Teszt: a legjobb félzsíros túró nyomában

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kilenc túrót kóstoltunk, és nem gondoltuk volna, hogy óriási a különbség közöttük. De csak két jót találtunk, a többi főleg ízetlen gumi.

Ismeri az érzést amikor megveszi a túrót a boltban, hogy majd milyen finom túróstésztát fog belőle gyártani és amikor kicsomagolja, az egésztől elmegy a kedve, mert a., nem elég zsíros, b., nem elég darabos, c., mindkettő?! Ráadásul olyan nagy eltérések vannak a túrók árai között, hogy emiatt sem mindegy melyiket veszi meg.

Ezen a kóstolón próbáltuk a lehető legtöbb félzsíros túrót beszerezni, és megtalálni közülük azokat, amelyek megfelelnek az elvárásainknak. Szerintünk a jó túró: savanykás, krémes, de közben darabos is, nem kesernyés, nincsen sajtíze, nem száraz, nem gumis, és leginkább illatmentes. Nos, nem gondolnánk, hogy ezek erős kritériumok, mégis elég sok túró elbukott a kitételek szempontjából.

Rögös állományú étkezési tehéntúró

A Rögös állományú tehéntúró tehéntejből tejsavbaktérium-színtenyészet, esetleg alvasztó enzim hozzáadásával készített savas vagy vegyes alvasztású, rögös állományú, kelvirágszerű friss sajt, amelyben a savófehérje-kazein arány nem haladja meg a tehéntejben lévőt.

Külső: Egyenletesen csontfehér színű. Állomány: Laza rögökbe összeálló, kelvirágra emlékeztető, morzsálódó halmazok, enyhe savóeresztés megengedett. Gépi úton csomagolt termékek (pl.: tégelyes) esetén egynemű tömb, amely laza rögökből álló halmazokra törhető. Szájban jól érzékelhetően rögös, nyeléskor nem fojtós. Szag: Kellemesen savanykás, jellegzetesen aromás, idegen szagtól mentes. Íz: Kellemesen savanykás, jellegzetesen zamatos, idegen íztől mentes. Forrás: Magyar Élelmiszerkönyv

Előzetesen nem gondoltuk volna, hogy van óriási különbség túró és túró között, de aztán akadt pár termék, amelyik rácáfolt a várakozásainkra. Összesen kilencféle túrót kóstoltunk, kizárólag állag és íz alapján pontoztuk őket, semmilyen tudományos alapon nem vizsgáltuk a termékeket.

A megszerezhető maximális pontszám a 30 volt, ez egy terméknek sem jött össze, igazán jó kettő volt, ezek átlépték a 20-as ponthatárt. 

Mindegyik túrót azonos időben vásároltuk, hűtőben tartottuk, és hűtőtáskában juttattuk el a szerkesztőségig, hogy még véletlenül se romolhassanak meg. A túrókat hidegen kóstoltunk és, hogy különbséget tudjunk tenni az ízük között, a kóstolás alatt kenyeret ettünk, na, nem a túróval, csak ízelválasztóként.

Utolsó helyezett: Pilos tehéntúró, szomorú 7 pont

Erre aztán egyáltalán nem számítottunk, hogy a lidlös túró ennyire alul marad, hiszen leginkább kedvelni szoktuk saját márkás termékeiket. A túrójukkal viszont most csúnyán elbuktak, fölényesen „nyerték” az utolsó helyet. 
„Hűűű, ez de rossz, ez tuti valami csomagolási hulladékból van. Műanyag, gumis, ízetlen.” „Beazonosíthatatlan fura mellékíze van, sőt, kesernyés, ez is száraz.” „Te jó ég, ennek még a szaga is fura. Blöh.” „Nagyon jó száraz, viszont sajtíze van, kesernyés és rögös. A sajton kívül más íze nincs. Ez baj. Kizárólag az állaga miatt adok neki több pontot.

Nyolcadik hely: Dráva Tej tehéntúró, 13 pont

Nem aratott nagy sikert a Dráva Tej túrója sem, többen is gumisnak és savanyúnak érezték. 

„Kicsit gumis, kicsit ízetlen, nem egy élmény, de a mezőnyben sok rosszabb is volt.” „Határozottan savanyú és igen száraz.” „Ez is vízízű, olyan, mint a hármas (S-budget tehéntúró - a szerk.).” „Nagyon jó darabos, viszont itt el is akad a jó dolgok folyama, mert elképesztően gumis az állaga, az íze meg savanykás. Nekem ez egy teljesen semmilyen cucc.”

Hetedik hely: S-budget tehéntúró, 13,5 pont

Szerettük volna betenni a tesztbe a SPAR nem büdzsés változatát, de sajnos sem az óbudai Stop Shopban, sem pedig az Eurocenterben lévő üzletükben nem lehetett kapni hétfő reggel. Állítólag szombat reggelre fogyott el az összes belőle. Így végül csak a budget maradt nekünk, viszont ezt szívesen vissza is adnánk ha nem baj...

