Teszt: tanyasi csirke a hiperes ellen! Harc!

Olvasási idő kb. 5 perc

Hiperes tálcás-, és tanyasi csirkéből főztünk húslevest. Vajon kiderült melyik a tanyasi, és tényleg az a jobb?

Éveken át nem ettem csirkehúst, és ennek több oka is volt:

  1. borzasztóan sajnálom, hogy egy apró ketrecbe zárják az állatokat (korábban írtunk már róla, hogy nagyüzemi körülmények között egy tyúknak egy A4-es papírnyi terület jut, 16 állat él egyetlen négyzetméteren. Éppen ezért nem veszek már egy jó ideje 3-as, és még 2-es kódszámmal kezdődő tojást sem),
  2. teljesen más íze van a húsnak  egy időben abszolút halíze volt  amit egyszerűen nem tudtam leerőltetni a torkomon,
  3. nem lehet belőle ízletes levest főzni,
  4. nagyon vizes a hús
  5. kétes az eredete, ahogyan az is, hogy mivel etetik és oltják-e bármivel. Tulajdonképpen ellenőrizhetetlen a piacon vásárolt húsok származása is.

A helyzet akkor változott meg, amikor megjelentek az előrecsomagolt, tálcás, tanyasi csirkék – habár még ebben is kételkedem néha, mégiscsak megnyugtatóbb ilyet venni. Így hát újra képes vagyok csirkehúst enni, mert a halíz miatt évekre ki kellett űznöm a csirkét a konyhámból – ugyanis nincs még egy olyan ember, aki annyira utálná a halat, mint én.

Egyébként kering egy olyan városi legenda, hogy azért volt egy időben halízük a csirkéknek, mert halliszttel etették őket. Nos, én még a hír előtt kiéreztem a hal ízét, szóval, akár még el is tudom hinni ezt a pletykát.

Megkérdeztem pár kollégát és ismerőst is a jelenségről, és mindannyian elismerték: más íze van a levegőn, jó körülmények között tartott csirkehúsnak, mint a hiperes, vagy a piacon kapható „sima” csirkehúsnak. 

Miután egyöntetűen bólogatott mindenki, kíváncsi voltam, hogy ha vakteszten kóstolnák a leveseket, húsokat, akkor is ennyire biztosak lennének-e a dolgukban. Úgyhogy vettem ugyanannyit tanyasi és hiperes, tálcás csirkecombból, és kétfajta húslevest készítettem. Mind a kettőbe azonos mennyiségű és minőségű zöldséget, vizet és fűszert (kizárólag só) tettem, majd feltálaltam a kollégáknak. 

Hiperes, tálcás csirkéből készült húsleves 

Ezek a csirkecombok korántsem hasonlítanak a régi, nagymamaféle húslevesben úszkáló csirkecombokhoz. Fonnyadtkák, semmi zsír nincs rajtuk, színtelenek, olyan, mintha ki lennének hipózva, közben meg nyilván nem, és rengeteg víz van bennük. Gondolom ön is készített már pörköltet ilyenből. És fel kellett öntenie vízzel? Na ugye!

Az előnye, hogy olcsó, és sokkal gyorsabban megfő a leves, aminek viszont túl sok íze nem lesz. Valószínűleg azért is kapható ennyi ételízesítő, mert ha már a hús és a zöldség sem tudja megadni a HÚSleves ízét, akkor mi?! Ja, tényleg, a leveskocka.

  • „Kicsit zavaros és világos. A hús omlós, viszont nem igazán finom, mintha lenne valami mellékíze. Ha sósabb lenne, lenne hozzá erőspaprika, és tele lenne tésztával, nem lenne vele semmi gond.”
  • „Nekem teljesen ízlett, egy jó kis csirkehúsleves volt, mondjuk a hús feltűnően fehérebb ebben, ami nekem kevésbé szimpatikus, de nem tudom megindokolni.”
  • „A hús nagyon finom, viszont a leves íze sokkal inkább borsóleves, mint húsleves. Nem annyira karakteres.”
  • „Sápadt kicsit, és az íze is az. Zavaros a lé, kevésbé érződnek ki a zöldségek, a húsnak meg egyáltalán nincs íze.”
  • „Az első kanál feltűnően ízetlennek tűnik. Ha beleszámítom, hogy sótlan (ezen könnyen lehet segíteni), még akkor is kevés ízkavalkádot érzek. A második kanálra már hús is került, de még így is, ez egy ízetlen húsleves, de azért ehető.”
  • „Elég halovány színe van, és az íze is inkább hasonlít egy felvizezett húsleveséhez, mint a számomra normális húsleves ízhez. A húsnak fura íze van.”

Tanyasi csirkéből készült húsleves 

Könnyű megmondani, hogy mitől tanyasi a tanyasi csirke: szabadtartású kell legyen, és kizárólag természetes táplálékot kaphat. Azt viszont már nehéz megmondani, hogy a piacokon amit tanyasi csirkének árulnak, az valóban tanyasi-e, ugyanis bármit mondhat a hentes, egy laikus sosem fogja felismerni a különbséget, olyan praktikák vannak már a húsok színezésére. Sőt, talán még egy mindennap főző háziasszony sem menne át ezen a próbán.

Ezért is veszem mindig a tálcás tanyasi csirke termékeket, mert bár nem bízom meg ebben sem feltétel nélkül, azt tapasztaltam, hogy ezeknek a termékeknek tényleg jó íze van, és ha már a fele igaz annak amit mondanak, már boldog vagyok.

Tényleg nem reklámot szeretnék csinálni ennek a cégnek, de nagyon szimpatikus, hogy a címkén lévő sorszám alapján ellenőrizhető, hogyan történt a csirke nevelése, így minden állat élete nyomonkövethető. Az is szimpatikus, hogy valódi szabadtartásban nevelik a csirkéket, melyek nevelési ideje 81nap(!).

  • „Szerintem ez a tanyasi, mert szép élénk a színe. Rendes húslevesszíne van, még a kanalat is megfogja. A hús szép és finom, az előző omlósabb volt, ennek viszont nincs mellékíze.”
  • „Eléggé meglepődnék, ha nem ez lenne a tanyasi, szép sárga zsír volt a tetején, ami az elsőről szintén hiányzott. Úgy látszik, én nem vagyok egy kifinomult gourmand, mert ízre nekem gyakorlatilag érzékelhetetlen volt a különbség. Vagy lehet, hogy túl éhes vagyok?”
  • „Szerintem ez a falusi, mert jó kis vidéki lagzikban lehet ilyet enni.”
  • „Ez messze finomabb volt, zsírosabb, teltebb, karakteresebb íz, jobb állagú hús. Már a lé színe is sokkal jobb volt, mint az elsőnél. Samunak, a kisfiamnak is ez ízlett jobban.” (Kolléganőnk a kisfiát is behozta a tesztre)
  • „Ennek sokkal zsírosabb, intenzívebb az íze, szerintem ez a tanyasi. Tök jól érződnek az ízek, élénkebb, sárgább a színe, és a húsnak, hús íze van.”
  • „Már az első kanál sokkal finomabb ebből, mint amilyen a másik leves íze volt. Ettem húst is a második kanálra, na, hát ez finom. FINOM!”
  • „Nagyon sárga a színe, mintha direkt valami színező lenne benne, talán kurkuma, vagy sima ételszínezék? Totál éttermi-leves színe van, az meg elég ritkán lát drága tőkehúst...Ha ez valami átverés, és tényleg színező, nagyon szomorú leszek. Viszont az íze mindent visz, elképesztően finom. A húsnak rendes csirke íze van, a lének meg annyira jó az íze, hogy simán felfalnám az egész tányérral, de akkor mi maradna a többieknek?!”
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.