Felesleges sztereotípiák a férfidivattal kapcsolatban

Olvasási idő kb. 3 perc

A kardigán öreges? A fehér ing, nyakkendő nem illik a hétköznapokra? Szerintünk igen és mutatunk példát is!

Fura dolgok a sztereotípiák. Attól függően, hogy milyen környezetbe születünk, hajlamosak vagyunk úgy megítélni dolgokat, ahogy "tanították", közben pedig eszünkbe sem jut, hogy esetleg másképp is működhetnének. Ilyen beidegződések léteznek a férfidivatban is, ennek eredménye, hogy nagyon sokszor nem vásárolunk vagy öltözünk úgy, ahogy, mert nem szokás vagy nem illik.

Ebben a posztunkban olyan tévhiteket sorolunk fel, amelyek a mai napig jelen vannak az öltözködésben és példával cáfolunk rájuk. Láthatjuk majd többek között, hogy a kötött kardigán nem is öreges, a fehér nadrágot is lehet stílusosan viselni és a fehér ing nem csak ünnepekre való!

A kardigán (nem) öreges

Számos férfiismerősünk, amikor megkérdezzük, hogy miért nem hordanak ősszel kötött kardigánt, azt válaszolja, hogy azért, mert az nagypapás. Joggal mondhatjuk ezt, ha az illető bőszárú nadrággal, szandállal és nyakig begombolt inggel veszi fel, de vannak olyan alternatívák is, amik rendkívül férfiasak és modernek. A hangsúly az ellentéteken van: az összeállításon belül igyekezni kell fiatalos darabokkal, például (igényesen) koptatott farmerrel, tornacipővel vagy kiegészítőkkel ellensúlyozni a kardigán esetleges öreges voltát.

Bal oldalon: HE by Mango lookbook. Jobb oldalon: 1. H&M - 8 990 Ft; 2. ASOS - 32 euró; 3. Pull&Bear - 6 995 Ft; 4. Polo Ralph Lauren - 58 euró; 5. ZARA - 9 995 Ft.
Fotó: reklámanyag

A férfiak (ne) hordjanak fehér nadrágot

Az biztos, hogy a fehér nadrágot még inkább körültekintően kell megválasztani, mint a tökéletes farmert, de ha egyszer megtaláljuk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a nyári hónapokban az egyik leghűsegesebb társunk lesz. Egyik posztunkban már bemutattuk Brian Sacawát, akinél alapdarab, ha lemaradt róla, itt elolvashatja újra. Rendkívül sokoldalú, mert ugyanúgy beleillik a - melegebb hónapokban amúgy is népszerű - tengerész vonalba, mint egy laza, bőrdzsekis összeállításba. A legtöbb színhez passzol, de kontrasztok ide vagy oda, kerüljük a fekete öv - fehér nadrág - fekete cipő párosításokat. Ősszel és télen kerüljük a világos nadrág viselését, könnyen lesz sáros vagy piszkolódik.

Balra: HE by Mango lookbook. Jobbra: 1. GANT - 650 dollár; 2. Hugo Boss - 159 000 Ft; 3. MangoOutlet - 7 995 Ft; 4. Hartford - 165 euró; 5. River Island - 13 font; 6. ZARA - 25 995 Ft; 7. ASOS - 52 euró.
Fotó: reklámfotó

A fehér ing (nem) csak ünnepnapokra való

A fehér ing sokakban a ballagós élményeket hozza felszínre, nem csoda hát, hogy ez az utolsó ruhadarab, amit beszerzünk a hétköznapokra. Tévhit azonban, hogy minden esetben ünnepi hatást kelt, minden az összhatáson múlik. Kerüljük a fekete ruhákat és kiegészítőket, mert a fehér inggel tényleg formális képet mutathatnak, helyettük válasszunk színes darabokat - teljesen máshogy fog mutatni a végeredmény.

A sötétkék farmerhez hasonlóan a fehér ing is univerzális: ugyanúgy felvehetjük egy értekezletre, esküvőre vagy más hivatalos összejövetelre, mint bőrdzsekivel a hétvégi programokhoz.

Balra: ZARA lookbook. Jobbra: 1. H&M - 3 990 Ft; 2. ZARA - 55 995 Ft; 3. MangoOutlet - 8 995 Ft; 4. ZARA - 9 995 Ft.
Fotó: reklámfotó

A nyakkendő (nem) való a hétköznapokra

Köszönhetően sorozatoknak (Sherlock Holmes, Suits), filmeknek (A nagy Gatsby) és zenekaroknak (Hurts) manapság divatosnak számít a férfiak körében, ha a mindennapokban is inget, zakót és nyakkendőt húznak. Ez persze nem jelenti azt, hogy tetőtől talpig öltönyben kell megjelenni mindenhol, de ha valaki erre vágyik, akkor az itthon fellelhető boltokban is szép számmal talál hozzávalót.

A zakó ugyanúgy jól mutat pólóval és farmerrel, mint inggel és nyakkendővel. Mi döntjük el, hogy aznap mit szeretnénk üzenni a világnak és ne érezzük magunkat kényelmetlenül, ha éppen furán néznek ránk: legyünk annyira szabadok, hogy magunknak öltözünk és nem másoknak - főleg nem idegeneknek. Ha a nyakkendőt túl kényelmetlennek érezzük, akkor dobjuk fel összeállításunkat egy zsebdísszel - elérhető áron van és mégis kifinomult eleganciát sugároz!

Balra: HE by Mango lookbook. Jobbra: 1. MangoOutlet - 14 995 Ft; 2. H&M - 3 990 Ft; 3. ZARA - 7 595 Ft; 4. Pull&Bear 8 995 Ft; 5. Topman - 6 font; 6. ASOS - 85 euró.
Fotó: reklámanyag
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.