Elhalasztják a fővárosi pálinkafesztivált

Olvasási idő kb. 1 perc

Rossz idő lesz a héten, ezért a szervezők jövő hétre tolják a Budapesti Pálinkafesztivált.

A tervezettnél egy héttel később, május 22-25. között tartják idén a kilenc éve megrendezett Budapesti Pálinkafesztivált. A szervezők a várható rossz időjárás miatt döntöttek úgy, hogy eltolják a rendezvényt a következő hétre – áll a kiadott sajtóközleményben.

A meteorológiai előrejelzések szerint a korábban tervezett nyitónapon, ehét csütörtökön alig tíz fog lesz, de még pénteken sem nagy hőség – sőt, a hétvégén sem haladja meg a hőmérséklet a 15 fokot. Ilyen légköri viszonyok között azért még lehetne pálinkázni, ám a hidegnél nagyobb baj, hogy az előrejelzés azt ígéri: eső, eső, eső.

Mindenesetre a következő héten több pálinkás rendezvény közül válogathatnak az ital kedvelői, a Budapesti Pálinkafesztivál mellett ugyanis az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált is ekkor tartják. A szintén kilencedik alkalommal megrendezett, évente kb. 20 ezer látogatót vonzó esemény május 23-án nyit.

Fotó: Kováts Dániel
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!