„Íze nulla, olyan, mint valami túróállagúra puffasztott polisztirol.” „Az íze elég semleges, enyhén savanykás, kicsit gumis.” „Ez nagyon vízízű. Ezek biztos túrók?!” „OMG!!!! Ez borzasztó, az állaga olyan, mintha napokig vízben állt volna és emiatt szétmállott. Undorító, de tényleg. Az íze nem annyira rossz, de ez nem segít azon, hogy szörnyű az állaga.”

Hatodik hely: magyar tehéntúró (dobozos), 15 pont

A középmezőny alján húzza meg magát a magyar tehéntúró, és az aldison kívül ez volt a másik olyan termék, amelyik nem nejlonzacskóban, hanem műanyag dobozban volt. De ez nem kellene, hogy hátrány legyen, nézze csak meg az aldist!

„Erősen savanyú, az állaga picit szemcsés, "homokos", viszont legalább nem puffasztott és gumis.” „Pfúj már, ez erjedt?” „Nagyon savanyú, de íze, az nem sok van. Sőt, nincs. Kicsivel krémesebb, mint a többi, de közben rágósan darabos, mint a Túró Rudi túrója. (Azt mondjuk tökre szeretem.)”

Negyedik helyezett: Sissy tehéntúró, 16 pont

Megosztott helyezésben lett negyedik a pennys és az auchanos tehéntúró, egyik sem nagy élmény.

„Kicsit savanyú, alig-íz, enyhén gumis állag.” „Semmi íze nincs, kicsit savas.” „Ez nem krémes, viszont darabos íze nem sok van, de az sem jó.” „Gyerekkoromban egyáltalán nem ilyen túrók voltak. Ha akkor tettek volna ilyet elém a szüleim, kérdő tekintettel csodálkoztam volna rájuk, hogy ezt próbálják megetetni velem, mint túró!!??!”

Negyedik helyezett: Auchan tehéntúró, 16 pont

Valamivel jobb szöveges értékeléseket kapott, mint a pennys, de a jótól azért még így is messze van, viszont az auchanos volt a legolcsóbb a kóstolón. Legalább ennyi.

„Íze nincs, az állaga túró, legalább nem bántó.” „Na, ennek még annyi íze sincs, mint a többinek.” „Az íze emlékeztet a tejére (nekem ez pozitívum), kellemes, bársonyos.” „Elég mű, gumis, és íze sem sok van.”

Bronzérmes: Tesco value tehéntúró, 17 pont

Harmadik lett ezúttal a tescós túró, de épphogy csak felküzdötte magát ezzel a 17 ponttal a dobogóra. Előnye: ennek már van egy enyhe túrós utóíze.

„Nagyon enyhe túróíz, az állag okés.” „Kellemetlen "állott" mellékíze van, igen száraz.” „EZ ÁTVERÉS?” „Nagyon darabos, de az íze nem rossz, viszont hiányzik nekem a krémesség. Ha ez utóbbi meglenne, még jó is lehetne.”

Ezüstérmes: Oké! tehéntúró, 23 pont

Finom, savanykás, krémes és rögös is. Ezt már eléggé szerették a kollegák, ami látszik is a pontszámból, 23 pontja határozott ugrás a bronzérmeshez képest.

„Jó savanykás túróíze van, az állaga krémes, amit én kifejezetten szeretek, ez teljesen jó, nálam holtversenyben nyerő.” „De jó, krémes, nagyon finom.” „Savanykás, krémes és kicsit rögös, de nem vészesen. Én jobban kedvelem ha szárazabb, de ettől még ez nagyon finom.” „Klassz, hogy zsíros és darabos egyszerre. Jó az íze is.”

Aranyérmes: milfina tehéntúró (dobozos), 24 pont

Ha az összes mainstream, sajátmárkás túró ilyen lenne, csodálatos hely lenne ez az ország.

„Na végre, az első rendes túró a mezőnyben, van íze, nem gumis, hurrá!” „Na, ez már azért hasonlít a túróra.” „Nagyon krémes, de közben nagyon darabos is. Ezt hogy csinálják??!!!" „Végre, egy olyan túró, amiért mindig is rajongtam! Enyhén savanykás, de csak éppen annyira, amennyire egy túrónak kell. Jaj, mi ez? Ezt akarom!” „Nos, ez hasonlít leginkább a gyerekkori túróhoz amit anyám a piacon szerzett be. Kenyérrel ettük. De jó volt.”
 
 

Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg) Pont (max. 30) Itt vettük
milfina tehéntúró (dobozos)  249 996 24 Aldi
Oké! tehéntúró  319 1276 23 SPAR
Tesco value tehéntúró  419 931 17 Tesco
Auchan tehéntúró    359 797 16 Auchan
Sissy tehéntúró  439 878 16 Penny Market
magyar tehéntúró (dobozos)  299 1196 15 SPAR
S-budget tehéntúró  439 878 13,5 SPAR
Dráva Tej tehéntúró  449 997 13 Auchan
Pilos tehéntúró 439 878 7 Lidl
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.