Menő torták+jótékonyság gyereknek=Segítsüti

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Dupla Alapkonyha kitettség a Segítsütin, Doki és Limara sütije is a mezőnyben. Ha segítene, vagy csak szeretne elképesztő édességeket látni, mutatjuk.

Ismét elindult kedvenc civil jótékonysági akciónk, a Segítsüti. Aki nem ismerné, ez kezdeményezés arról szól, hogy a felajánló, jellemzően anyuka bloggerek isteni süteményeket ajánlanak fel licitre, aki pedig megnyerte, annak meg is sütik. A licitből befolyó pénz a SoSe Közhasznú Alapítvány közvetítésével az utolsó fillérig a jótékony célra jut, elköltéséről minden akció után számlákkal elszámolnak.

Az adományokkal minden évben gyerekeknek segítenek, most ősszel a Magyar Rett Szindróma Alapítvány a kedvezményezett, ez egy ritka, ám súlyos központi idegrendszeri rendellenesség, ami csak a lányokat érinti. A befolyó összegből azokat a kislányokat segítik, akik ezzel a betegséggel küzdenek.

Alapkonyhailag kétszeresen is érintve vagyunk, Doki Narancsos, csokis csigákat és kekszeket süt a saját nyertesének, Limara pedig Házi áfonyalekváros és csokis rugelachot.

Doki csigákat és kekszeket süt a nyertesének, ipari mennyiségben. Természetesen mind csokis.
Fotó: Doctor Pepper

De mivel a jó cél érdekében nekünk sem hajlik magunk felé a kezünk, nézegessék meg az összes felajánlást, és licitáljanak arra, ami szívüknek/gyomruknak a leginkább kedves. Fontos, hogy céges felajánlóknak az oldal tetején három süti külön jár, a léc itt igen magasan van, Limara linzerszívei 2010-ben 2 millió forintért keltek el!!!

Rugelach, Limarától. Rémesen macerás, viszont elképesztően finom süti
Fotó: Limara

A felhozatal idén is erős, mindenki talál magának valami gusztát, a nyers gyümölcstortától a brutálisan mogyoróvajasig, a bonbontól a műalkotásszerűen gyönyörű virágos tortáig minden van a szortimentben. Házi túrórudi, házi sült áfonyadzsemes isler, túrógombóctorta, karamellkrémes pisztáciatorta, és úristen, nézzék meg, csodálatos ez is itt. Na jó, abbahagytuk, nézegessenek, licitáljanak, vagy győzzék meg a főnököt, hogy licitálni kell a cég nevében.

Nem kell elkeseredni akkor sem, ha pont lemaradnak, a legtöbb blogger akár a második, harmadik helyezettnek is meg szokta sütni a sütit a jótékonyságért cserébe. Szóval, hajrá!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.