forintért a magáénak tudhatja, de ha inkább a farmert kedveli, akkor sem kell nagyon kétségbe esnie. Az idei rojtláz Szimon Ágnes Nórát is elkapta – ha esetleg önt is, akkor van egy jó hírünk: a tervező június 11-én táskavásárt tart.

Hol kapható? A márka webshopjában, illetve az Open Showroomban.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek