Sáfrányos-tejszínes garnéla - kezdőknek is

Olvasási idő kb. 1 perc

Nagyon egyszerű, villámgyors, és a kasszát sem terheli meg túlságosan. Ha kitenne magáért, ezzel villanthat.

Akinek nincs kedve vagy ideje bonyoult fogásokkal bajlódni, de mégis szeretne kitennie magáért, az elég ha összedob egy egyszerű és pillanatok alatt elkészülő garnélás fogást. A sáfránytól pedig igazán ünnepi és különleges lesz, hiszen ez a világ legdrágább fűszere. De még ettől sem kell megijedni, hiszen az ételhez felhasznált mennyiség 300 Ft körül van.

Fotó: Katuci

A rizsbe is került némi sáfrány, hogy aranysárgán ragyogjon, de ha nem szereti, tálalhatja nyugodtan tésztával is. A rák lehet fagyasztott is, én is azt használtam, és ebből sem kell óriási mennyiség.

Hozzávalók, 2 személyre:

25 dkg garnéla (én a fagyasztott, tisztított verziót használtam)
3-4 gerezd fokhagyma
1 dl zsíros tejszín (30%-os)
2 evőkanál olíva- vagy kókuszolaj
1 jó nagy csipet sáfrány
só, bors
½ dl fehérbor
néhány csepp citromlé

  1. A garnélát hagyjuk felengedni, leöblítjük és lecsepegtetjük.
  2. Közben érdemes nekilátni a köretnek, mert a rák legfeljebb öt perc alatt elkészül.
  3. Egy nagy serpenyőben felhevítjük a zsiradékot, rádobjuk a rákokat és a zúzott fokhagymát. 3-4 percig sütögetjük, amíg kicsit megpirul és megpuhul. Sóval, borssal, néhány csepp citromlével ízesítjük. A vége felé felöntjük a fehérborral és rászórjuk a sáfrányt. Az alkohol gyorsan elpárolog belőle.
  4. Végül jöhet rá a tejszín is. Fél perc elég, hogy felforrjon, ekkor már el is zárhatjuk, és tálalhatunk.
Fotó: Katuci
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Barta Katalin
Barta Katalin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.